A BioHair sztori

Zsolesz / 2015-04-07

 

A nyitás napján 45 fő érkezett a szalonba, így már februárban teljesült az a vendégszám, ami csak az üzleti terv 12. hónapjában szerepelt. Az alapítók rájöttek, hogy ez nemcsak a szerencsén múlt, hanem piaci résre bukkantak. Mivel azonban saját tőkével már nem rendelkeztek a bővüléshez, franchise hálózatban kezdtek gondolkozni. Az első partnerek csupán néhány havi adat alapján vágtak bele a szalonnyitásba. Az ismerősök és barátok után sorra jelentkeztek a márkának bizalmat szavazó vállalkozók és 2010 végére már tizenkettő, 2011 végégre pedig 30 BioHair szalon várta a vendégeket.

Válságkezelő ötletből sikeres franchise

A cég 2011-ben elnyerte a Magyar Franchise Szövetségtől „Az év legdinamikusabban fejlődő franchise hálózata címet”, majd 2012-ben megkapta az év „Marketing díját” is. Még ebben az évben beindultak a fejlesztések: bevezették a szalonokban a szintén bejelentkezés nélkül igénybe vehető Expressz manikűrt és az Expressz kozmetikát, valamint az ammóniamentes hajfestés szolgáltatást, amely során egy speciális gőzburával csökkentetik le a hajfesték hatóidejét 8 percre. 2014-ben elindult a vidéki terjeszkedés, ma 42 tagja van az országos hálózatnak. Idéntől működik a saját fejlesztésű BioHair vendégelégedettségi monitor, amellyel a vendégek rögtön a szolgáltatás igénybevétele után visszajelzést adhatnak arról, hogyan érezték magukat az adott szalonban. Szintén a 2015-ös év újdonsága a saját frizurakollekciókat bemutató füzet és az áprilisban debütáló saját márkás termékcsalád, amely samponokat és balzsamot tartalmaz. A termékek kizárólag növényi összetevőkből készülnek, illetve teljesen parabén-, SLES- és GMO-mentesek.


A siker az alapítók szerint a magas színvonalú szolgáltatás és az elérhető ár kombinációjának, illetve a vendégek ebből adódó elégedettségének köszönhető. A koncepció nagyon összetett, így mindenki talál benne olyat, ami miatt a BioHairt tudja választani: a kismamáknak fontos a természetesség, a nyugdíjasoknak az alacsony ár, az elfoglalt nőknek a gyors, professzionális kiszolgálás, a férfiaknak, hogy nem kell bejelentkezni.

A magas színvonal fenntartása érdekében a BioHairnél nagy hangsúlyt fektetnek a szakmai és kommunikációs képzésekre egyaránt, illetve, sok időt és energiát fordítanak a szalonok ellenőrzésére – nemcsak a területi képviselőket látogatják sűrűn, de próbavásárlásokat is tartanak. A közeljövő tervei között további kelet-magyarországi szalonnyitások szerepelnek, illetve a tulajdonosok nem titkolt szándéka, hogy külföldön is megjelenjen a franchise.

Kapcsolódó bejegyzések