Post Image

AZ ÚJ LUNA MINI3 A FOREO EDDIGI LEGNAGYOBB DOBÁSA

Rúzs & Más / 2019-09-12

Amióta berobbant a Foreo első szilikon arctisztító készülékével a kozmetikai piacra, folyamatos a jelenléte, egymást követik az innovációi. Az app által vezérelt okos arctisztítót, a Fofo-t megismerve úgy gondoltam, hogy innen már nincs tovább, nincs hová fejlődni ebben a műfajban. Tévedtem. Az új Luna mini 3 stockholmi bemutatóját követően 3 millió előjegyzés érkezett az új szilikonos arctisztító- és masszázs készülékre

A bőrápolási újdonság mögött az úttörő technológiáiról és 21. századi megoldásairól ismert FOREO négy éves fejlesztési munkája áll. A LUNA Mini 3 hamarosan 77 országban lesz elérhető és az előrejelzések szerint a FOREO történetének legnagyobb dobása lesz.

Filip Sedic, a FOREO alapítója és vezérigazgatója szerint a mostani bevezetés egy meghatározó mérföldkő az ikonikus LUNA termékcsalád életében. “A LUNA arctisztítók teljes mértékben átalakították a bőrápolási trendeket a 2013-as megjelenésük óta. A LUNA mini 3 a legjobb LUNA arctisztító, amiben a legnagyszerűbb technológiai fejlesztéseket vittük véghez, s amely méltó utódja lesz a legnépszerűbb termékünknek, a LUNA mini 2-nek.” – fogalmazott Filip Sedic.

A LUNA mini 3 a 20 millió eladással büszkélkedő LUNA termékcsalád legújabb tagja, és a best-seller, LUNA mini 2 utódja. Annyira, hogy a Financial Times riportja szerint Kínában a LUNA mini 2 a Tmall’s Shopping Wishlist dobogós helyezettje volt, egyedül az iPhone 8 tudta csak megelőzni.

A készüléket övező hype nem véletlen, hiszen a LUNA mini 3-at olyan technológia újdonságok jellemzik, mint az applikáció által vezérelt ‘Find my LUNA’, vagy 30 másodperces ‘glow boost’ funkciók; ez utóbbi egy fél perces, szuper kompakt kezelést kínál. A készülékben emellett a LUNA termékcsalád összes jól ismert tulajdonsága is fellelhető; mint az okos svéd design, a higiénikus szilikon sörték, állítható intenzitás, vagy az egy töltéssel elérhető rendkívül hosszú használati idő (akár 650 használat). Elődjéhez képest 40%-kal megnövelték a tisztító fej nagyságát, a szilikonsörték pedig 25%-kal puhábbak és 10%-kal hosszabbak lettek, így egyszerre kíméletesebb és alaposabb vele az arctiszítás.

foreo, luna mini 3, okos készülék, arctisztító, arctisztítás, sziliikon, szonikus, rúzs és más

Saját bőrünkön is megtapasztaltuk

Kiváncsian fogtam neki a tesztelésnek! Mint régi Foreo használó első érintésre érzékeltem a különbséget: valóban sokkal gyengédebb, finomabb érzés a bőrömnek a puhább sörték érintése. A hosszabb szálak miatt pedig úgy érzem, hogy jobban eléri a mélyebben fekvő területeket, mint például közvetlenül az orrcimpák melletti bőrfelszínt. Mivel elődjéhez képest a Luna mini 3 felszíne jelentősen nagyobb, úgy érzem hatékonyabban tisztít, mivel egy-egy arcterületet relatíve több ideig masszíroz, vagyis jobban kihasználjuk a rendelkezésre álló 1 perces időtartamot. Ami a Glow boost programot illeti, nem várt előnynek bizonyult! Futás után ugyanis eddig csak egy gyors habzó tisztítós öblítést eszközöltem. Most viszont kifejezetten jólesett egy gyors, de sokkal alaposabb arctisztítás, különös tekintettel a zsíros bőrtípusomra, amely sportolás után nem fest valami fényesen. Illetve nagyon is fényesen fest T-zónában! A Luna mini 3 segítségével valóban megtisztítom az arc minden négyzetcentijét, ami a kézzel való lemosásnál egyáltalán nem jellemző. A mikrorezgések által kifejtett masszázs pedig nemcsak a tisztításhoz járul hozzá, de serkenti a bőr mikrokeringését és segíti a nyirokáramlást is.

Biztos vagyok benne, hogy rendszeres, napi kétszeri használat mellett, testmozgás/verejtékezés esetén Glow boost-tal kiegészítve, bőröm a legszebb formáját hozza!

foreo, luna mini 3, okos készülék, arctisztító, arctisztítás, sziliikon, szonikus, rúzs és más

Így használd:

1. Töltsd le a FOREO for You applikációt a telefonodra és az első használat előtt regisztráld a készüléked.

2. Valószínűleg nem szükséges feltölteni a készüléket, de ha mégis, a mellékelt USB-kábel segítségével megteheted. A LUNA mini 3 egy feltöltéssel akár 400 arctisztítást is elbír.

3. A sminked lemosása után vizezd be az arcbőröd és vidd fel a habzó arclemosódat (a Foreo-nak is van egy nagyon szuper mikrohabos arctisztítója, itt olvashatsz róla). Fontos, hogy ne bőrradírozós arctisztítót használj, mert az apró részecskék tönkretehetik a FOREO szilikon bevonatát.

foreo, luna mini 3, okos készülék, arctisztító, arctisztítás, sziliikon, szonikus, rúzs és más

4. 12 féle intenzitás közül választhatsz (+ Glow Boost), ezeket az appban lehet kipróbálni és beállítani.

5. Ha megnyomod a Luna hátoldalán található gombot, el is indul a tiszítás. Ha napközben, pluszban szeretnéd használni (edzés után, strandolás után), akkor válaszd a rövid programot, a Glow Boost-ot, ami 2 gombnyomásra indul.

6. Alaposan öblítsd le az arcod és jöhet a szérum, arckrém, azaz a megszokott arcápolási rutinod!

Kapcsolódó bejegyzések