Sose add fel!

Zsolesz / 2014-12-16

Minden stílust imádok a klasszikustól a rockzenéig, mindig a kedvemtől függ, hogy mi szól.”

 

Gréta kipróbálta magát műsorvezetőként is: egy éven keresztül a Budaörs rádióban a Trendelő című női magazinműsort vezette és szerkesztette. Ide írta első szövegét és dallamát, ami a műsor szignálja lett. Most pedig itt van Gréta új szerzeménye, a NEVER GIVE UP című középtempójú dal, amely a kitartásról, a tervekről és az álmok megvalósításáról szól, valamint arról, hogy akkor is hinnünk kell bennük, ha első látása reménytelennek is tűnnek.

Előadó: Molnár Gréta
Zene: Molnár Gréta – Czomba Imre – Auguszt Bárió
Szöveg: Molnár Gréta
Zenei producer: Czomba Imre
Hangszerelés: Czomba Imre
Keverés és mastering: Czomba Imre

Kapcsolódó bejegyzések