Biztonságos érintés

Szerző: Zsolesz / / 2013-08-28

Kezünkön több száz baktérium él. A víz és a szappan ugyan eltávolítja a baktériumokat, de főleg mechanikus módon, ugyanakkor a kézfertőtlenítő szerek akadályozzák a mikroorganizmusok fejlődését és elpusztítják azokat. Alkalmazásukkal nem szennyezzük környezetünket – például a mosdókat, csapokat, a ruhánkat, és egy másik személyt sem kézfogáskor, vagy amikor valakit megérintünk. A fertőtlenítés akadályozza a mikroorganizmusok fejlődését és csökkenti a fertőzések és különböző megbetegedések előfordulását. Igazolt tény ugyanis, hogy a fertőzések 80 százaléka a szennyezett kéz közvetítésével terjed. A helyes kézfertőtlenítés során majdnem százszor annyi baktériumot távolítunk el, mint kézmosáskor. A kézmosás igazán csak akkor hatékony, ha legalább két percen keresztül tart. Az antibakteriális szerekkel történő kézfertőtlenítés időtartama pedig alig fél perc.

Tovább

Hajszérum őssejtekkel

Szerző: Zsolesz / / 2013-08-24

25 évvel az első hajpakolás megalkotása után a Kérastase ismét egy forradalmi innovációval tör elő a hajápolás terén. Az újdonság egy olyan elemi szérum, melynek gazdag összetevői az idő előrehaladtával egészségesebb és fényesebb hajszálakat eredményeznek. Az INITIALISTE az első szérum a Kérastase-tól, mely évezredes növényi őssejtek segítségével hat a hajhagymában található őssejtekre, arra serkentve őket, hogy erősebb, fényesebb és szebb hajszálaink legyenek, mint valaha. Különleges Regeneráló Komplex® technológiája megvédi az őssejteket körülvevő közeget, optimális körülményeket biztosítva ezzel arra, hogy azok egészséges – a hajszál alapját képező – bioanyagokat termeljenek, ezzel erősítve a később felépülő hajrostokat.

Tovább

Foltok nélkül

Szerző: Zsolesz / / 2013-08-23

A foltok sajnos a nagy többségnek nem állnak jól, próbálunk szabadulni tőlük. A Garnier egy új terméke, a Skin Naturals Dark Spot Corrector Bőregységesítő hidratáló arcápoló ebben nyújt segítséget a C-vitamin erejével. Az antioxidáns és világosító hatásáról ismert, 5%-os koncentrációjú C-vitamin hatékony a bőrhibák elleni küzdelemben és ragyogóvá varázsolja a bőrt. Az új, könnyen felszívódó emulzió összetétele, mely antioxidáns és világosító hatásáról ismert C-vitamint tartalmaz, láthatóan csökkenti a különböző típusú bőrhibákat (pattanások nyomait, barna foltokat és napfoltokat) és egységesíti a bőr tónusát. Ragyogó bőrt ígér, még smink nélkül is. A speciális alumínium tubus gondoskodik a C-vitamin optimális hatékonyságáról. Használatával a bőr bizonyítottan azonnal puhábbnak, hidratáltnak és ragyogóbbnak tűnik. 

Tovább

A győzelem illata verhetetlen modellel, backstage fotókkal

Szerző: Zsolesz / / 2013-08-22

A Black XS és a 1 Million elsöprő sikerét követően Paco Rabanne az Invictus illattal egy új hőst avat érzékien friss férfiillatával: a legyőzhetetlent.  Ezt jelenti az illat neve, mely az erőteljes férfiasság és latin identitás büszke hirdetője. A régi időkben a sportolókat isteni jellemzőkkel ruházták fel, napjaink sportolóira szintén ideálként tekintünk. Ünnepeljük és imádjuk őket, a stadion istenei, de elsősorban férfiak!  Ki ne álmodott volna arról, hogy egyszer bevonul egy stadionba vagy egy arénába, miközben a tömeg az ő nevét kántálja, és a vágy tárgyává válik? Az Invictus hős már befejezte a versenyt. Ő nyert, ő a legjobb, a megpróbáltatásnak vége… de ez még nem minden…. Nagyon élvezi azt, ami ezután következik, az érzékek rohamát egy elsöprő győzelem után, a tömeg a vállán hordozza, letépik a ruháját; teste magán hordozza a siker jeleit és a csábító ígéretét még több, még érzékibb hódításnak. Ő az alapvető férfi ideál, a nyers férfiasság nagyszerű példánya.

Tovább

Tenger(ny)i élmény

Szerző: Zsolesz / / 2013-08-20

A Douglas Beauty System Seathalasso testápolási termékvonala a tengerparti élmény luxusát hozza el a hétköznapokba. A Seathalasso termékeket a thalassoterápia,  a többezer éves múltra visszatekintő tengeri gyógykezelés tapasztalatai inspirálták. Ezúttal a tenger összes jótékony hatását egyetlen csodálatos  termékcsaládban ötvözték: a Seathalasso a tenger lágyságával kényezteti a bőrt.
A termékek szíve a Seanergy, egy  barnamoszat-kivonat, mely az összes testápolási termék fő összetevője. Ez a kivonat fokozza  a sejtek anyagcseréjét, ily módon revitalizálja és frissíti a bőrt. A termékek tartalmaznak ezen kívül élénkítő algát, értékes tengeri sót és finom tengeri homokot, melyek ragyogóvá, puhává és simává varázsolják a bőrt.

Tovább

10 frissítő tipp

Szerző: Zsolesz / / 2013-08-19

Csodálatos érzés, amikor a meleg napsugarak cirógatják a bőrünket: izmaink ellazulnak, és endorfin árasztja el a testet. De amikor a hőmérő higanyszála elhagyja a 30 °C-os lélektani határt, a várva várt meleg idő fullasztóvá válhat. A megfelelő hűsölési stratégiával azonban bárki friss maradhat, még kánikula idején is. Íme a Nivea 10 frissítő tippje a tikkadtság elkerülésére:

1. Hűvös fuvallat

A lágyan fújdogáló szellő kiválóan hűsít! Élvezd az enyhülést hozó légáramlatokat, közben pedig ne feledkezz meg a bőröd védelméről! Keress egy árnyékos helyet, és figyeld, ahogy a tested lehűl, és újra feltöltődsz energiával.
Tipp: Áll a levegő? Akkor rajtad a sor, hogy megmozgasd kicsit! Tégy egy nagy tál jégkockát az asztali ventilátor elé, indítsd be, és élvezd a frissítő pillanatokat!

Tovább

Ha már megereszkedett

Szerző: Zsolesz / / 2013-08-15

Gyakran halljuk, hogy a bőröregedést amennyire csak lehet, igyekezzünk meggátolni, megelőzni, mivel a már kialakult ráncokon, megereszkedett kontúrokon már csak az ecetes olló, pontosabban a sebész szikéje segít. A ráncmegelőzés tényleg nagyon fontos, de bármit is teszünk előbb – vagy jó esetben - utóbb bekövetkezik az elkerülhetetlen: megereszkedik a bőr. Ám szerencsére még ekkor sem kell egyből vágószerszámokhoz folyamodnunk, mert a legújabb eljárásoknak köszönhetően léteznek hatékony, de sokkal kevésbé drasztikus megoldások. Mint például a Silhouette Soft™ lifting. Az elnevezés egy felszívódó szálas technikát takar, amelyet 40 éves kor felett javasolnak. Lényege, hogy a kétirányú felszívódó szálaknak és a rajtuk található felszívódó kónuszoknak (az elmozdulást megakadályozó végződéseknek) köszönhetően sebészi beavatkozás, vágás nélkül fordítható vissza az ideális „V” forma „A” formába alakulása.

Tovább

Hősök, ízek, élmények

Szerző: Zsolesz / / 2013-08-15

 

Ha meghalljuk Szigetvár nevét, legtöbbünknek elsőre a hősi várkapitány,  Zrínyi Miklós neve ugrik be, aki a végsőkig harcoló magyar és horvát katonáival a török elleni küzdelmek jelképévé lett. Az ő neve fémjelzi a város legjelentősebb rendezvény sorozatát, a szeptemberben tartandó Zrínyi Napokat. Számtalan okból érdemes ellátogatni a minden év szeptemberében megrendezésre kerülő ünnepségsorozatra, ahol történelmi, művészeti, bor- és gasztronómiai élmények várnak. Szigetvár – mely méltán nyerte el a Civitas Invicta, azaz Leghősiesebb Város címet - nem csupán történelmi emlékekben gazdag, de kiváló természeti adottságokkal is rendelkezik. A zselici dombság déli lankáin mesés túraútvonalakat és jó borokat találhatunk.

Tovább

Zselés körmök otthon!

Szerző: Zsolesz / / 2013-08-14

Csináld magad otthon! 2013. augusztustól könnyedén varázsolhatunk magunknak stílusos és trendi zselés körmöket, kényelmesen, otthon a saját essence gel nails at home kollekcióval. Nincs több berepedezés, vagy törés. Helyette csak a hosszantartó, ragyogó zselés köröm, amelyet csak le kell húznunk, ha el akarjuk távolítani. Az új technológia alapja az innovatív lehúzható zselés alap formula, amely kifejezetten az essence számára lett kifejlesztve és, amely másodpercek alatt megszárad az essence LED lámpa alatt. Ez az egyedülálló koncepció hibátlanul működik bármelyik essence colour & go körömlakkal, így aztán valóban nincs határa a színek választékának. És, mint mindig, ez az essence termékcsalád is hihetetlenül olcsó áron megvásárolható. És íme, hogy működik:

Tovább

Puha talpak

Szerző: Zsolesz / / 2013-08-13

Még javában tombol a nyár, az az évszak, amikor mindannyian próbáljuk a legjobb formánkat nyújtani. Azonban a szép, ápolt láb nem szezonális kérdés. Egész évben fokozott figyelmet kell fordítanunk lábunk egészségére, hiszen a száraz talp, lábfej nemcsak kellemetlen érzést illetve esztétikai problémát jelent, hanem egészségügyi következményei is lehetnek. Az elhanyagolt, száraz lábbőr könnyedén nemkívánatos baktériumok és gombák kedvenc lakóhelyévé válhat. A Scholl® újdonságával a láb makacsul száraz bőre is pillanatok alatt puhává, megfelelően hidratálttá válik.  A Scholl® SOS Regeneráló lábkrém az intenzív hidratálás mellett  illlatanyag- és színezékmentes és megnyugtatja a száraz, irritált bőrt. Összetételében nagyon magas, tíz százalékban található urea, mely hidratáló hatásáról ismert valamint 5% nyugtató panthenolt tartalmaz, ráadásul segít megőrizni a hidratáltságot.

Tovább