Orosz balett az Arénában

Szerző: Zsolesz / / 2014-11-18

A Moszkvai Városi Balett 2014. november 23-án két időpontban, délután 15.00 és 19.00 órakor a Hattyúk tava előadással fogja elkápráztatni a budapesti közönséget a Papp László Budapest Sportarénában. A társulatot 1988-ban alapította Victor Smirnov-Golovanov orosz koreográfus. Első előadásukat a dél-koreai Szöulban láthatta a nagyközönség. Jelenleg Oroszország egyik legtöbbet utazó balett társulata. Az elmúlt több mint 25 év alatt többek között Belgiumban, Hollandiában, Izraelben, az Egyesült Királyságban és természetesen Oroszországban léptek fel. Victor Smirnov-Golovanov fő célja az volt, hogy a balettet, mint Oroszország nemzeti örökségének fontos részét, minél szélesebb közönségnek mutassa be. A társulat magas színvonalú előadásai mellett arról híres, hogy tagjai a klasszikus balett orosz iskolájának legjobb hagyományai szerint tanultak.

Tovább

Ladurée – a macaron-on túl

Szerző: Zsolesz / / 2014-11-18

Megérkezett Magyarországra a Ladurée  meseszép Ambiance & Beauty vonala! A márka neve ismerősen cseng az édesszájú ínyencek fülében, hiszen a világ leghíresebb macaronjait a Ladurée készíti. A több, mint 60 féle ízesítéssel készülő kifinomult, pillekönyű süteményeket 5 kontinens 50 meseszép üzletében - többek közt Versailles kastélyában árusítják. A cég 1862-ben alapult, és ma naponta 15.000 macaron-t ad el a világ minden táján, így épp gourmet tanúi lehetünk, ahogyan nemzetközi luxusmárkává fejlődik. A szenzációs, ellenállhatatlan finomságként is értelmezhető Ladurée illatgyertyákat, a mesés, mandula, Grasse-i rózsa vagy ibolyaillatú krémjeiket valamint teás és bonbonillatú habfürdőiket immár megtalálhatjuk Zólyomi Zsolt belvárosi parfümériájában.

Tovább

Érzéki vörösek

Szerző: Zsolesz / / 2014-11-17

Bőrhatású, arany monogrammal díszített, elegáns rúzstok vibrálóan vitális vörös rúzzsal - a megtestesült luxus élménye! A természetes Nude színek  után a L’Oréal Paris megalkotta legújabb kollekcióját a Collection Exclusive Pure Red-et, melyben az örök klasszikus, érzéki  vörös árnyalatokat helyezte a középpontba. Minden nőnek jól állnak a színek, így a felvonultatott  különleges és intenzív matt vörös árnyalatok még jobban kiemelik a természetes szépséget. A szépségnagykövetek által megálmodott kollekcióban, ismételten mindenki megtalálhatja a hozzá legjobban illő rúzsokat, melyek a kivételes matt formulának köszönhetően lélegzetelállító intenzitást és páratlan kényelmet biztosítanak, így ezentúl senkinek sem kell tartania a merész árnyalatoktól.

Tovább

Egy csepp sikk

Szerző: Zsolesz / / 2014-11-17

Egy jól megválasztott illat a védjegyünkké válhat. Az Ancestry in Paris igen jó esélyekkel indul a védjeggyé válás útján! Jól megkomponált, mélységeiben és magasságaiban kiegyensúlyozott illatjegyei gyönyörű szimfóniává állnak össze. Ez a francia sikket megtestesítő új, érzéki illat emlékezetes és különleges, akár egy romantikus esti séta a Szajna-parton. Párizs mindannyiunk számára a szerelem városát jelenti. Pezsgő éjszakáinak hangulatát rejti az elegáns kék üvegcse. Az Amway friss, üde parfümkülönlegességét az utánozhatatlan francia főváros ihlette - és ott is készült az illat.

Tovább

A néptánc régi-új fellegvára

Szerző: Zsolesz / / 2014-11-15

Sok évnyi kihagyás után Szekszárdon ismét két napon át a Néptánc Fesztiválé a főszerep! Az 1968-ban útjára indított, több évtizedes múlttal rendelkező Szekszárdi Néptánc Fesztivál idei versenyén november 22-én és 23-án, a hazai és határainkon túl működő élvonalbeli felnőtt néptánccsoportok lebilincselő előadásait csodálhatjuk meg. Az együttesek maximum 18 perces műsoridővel mutatkoznak be, melyet egy vagy két részletben adhatnak elő. Valamennyi együttes műsorán szerepel egy nyugati dialektus táncanyagából vagy egy nemzetiségi táncanyagból készült koreográfia. Feltétel, hogy a versenyszámok közül az egyik teljesen új legyen, melyet versenyen, zsűri előtt még nem mutattak be.

Tovább

Új, mégis ismerős

Szerző: Zsolesz / / 2014-11-14

Azoknak, akik a testápolásban a megbízható minőséget és a régi jól bevált kozmetikumokat részesítik előnyben vagy akik szívesen nosztalgiáznak egy ismerős illat kapcsán, jó hírrel szolgál a Nivea: megjelentek a klasszikus Nivea Creme reinkarnációi, és megújult a már jól ismert Intenzív Hidratáló Tej is. Az új Creme Care krémtusfürdővel a klasszikus Nivea krém egyedülálló illatát és ápoló hatását élvezhetjük zuhanyzás közben is. A különleges hidratáló anyagoknak, a provitaminnak, és az ápoló olajok lágy habjának köszönhetően varázsolja bőrünket bársonyosan puhává.

Tovább

Tejeskávé titkok

Szerző: Zsolesz / / 2014-11-13

A legilletékesebbektől, a kávé elismert szakértőitől leshettünk el titkokat, különleges recepteket és tudhattunk meg sok érdekességet a Nespresso worshopja alkalmával. Cikkünkben mindent megosztunk a kávé iránti rajongásunkban osztozó Olvasóinkkal! Szó esik a hazai kávéfogyasztási szokásokról, a tökéletes tejeskávé titkairól, mely tejekből lehet tejhabot készíteni (beleértve a növényi eredetűeket is) és végül ellenállhatatlan receptekkel szolgálunk! Kattintson a kisfilmhez a gyors és profi kávédíszítésről:

Tovább

Arctisztítás mesterfokon

Szerző: Zsolesz / / 2014-11-13

A kíméletes, ugyanakkor alapos tisztítás a szép, egészséges bőr ápolásának alapja. A tisztítási folyamatnak megfelelően mélynek kell lennie annak érdekében, hogy a bőr tudjon lélegezni, visszanyerje tisztaságát és megfelelően gyengédnek kell lennie, hogy reggel és este is tökéletes puhasággal ajándékozza meg arcbőrünket. Minden Guinot arctisztító termék növényi kivonatokat tartalmaz, amelyet a különböző típusú bőr igényeinek megfelelően lettek kialakítva. A tonikok pH-semleges, nem habzó összetételűek, amelyek puhítják a bőrt anélkül, hogy kiszárítanák azt. A nagymúltú, professzionális kozmetikai márka arctisztító termékcsaládja kókuszdió, mályva és uborka valamint ginzeng kivonattal kényeztetik a bőrt.

Tovább

Feszes bőrt karácsonyra

Szerző: Zsolesz / / 2014-11-12

Az idei karácsony feszes bőrt ígér! Az Eucerin arcápolási ajándékcsomagjaival segíti az ajándékozást: szinte minden korosztálynak és minden bőrállapotra kínálnak megoldást a fiatalosan feszes bőr megőrzéséért. 30 év feletti hölgyeknek a Hyaluron-Filler Ráncfeltöltő ajándékcsomaggal szerezhetünk tökéletes meglepetést, mert ezek a termékek belülről töltik fel és simítják ki a ráncokat. A 40 év körüli szeretteink megajándékozására a Volume-Filler Bőrfeszesítő ajándékcsomag az ideális választás az arc kontúrjainak és feszességének javítására. A Q10 ACTIVE Ránctalanító ajándékcsomagot pedig az érzékeny arcbőrrel rendelkezők számára ajánlják, bármely korosztály részére, a bőr energiaraktárainak feltöltésére.

Tovább

Organikus termékek, ehető minőségben

Szerző: Zsolesz / / 2014-11-11

Egy kozmetikai termék csak akkor képvisel magas minőséget, ha egészségügyi kockázata minimális. „Csak azt tegyük a bőrünkre, amit meg is ennénk!” – ez lett annak az új magyar kozmetikai termékcsaládnak a szlogenje, mely a világ első ehető kozmetikuma. A nemrég piacra került Coconutoil Cosmetics készítményei kizárólag organikus, ehető, GMO, azaz génmanipuláció-mentes összetevőket tartalmaznak, így kapták meg a NaTrue minősítést. A márka két tulajdonosa meggyőződéses életmód-váltó, akik őszintén hisznek a gyökerekhez való visszatérésben, a természet adta kincsek erejében. Ezt bizonyítandó a Coconut Oil termékek sajtóbemutatóján a szemünk láttára felhörpintették a dezodort!

Tovább