Nem az számít, hogy mid nincs!

Zsolesz / 2016-02-06

Elena története a 2000-es évek gazdasági válsága idején kezdődött. Életének egyik legnehezebb szakasza volt ez, anyagilag nem érezte magát biztonságban. Attól félt, a munkahelyváltásnak köszönhetően, új kollégaként ő lesz az első, akitől szükség esetén megválnak. Egyedül nevelte fiát és sürgősen valamilyen megoldást kellett találnia anyagi problémáira, felkészülve ezzel egy esetleges, váratlan elbocsátásra.

„Amikor gyermek voltam, édesanyám vászonból készített rongybabát nekem. Ez a baba lett a legelső barátom. Ha bármi rossz dolog történt velem, hozzá fordultam. Rájöttem, hogy minden gyereknek szüksége lenne egy ilyen barátra.” – emlékszik vissza Elena a gyermekkorára, amely később is erőt adott neki a nehéz helyzetekben.

Ekkor kezdett el maga is babákat készíteni. Minden olyan, már szükségtelenné vált anyagot felhasznált, amit a ház körül talált: lyukas pólók, megmaradt függönydarabok, kinőtt ruhák. Egy színházi kollégája hívta fel figyelmét a Bonux Facebookon zajló „ÖtletTündér kerestetik” versenyére. Elena ekkor határozta el, elmeséli, miként ösztönzi őt még most is édesanyja emléke.

„Minden babám egyedi, arcaik mesélnek nekem arról, hogy hogyan szeretnének felöltözni.”- meséli Elena, aki kreativitásának, találékonyságának és leleményességének köszönhetően mára már nemcsak a keresetét egészíti ki sikeresen, de édesanyja hagyatékát is továbbviszi. Olyat alkot nap mint nap, amivel sok, hozzá hasonlóan nehéz helyzetet átélt nőt inspirálhat.

„Elena vagyok, ÖtletTündér. A tanácsom számodra? Nem az számít, hogy mid nincs, hanem az, hogy amid van, azt hogyan használod!”

A történet gondolatteremtő erejében bízva a Bonux Magyarországon is elindította versenyét, ahol a „csináld magad” ötleteket díjazzák. A tét nem kicsi, hiszen a győztes egy 100.000 Ft értékű vásárlási utalvánnyal lesz gazdagabb, a további 5 második helyezett pedig fél évre elegendő Bonux mosószert kap ajándékba.  Neked is van egy ötleted, amit szívesen megosztanál? Nincs más dolgod, mint regisztálni a játékra az everydayme.hu felületen és elmondani ezt a nagyvilágnak! Hiszeon okos döntéseink mindig megtérülnek!


 

Kapcsolódó bejegyzések