Post Image

ÚJ TREND: VÍZMENTES KOZMETIKUMOK

Rúzs & Más / 2020-03-17

A környezettudatos vásárlók körében mind népszerűbbek és keresettebbek a vízmentes kozmetikumok, amelyek lehetővé teszik a környezetszennyezés csökkentését, másrészt nem szükséges tartósítószereket adni hozzájuk. Bár majdnem minden esetben a víz az, ami a bőr- test- és hajápoló kozmetikumok összetevő listáinak első helyét uralja (azaz a termékek legnagyobb arányú összetevője), egyre több márka dönt úgy, hogy teljes egészében eltávolítja a vizet az összetételéből olyan koncentrált természetes összetevők javára, amelyeket a fogyasztók a használat során vízzel aktiválhatnak. Samponok, tusfürdők és testápolók alternatívájaként egyre több cég készít szilárd tömböket. Ezeket a termékeket nem kell plasztikba csomagolni, és eleve kevesebb csomagolóanyagot igényelnek, mivel töményebbek, végeredményben kisebbek. A Lush még azzal is megfejelte pucér kozmetikumainak környezetbarát mivoltát, hogy tokiói fürdőbomba szalonjukban egy fürdőbomba felismerő applikáció segítségével a mobiltelefonunkon jelenik meg minden információ a termékről beleértve az összetevők listáját is, így még a címkék is fölöslegessé válnak.

vízmentes, szilárd, tömb, környezetbarát, kozmetikum, környezettudatos, zöld, rúzs és más

NatureBox Nature Box szilárd sampon Mandula a gyönyörű hullámokért 1699 Ft/85 g

vízmentes, szilárd, tömb, környezetbarát, kozmetikum, környezettudatos, zöld, rúzs és más

Lush Sleepy pucér tusfürdő 4290 Ft/240 g

vízmentes, szilárd, tömb, környezetbarát, kozmetikum, környezettudatos, zöld, rúzs és más

Yamuna sóskaramellás tömbszappan 625 Ft/100 g

A szilárd dezodor nem új keletű találmány, de a környezettudatosság elterjedése új dimenziókat nyithat meg az alumínium, illat- és tartósítószer-mentes deo-kristályok előtt.

vízmentes, szilárd, tömb, környezetbarát, kozmetikum, környezettudatos, zöld, rúzs és más

Optima Ice Gurad kristály dezodor 2600 Ft/120 g

A vízmentes arctisztítóról viszont egészen mostanáig nem hallottunk, ám a leleményes japán Suqqu márka új kategóriát teremtett Reset Cleansing emulziójával, akárcsak az Allies vízmentes, 35% (!) aszkorbinsav tartalmú C-Vitamin szérumával.

vízmentes, szilárd, tömb, környezetbarát, kozmetikum, környezettudatos, zöld, rúzs és más

Suqqu Reset Cleansing Emulsion EUR 39/150 ml

vízmentes, szilárd, tömb, környezetbarát, kozmetikum, környezettudatos, zöld, rúzs és más

Allies of Skin Vitamin-C 35% Collagen Rebuilding Serum usd 118/30 ml

A por, pontosabban mikro-granulátum állagú kozmetikumok közt nemcsak vízben feloldandó maszkokat vagy víz segítségével aktiválható arcradírokat, peelingeket de az arckrémünkhöz keverendő booster-t vagy púder formájú hialuronsavas szérumot is felfedezhetünk:

 

 

 

vízmentes, szilárd, tömb, környezetbarát, kozmetikum, környezettudatos, zöld, rúzs és más

Manna Szépítő Arcpakolás kék agyaggal 2599 Ft/100 ml

vízmentes, szilárd, tömb, környezetbarát, kozmetikum, környezettudatos, zöld, rúzs és más

The Body Shop Chinese Ginseng&Rice Polishing Powder Wash arctisztító por 4590 Ft/33 g

Gigi, rizspeeling , selyempeeling, rizspor, bőrradír, aktívszén, méregtelenítő, maszk, peel-off, lehúzható, arcmaszk, uniszex, rúzs és más, kiegészítő arcápolás

Gigi Ester C Rizspeeling 5950 Ft/50 ml

avon, distillery, vegán, arcápolás, tiszta, clean, növényi, steiner kristóf, rúzs és más

Avon Distillery C-vitamin Shot 6500 Ft/5 g

vízmentes, szilárd, tömb, környezetbarát, kozmetikum, környezettudatos, zöld, rúzs és más

BOS Essentials Pure Hyaluronic Acid Serum Powder USD 25/15 g

A legújabb innovatív vízmentes megoldások közt találunk száraz textilmaszkot, amely ráadásul újrahasznosítható az eldobható fátyolmaszkokkal ellentétben, vagy vízmentes szalonszolgáltatásokat – például körömszalonokban a láb- és kéz áztatását teljesen kiküszöbölik antibakteriális spray, meleg törölköző, bőrradír és növényi olajok használatával. Ez nem mellesleg a manikűrnek is jót tesz, hiszen a felázott körmök sérülékenyebbek, könnyen felsorjázódnak a reszeléstől.

Kapcsolódó bejegyzések