Post Image

(MAJDNEM) TELJESÍTETTEM A 21 NAPOS ÉLETMÓDVÁLTÓ KIHÍVÁST

Rúzs & Más / 2020-06-04

Május 18-án vágtam bele, azaz ma a 18. napnál járok (a címben olvasható “majdnem”tehát nem a sikertelenségemre vonatkozik!). Pedig ha valaki csak úgy azt mondja nekem: “Mit szólnál egy 21 napos diétához?”, biztosan azt válaszolom: nem bírnám betartani! Csakhogy itt most a Tomanról volt szó, az egyetlen módszerről, amit mindig sikerül betartanom és amitől mindig varázsütésre lefogytam. A 21 napos kihívás ráadásul nem fogyókúra, hanem életmódváltás: a célja nem elsősorban a fogyás, hanem a rendszeresség, egészséges táplálékok és testmozgás bevezetése az életünkbe. Nos, ami az én életemet illeti, igazán ráfért egy kis rendszeresség a karantén alatt összekuszálódott napjaim után. A Toman 21 napos életmódváltó kihívás teljeskörű útmutatást ad arra vonatkozóan, hogy a 3 hét minden napján pontosan mit együnk és igyunk – Toman fehérjékkel, egészséges receptekkel, heti bevásárlólistával egy szép kiadványban, ami végigkíséri a napjainkat. Emellett rövid, de hatékony mozgás videókat is kapunk, amelyeket legalább heti 3 alkalommal érdemes beiktatni. De ami még ennél is jobb, egy támogató közösségben találjuk magunkat, ahol régi és új Tománosok, kezdők és haladók, a Tomán módszer szakértői és maga Tomán Szabina is bíztat, segít, minden kérdésünkre, bejegyzésünkre választ kapunk! Az Együtt könnyebb Toman-nal zárt csoportban sokan kezdtük egyszerre a 21 napos kihívást és sorstársakkal közösen tényleg könnyebb tartani magunkat a kihíváshoz.

toman, 21 napos életmódváltó kihívás, 21, életmódváltás, életmód, toman diet, kihívás, együttkönnyebb, toman szabina, ruzs es mas

Ezt mind tartalmazza a 21 napos életmódváltó csomag

Napi ötszöri étkezés

A Toman módszer alapja a háromóránkénti evés, ami megóv a falási rohamoktól és szinten tartja a vércukorszintet és nem engedi a szervezetet raktározó üzemmódba kapcsolni. Az életmódváltó csomag minden napra 3 Toman fehérjét vagy Toman snack -et tartalmaz, az ebéd Tomán Szabina receptjei alapján készül – minden nap túlnyomóan fehérje és zöldség, mégis minden nap más, nagyon változatos. Naponta egy egyszerűen elkészíthető kiegészítő étkezés is vár ránk: túrókrém, chiapuding, igazi gyümölcsös joghurt vagy hasonló. Emellett a menü mellett egyszerűen lehetetlen éhezni, számomra inkább az jelenti sokszor a kihívást, hogy mindent megegyek (de étkezést kihagyni nem szabad, legfeljebb otthagyjuk az adag egy részét). Az elmúlt időszakban megtanultam a zölségeket változatosabban elkészíteni és sok olyan recept volt, amit szívesen újra megfőzök majd a családomnak is. A gyakori evés mellett sokat kell inni, ehhez pedig gyógynövényes Toman Vital Aqua Away 10+ vízhajtó italport is kapunk, majd a zsírégetést elősegítő illetve kollagén bevitelt támogató Toman Vital étrendkiegészítőket.

toman, 21 napos életmódváltó kihívás, 21, életmódváltás, életmód, toman diet, kihívás, együttkönnyebb, toman szabina, ruzs es mas

Cukkinis csirke karfiolrizzsel

toman, 21 napos életmódváltó kihívás, 21, életmódváltás, életmód, toman diet, kihívás, együttkönnyebb, toman szabina, ruzs es mas

Toman zsemlék

toman, 21 napos életmódváltó kihívás, 21, életmódváltás, életmód, toman diet, kihívás, együttkönnyebb, toman szabina, ruzs es mas

Cukkini burger pirított csirkemellel, gombával, paradicsommal, salátával

Nem fogyókúra, de…

Nemcsak magamon tapasztalom a fogyást, hanem a csoportban is hasonlóról számolnak be. Van aki már 8 kg mínusznál tart (saját bevallása sok pluszkilóval indult), és már az én mérlegem is 3 kg-mal kevesebbet mutat. De nemcsak kevesebbet, hanem ami a lényeg, csökkenő testzsírszázalékot. Mert a Toman módszerrel ténylegesen zsírból fogy az ember, nem az izmait veszíti. És ami szintén lényeges: mindezt úgy, hogy közben energikus maradok, nő a munkabírásom, kevesebb alvásra van szükségem. 

toman, 21 napos életmódváltó kihívás, 21, életmódváltás, életmód, toman diet, kihívás, együttkönnyebb, toman szabina, ruzs es mas

18 nap elrohant és nemsokára vége, de én már nem szeretnék visszatérni a régi rossz szokásaimhoz. Tomán Szabina szerint 21 nap elég ahhoz, hogy új szokásokat vegyünk fel és a szervezetünk ráálljon a rendszeres étkezésre, mozgásra, egészséges életmódra. Biztosan igaza van, és akkor sokáig nem kell azon aggódnom, hogy hová rejtsem magam a strandon. Hello Beach body! 

18 nappal ezelőtt:

toman, 21 napos életmódváltó kihívás, 21, életmódváltás, életmód, toman diet, kihívás, együttkönnyebb, toman szabina, ruzs es mas

Sorban: testtömeg, testzsír%, BMI

Ma:

toman, 21 napos életmódváltó kihívás, 21, életmódváltás, életmód, toman diet, kihívás, együttkönnyebb, toman szabina, ruzs es mas

Sorban: testtömeg, testzsír%, BMI

 

Kapcsolódó bejegyzések