Ziaja, a bőrbarát márka

Szerző: Zsolesz / , / 2014-10-10

Amikor a bőrünk ápolásához a leginkább megfelelő kozmetikumot keressük, a termék használata során elsőre tapasztalható bőrérzet mellett egyre jobban odafigyelünk arra is, hogy az adott szépségápolási készítmény tartósan nyújtson jótékony hatást bőrük számára.

Tovább

Hiperérzékeny a bőre?

Szerző: Zsolesz / / 2014-10-06

Feszülő és égő érzés, valamint kipirosodás – akiket érint, azok ismerik a túlérzékeny bőr kellemetlen tüneteit. A epidemiológiai tanulmányok alapján minden korábbinál több ember észleli magán a túlérzékeny bőr tüneteit. Európában úgy becsülik, hogy az emberek akár 50 százaléka is érintett lehet.  És ez a szám egyre nő: „Sokan már most is szenvednek a bőr túlérzékenységétől, az egyének száma pedig növekvő tendenciát mutat. Ennek okai között találjuk a fokozódó környezetszennyezést és az allergiás reakciókat” – mondta Dr. Gitta Neufang, a Beiersdorf AG Eucerin Aktív Összetevők és Klinikai Vizsgálatok csoportjának vezetője.

Tovább

Illóolajos arcbőr szépítők

Szerző: Zsolesz / / 2014-10-01

Az új megatrend a szépségápolásban az olaj.  A L’Oréal Paris új Nutri Gold különleges krémjében és rendkívüli arcolajában védő és antioxidáns tulajdonságairól ismert esszenciális olajokat és értékes tápanyagokat egyesít a tápláltabb és ragyogóbb bőrért. A különféle illóolajak egymás hatásait kiegészítve eredményeznek intenzíven táplált, ragyogó tónusú bőrt. A Nutri-Gold Rendkívüli arcolaj intenzíven táplálja a bőrt 8 esszenciális olaj segítségével (levendula, rózsa, rozmaring, kamilla, majoranna, muskátli, narancs, angol levendula). Érzéki aromával hidratál és táplál, hogy ragyogást adjon a bőrnek és visszaadja rugalmasságát. Különleges textúrája nem zsíros és nem ragad, ezáltal használata még több lehetőséget rejt magában.

Tovább

Friss szemmel

Szerző: Zsolesz / / 2014-09-29

Fedezzük fel a The Body Shop vadonatúj Drops of Youth™ szemkörnyékápoló koncentrátumát és nézzük az életet fiatalabb szemmel! A márka innovációja kisimítja a ráncokat, eltünteti a táskákat és eleját veszi a fáradt tekintet kialakulásának. A Drops of Youth™koncentrátum havasi gyopár kivonatot tartalmaz, mely az Alpesi-hegység egyik értékes és ritka gyógynövénye. A havasi gyopár támogatja a sejtmegújulást az egészségesebb és fiatalabb bőrért. A természet rendkívüli ellenálló és regeneráló képességgel ruházta föl a havasi gyopárt, hogy a fagyos teleket és forró nyarakat is képes legyen átvészelni. Hétévnyi tudományos növénysejt kutatás után sikerült ezt a természet adta ajándékot kivonni a növényekből és átültetni a kozmetikumokba.

Tovább

Minden nappal fiatalabban

Szerző: Zsolesz / / 2014-09-26

A bőröregedést általában hosszú távú folyamatnak tekintjük. De mi van akkor, ha nem az évek, hanem az egyes napok azok, amelyek felgyorsítják az arcbőr öregedésének jeleit? A Vichy laboratóriumai most először műszeres mérésekkel vizsgálták meg egyetlen nap hatását az arcbőrre. Ez az egyedülálló kutatás egy új felismerésre mutat rá – az arcbőr öregedésére a nap folyamán, amely idővel intenzívebbé válik. A Vichy Liftactive Supreme egyedülálló újdonság, mely az egész nap folyamán hat, és már a kialakulásuk pillanatától küzd a bőröregedés látható jelei ellen. Az első ránctalanító és bőrfeszesítő arckrém a Vichytől a „napközbeni bőröregedés“ ellen, a ráncok folyamatos korrekciójáért és a bőr feszességéért.

Tovább

Plusz egy lépés

Szerző: Zsolesz / / 2014-09-19

Felmérések alapján 10-ből minden negyedik 20 év feletti nő problémákkal küzd mitesszeres, pattanásra hajlamos bőrével. Az aknés és pattanásos bőr ápolása során nem szabad elfejteni, hogy nincs egyetlen éjszaka alatt ható kezelés, ugyanakkor számos megoldás létezik arra, hogy hatékonyan kezeljük a problémát, és ezzel egy időben megfelelően ápoljuk a bőrünket. Ezen felül az Eucerin®, a bőrápolás szakértője, a 3 lépéses helyett a 3 + 1 lépéses arcápolás fontosságára hívja fel a figyelmet fénylő, zsíros bőr esetén.

Tovább

Ráncsimító varázspálca

Szerző: Zsolesz / / 2014-09-18

A világ közel 70 országában több, mint 11000 szépségszalonban használt Guinot termékek biztosítják a professzionális márka vezető szerepét a szépségápolásban. A különleges és egyedi kezelések, mint például a Hydradermie, vagy a Hydradermie Lift nemzetközi tekintélynek és elismertségnek örvendenek. A szalonkezeléseken kívül a Guinot márka arc- és testápoló, gyantázás utáni, valamint fényvédő és különleges férfikozmetikai készítmények széles skáláját kínálja. Angliában a legelőkelőbb szépségfarmok ajánlják a Hydradermie-t, amely egyebek között az angol királyi család egyik kedvelt kezelése. 

Tovább

Egy apró csepp rendkívüli ereje

Szerző: Zsolesz / / 2014-09-15

A színtiszta luxust megtestesítő La Prairie Platinum termékcsaládja új taggal bővül, egy varázserejű szemkörnyék ápolóval. A Cellular Eye Essence Platinum Rare-ben található különleges anyagok eddig soha nem tapasztalt hatást gyakorolnak a szemkörnyéki bőrre. A feszesítő, ránceltüntető hatású peptid és a platina részecskék összekapcsolódásának következtében megnő a peptidek stabilitása, hatékonysága és hatásfoka. Egy bio-peptid-komplex segít a sejtek regenerációjának stimulálásában, a három természetes polimerből álló koktél pedig észrevehetően kisimítja a finom vonalakat és ráncokat. Emellett a La Prairie Cellular Eye Essence Platinum Rare a fehér papagájvirág-kivonat és a fekete tea fermentum segítségével egyenletesebbé varázsolja a bőrt és csökkenti az elszíneződéseket.

Tovább

Arcápoló apróságok

Szerző: Zsolesz / / 2014-09-10

A nyaralás már csak szép emlék, de most itt az üzleti utak ideje. Akár autóval, akár repülővel indulunk útnak, bőrünk védelme és a mindennapi bőrápolási rutin utazáskor is nagyon fontos. A bőröndök férőhelye sok esetben limitált, érdemes tehát átgondolni, mi kerül bele a nesszeszerbe. Figyelnünk kell arra is, ha repülni készülünk, kézipoggyászunkban csak kis kiszerelésben vihetjük magunkkal szépségápolási cikkeinket. Szerencsére a mini kiszereléseknek köszönhetően nem kell lemondani a komplex arcápolásról és a neszesszer sem foglal majd akkora helyet!

Tovább

Három földrész szépítő ereje

Szerző: Zsolesz / / 2014-09-04

Fekete Afrikától Új-Zélandig, a Holt-tengertől a kenguruk földjéig keresik a Dr. Organic szakértői a leghatékonyabb természetes összetevőket a cég natúrkozmetikumai számára. A növényekkel szemben magasak az elvárások, hiszen hatékonyságuk mellett kellemes illatúaknak is kell lenniük, mivel a Dr. Organic termékekben semmilyen mesterséges illatanyag nem kaphat helyet. Tartson velünk egy képzeletbeli utazáson, ahol származási helyükön ismerhetjük meg a legfontosabb natúrkozmetikai összetevőket:

Tovább