Problémás a magyar nők bőre

Zsolesz / 2015-02-13

A pigmentfoltok a megkérdezettek közel harmadánál jelentkeztek már (27%), az ekcémával pedig ötből egy nő küzd legalább alkalmanként. Érdekességként a mély vagy túl sűrű ráncok a nők közel háromnegyedére saját bevallásuk szerint nem jellemző, még az 50-59 év közötti válaszadóknak is mindössze négy százaléka vallotta be, hogy ezzel a problémával küzd.

A 18-29 évesek körében a legsúlyosabb problémát a zsíros és pattanásos bőr jelenti, 10-ből 7 nőt érint. „A serdülőkor 18-20 éves korig tart, a mitesszerek, a pattanások és a zsíros bőr ebben az életkorban a leggyakoribb, de a közhiedelemmel ellenétben ezt nem mindenki növi ki.  Vannak akik akár évtizedekig is küzdenek a problémás bőrrel, nekik különösen fontos a helyes bőrápolási szokások korai kialakítása.” – nyilatkozta Rácz Judit, a Paula’s Choice kozmetikai márka magyarországi képviselője.  „Sajnos sok a téves információ, és általánosságban elmondható, hogy a tudatos vásárlás kultúrája Magyarországon még kialakulóban van a kozmetikumok területén is” – tette hozzá a szakember, hangsúlyozva, hogy az igényes és tudatos bőrápolási rutin kialakításával a legtöbb bőrprobléma jelentősen javítható.


A Paula’s Choice márkát 1995-ben indította Paula Begoun szépségápolási szakértő, számos sikeres kozmetikai témájú könyv írója. A “Ne vásárolj kozmetikumot nélkülem” című könyve az USA-ban több mint 2,5 millió példányban kelt el, amerikai nők százezreit segítve így a kozmetikumok tudatosabb kiválasztásában. A Paula’s Choice illat és színezékmentes termékei hatékony megoldást kínálnak az összetett bőrproblémákra is. A cég alapelve, hogy kozmetikumai kizárólag olyan összetevők felhasználásával készülhetnek, amelyek hatékonyságát független szakirodalom is alátámasztja. Saját fejlesztésű prémium arcápoló termékek mellett bőr és testápoló készítményeket, hajápolókat és férfikozmetikumokat is gyártanak.

Kapcsolódó bejegyzések