Post Image

SÉTÁLJ VAGY BICIKLIZZ JÓTÉKONY CÉLÉRT

Rúzs & Más / 2022-12-06

A CHERRISK működésének egyik alappillére saját jótékonysági közösségi programja, amely bárki számára lehetővé teszi, hogy anyagi ráfordítás nélkül, pusztán egészséges életmóddal, mozgással jótékony célok megvalósulásához járuljon hozzá. A program által eddig már 50 jótékonysági cél vált valóra.

A biztosítás jó dolog, mert egymás segítéséről szól. Erre építettük az elmúlt 4 évben a CHERRISK teljes ökosztisztémáját” – fogalmazta meg a kezdeményezés alapelvét Kurtisz Krisztián vezérigazgató. A programba nonprofit szervezetek jelentkezhetnek. Minden fordulóban három szervezetet választanak ki, hogy aztán a közösség szavazással döntse el, kit szeretne leginkább támogatni. A győztes szervezet ezzel egy úgynevezett jótékonysági goodie formájában kerül be az alkalmazásba. A jótékonysági közösségi program sikerét mutatja, hogy 4 év alatt több, mint 40 ezer ember csatlakozott a kezdeményezéshez Magyarországon és Németországban. Az 50 közösen megvalósított jótékonysági cél eredményeként 44,5 millió Ft támogatás került a segítő szervezetekhez.

Sajátos nevelési igényű gyerekeknek segíthetsz most, ha mozogsz

Az alkalmazásban a felhasználók sétával, biciklizéssel és mobilmentes autóvezetéssel pontokat, azaz cserkókat gyűjthetnek. Ezeket aztán a különböző kedvezmények mellett jótékonysági célok támogatására is fordíthatják, a jótékonysági goodie-k beváltásával. Az akció végén, a közösség által összegyűjtött pontokat a CHERRISK pénzre váltja és a szervezet részére bocsátja. A programban január 6-ig elérhető jótékonysági goodie beváltásával ezúttal a KIKAPCS. Alapítványt támogathatod. Az alapítvány küldetése, hogy kedvezményes kikapcsolódást és közösséget biztosítson azoknak a családoknak, amelyekben sajátos nevelési igényű (SNI) gyermek élnek. A támogatásból az összes KIKAPCS. Család – vagyis legalább 450 ember – havi közösségi programjait szeretnék támogatni.

 

További információk a jótékonysági programról:
https://www.facebook.com/CherriskHungary
https://www.instagram.com/cherriskhungary/
https://www.youtube.com/watch?v=Hh8WAmFvgqw

Kapcsolódó bejegyzések