Olasz Hetek az Auchanban

Zsolesz / 2015-10-26

 

Az olasz konyha friss, egészséges alapanyagokat használ, és az egyszerűbb fogások gyorsan és könnyen elkészíthetők otthon is. Az olasz élelmiszergyártókra jellemző, hogy többnyire családi vállalkozásból induló, kézműves hagyományokra épülő kis- és középvállalkozások, ez a háttér pedig kiváló minőségű termékeket eredményez. Nemcsak az olasz élelmiszereket, de a napfény hazájának zamatos borait is előszeretettel fogyasztjuk: a hazai import 26%-a Olaszországból származik! Az Olasz Heteket október 20-án főzőshow-val egybekötött termékbemutató előzte meg az Olasz Külkereskedelmi Intézet szervezésében a Casa Pomo D’Oro-ban, ahol Gianni Annoni és Alessandro Manna mesterszakács mutatta be a dél-olasz régió élelmiszereit és konyhájának sajátosságait. Nagy sikert aratott a pugliai „Orecchiette alla pizzaiola” tészta, valamint az „Insalata di riso” is sok jelenlévő tetszését elnyerte. Gianni üzeni az olasz tészták kedvelőinek, hogy semmi esetre ne főzzék szét a tésztát, maradjon “állaga”, ahogyan Olaszországban “al dente” fogyasztják! Emellett fontosnak tartotta elmondani, hogy kiváló minőségű, valódi olasz alapanyagokkal főzzünk, hiszen csak így lesz autentikus és a gazdag ízhatású az étel!

A bemutatót megelőző sajtótájékoztatón felszólalt Őexcellenciája Maria Assunta Accili olasz nagykövet, Enrico Barbieri, az Olasz Külkereskedelmi Intézet budapesti irodájának igazgatója, valamint Benoit Barbault, az Auchan Magyarország Kft. beszerzési igazgatója.

„Az Auchan Magyarországnál pontosan egy éve alakítottuk ki a Nemzetközi Konyha választékunkat. Nagyon büszkék vagyunk az itt megtalálható mintegy 800 féle termékre, melyek közül a legnépszerűbbek az olasz konyha alapanyagai. Éppen ezért is nagy örömre szolgál, hogy vásárlóinknak az Olasz Külkereskedelmi Intézettel együttműködve elhozhatjuk Dél-Olaszország négy régiójának termékeit. – mondta el Benoit Barbault, az Auchan Magyaroszág Kft. beszerzési igazgatója. – Reméljük, hogy az elkövetkezendő két hétben számos új vásárló válik majd a dél-olasz konyha szerelmesévé a kóstoltatások és az akciók segítségével az Auchan áruházakban.”


A 19 Auchan áruházban megrendezésre kerülő Olasz Hetek során két héten keresztül olyan különleges termékekkel találkozhatnak a vásárlók, amelyeket a magyar piacon eddig még nem forgalmaztak. A meglévő nemzetközi konyha olasz termék választéka mellett az alábbi termékkategóriákban fedezhetnek fel 250 féle újdonságot az érdeklődők: hosszú szavatossági idejű bio gyümölcslevek, különféle borok (fehérborok, habzóborok, rozék, vörösborok), citromlevek, ecetek, de kávék, kekszek, kézműves tészták, olajok, olajbogyók, tonhalak, sajtok, szószok is gazdagítják majd a kínálatot, sőt, kozmetikai termékek is megjelennek. Október 22-től 27-ig, négy napon keresztül kóstolókon ismerkedhetnek Dél-Olaszország ízeivel a vásárlók valamennyi magyarországi Auchan áruházban.

 

Kapcsolódó bejegyzések