Post Image

MIT SZIMBOLIZÁL 2022 SZÍNE, A VERY PERI?

Rúzs & Más / 2022-01-18

Az elmúlt évekhez hasonlóan, a híres színintézet, a Pantone idén is kihirdette az év legmeghatározóbb árnyalatát. Az „Év színének” megválasztása minden esztendőben komoly kutatómunkát igényel, hiszen a jelen történéseire reflektál, az aktuális élethelyzetre, a kulturális és társadalmi változásokra és a globális folyamatokra válaszolva. Habár tavaly rendhagyó módon 2 színt választottak a szakértők, idén is sikerült meglepniük minket, hiszen egy teljesen új, eddig nem létező színnel rukkoltak elő, így is szimbolizálva a világ megújulását, amelyen épp most megy keresztül társadalmunk az elszigeteltség és a bizonytalanság időszaka után.

pantone, pantone 2022, very peri, lila, kekeslila, ruzsesmas, az ev szine

Akárcsak a 2020-as évünket, 2021-et is nagymértékben meghatározta a koronavírus világjárvány. Az idei év színe, a 17-3938 Very Peri nevet viselő kékes-lilás árnyalat amellett, hogy a tavalyi két színhez hasonlóan magában hordozza a vírusból való kilábalás vágyát, megalkotását a környezetszennyezéssel kapcsolatos aggodalmaink és a társadalmi igazságtalanságok keltette elégedetlenségünk is befolyásolta. A színintézet szerint, a világban zajló események hatására számtalan kihívással kellett szembenéznie az emberiségnek, és nem tudjuk, mit hoz majd a holnap. A Pantone szakemberei hiszik, hogy a kíváncsiság az, ami átsegíthet bennünket ezen az időszakon, és ezt a bátor kíváncsiságot képviseli a Very Peri, amely tehát összességében egy szebb jövőt szimbolizál.

A Very Peri szín megalkotásakor a Pantone a nyugalmat és hűséget szimbolizáló kéket keverte az energiát és izgalmat árasztó vörös ibolyával, hogy egy innovációt és friss kezdet üzenetét hordozó árnyalatot kapjon. A szín összetettsége rávilágít az előttünk álló lehetőségekre, vidám hozzáállást és dinamikus jelenlétet mutat, amely bátor kreativitásra és fantáziadús kifejezésre ösztönöz. Az árnyalat megalkotása azt a célt szolgálta, hogy új megvilágításba helyezze a jövőről alkotott látásmódunkat, segítsen reményekkel
és merészséggel telve, kíváncsisággal szemlélnünk az előttünk álló időszakot. Az újdonság koncepciója a virtuális világ egyre növekvő befolyását, fizikai és digitális életünk új módon való összeolvadását is kifejezi.

Az „Év színe” 23 éve befolyásolja a termékfejlesztést és a vásárlási döntéseket számos iparágban, meghatározza többek között az ipari formatervezés, a termékcsomagolás, az enteriőr és webdizájn világát, valamint a divat és a szépségipar trendjeit is, így bátran beépíthetjük ruhatárunkba, és akkor sem lövünk mellé, ha sminkrutinunk szerves részévé tesszük. 2022-ben sok erőt és kitartást meríthetünk ebből a színből, ezért az AVON szakemberei össze is gyűjtöttek számunkra néhány terméket az AVON kínálatából, amelyeket használva elmerülhetünk a bátor kíváncsiság árnyalatában. A Pro Colour Lavender Bolt gyorsan száradó körömlakkal körmeinken köszönhet vissza az év leginspirálóbb színe.

pantone, pantone 2022, very peri, lila, kekeslila, ruzsesmas, az ev szine, avon

Lila akác, kapucinusvirág és pézsma a fő illatjegyei a Monet képei által inspirált illatkompozíciónak, az Artistic Whisteria-nak:

pantone, pantone 2022, very peri, lila, kekeslila, ruzsesmas, az ev szine, avon

Az AVON Very Peri kínálatából a következő linkre kattintva az AVON Very Peri kínálatából mazsolázhatunk. Kezdjük az év legtrendibb színébe burkolódzva az újesztendőt!
https://avononline.avon.hu/847-6497/ujdonsagok-akciok/az-ev-szine-2022

Az anyagban említett termékek:
• Avon True négyes szemhéjpúder Moonlit Mauve árnyalat 5 g 2199 Ft
• Avon Pro Colour gyorsan száradó körömlakk Lavender Bolt árnyalat 10 ml 999 Ft

Kapcsolódó bejegyzések