Mit akar a férfi?

Zsolesz / 2013-11-26

(tudom, ez utóbbit néha nehéz elhinni, ugye?). A nők és férfiak közötti különbséget már rengetegen tanulmányozták, írtak róla, ezer + 1 éve mindig beszédtémáink egyike. Azt az egyet azért elmondhatjuk, hogy nagyon hasonló biokémiai folyamatok tartják testünket életben, valamint az alapvető szükségleteink is megegyeznek, mint például a víz, az étel, az alvás stb. Ennek a sok éves, férfiakkal és az ő megjelenésükkel kapcsolatos kutatásnak jellegzetessége, hogy a téma sokkal összetettebb, mint azt gondolnánk.

Az a hír járja, hogy mi férfiak, egyetlen elvárást támasztunk a szépségápolás termékek felé: egy olyan egyszerű terméket keresünk, amivel könnyedén elérjük a kívánt megjelenést és külsőt. Olyan termékeket, ami számos előnnyel jár, de a használata egyszerű. Gondoljunk csak az iPod-ra, az iPad-re vagy a legkorszerűbb okostelefonok egyikére (igen, mi férfiak szeretjük ezeket a kütyüket); belülről többszörösen összetett, képes milliónyi különféle dologra, de – a felszínen – egyszerűen és ösztönösen használható.

Egy másik tulajdonság, ami nálunk, srácoknál kulcsfontosságú, az a gyorsaság. Valami, amit gyorsan felkapunk és a lehető legrövidebb időn belül már élvezhetjük is annak minden előnyét – már az első használattól kezdve. Körülbelül így van ez, nem? Tehát ez az, amit mi férfiak úgy igazán igénylünk, nem csak telefonunkat, számítógépünket, autónkat vagy házunkat illetően, de a hajápolási termékekre vonatkozóan is.

Nagy tisztítóerő, fejbőr ápolás és korpásodás elleni védelem, a haj kezelhetőségének segítése, jó illat, könnyű lemosás – mi mindezt egy, könnyen és egyszerűen használható termékben szeretnénk látni, mert nem szeretjük vesztegetni az időnket. A nőknél persze ez is másképp működik…

A head & shoulders Total Care samponja tökéletes példája annak, hogy miként fejleszthető ki egy kiemelkedően új terméktechnológia az átfogó tervezés elvének alkalmazásával.  A head & shoulders által garantált tökéletes tisztítóerő és kiemelkedő korpásodás elleni hatás garantált mindamellett, hogy a haj kezelhető és könnyen formálható lesz már az első mosástól. Többek között a menta illatanyag nem csak kellemes illatúvá, de frissítővé is teszi a hajmosást. Ezt nevezzük mi a „total care” hatásnak, férfiakra hangolva.


Az átfogó tervezés elvét követve a head & shoulders tudósai olyan terméktechnológiát tudtak megalkotni, amely nemcsak hogy minden előnyt egy termékbe sűrít bele, de az ápoló és kondicionáló összetevők mértékének aprólékos beállításával a férfi hajápolás sajátos igényeinek is eleget tud tenni. Valódi csúcstechnológia flakonba zárva.
A head & shoulders – mint a világ legkeresettebb samponja – a fejbőr ápolás területén valami kiemelkedőt alkotott. Főleg mi férfiak, akiknek általában rövidebb hajunk van, szeretnénk megbizonyosodni, hogy nincsen látható „pelyhekkel” tele a hajunk és nem érezzük magunkat kényelmetlenül a viszkető és irritált fejbőrünk miatt. A head & shoulders-nek elég nyomós oka van a fejbőrápolás fontosságának kihangsúlyozására; világszerte a férfiak több mint 50%-a szenved korpásodástól. Igen, ez ennyire gyakori. Napjainkban a korpásodás az a terület ahol semmilyen kompromisszumos megoldást nem szabadna elfogadni. A head & shoulders ZPT technológiája – melyet 50 évvel ezelőtt vezetett be a márka, és az óta is folyamatos optimalizál – akár 100%-ig korpamentes hajat garantál már az első mosás után. Pontosan emiatt a teljesen korpamentes haj és fejbőr kulcsfontosságú része a head & shoulders Total Care samponjának is.

A rövid hajnak, stílusosnak és rendezettnek kell lennie a vonzó külső eléréséhez; a stílusbeli hibák elrejtése nem olyan egyszerű, mint a nőknél, akik egy összefogott copffal megoldják a problémát. Ezért szeretnénk, mi férfiak a zuhanyzás alkalmával, rövid idő alatt ezt megoldani. Az ápolók és kondicionálók keveréke a Total Care formulában a haj teljes védelmére lett kifejlesztve, és ezzel egyidőben minden egyes szál úgy fog viselkedni, ahogyan azt mi szeretnénk. Ez teszi lehetővé, hogy olyan hajat alkossunk és viseljünk, mint aki épp akkor lépett ki a fodrásztól. Legyen az egy rendetlen, elaludt haj, vagy egy oldalra csapott frizura éles választékkal – helyes hajápolási technikával, sokkal egyszerűbb alkotni és megtartani a hibátlan külsőt. Igen, a komplett hajápolás kulcsfontosságú része a head & shoulders Total Care samponjának is.

Végül, de nem utolsó sorban: még a hajápolás kérdésében kevésbé tudatos férfiak is észreveszik, hogy a hajápoló termék illata az, ami igazi élményt nyújt a zuhany alatt. Az illat régóta fontos szerepet játszik a head & shoulders termékek életében. Az egyik kulcsfontosságú tényező, amiért a termékek használata élmény számba megy, az az, hogy a head & shoulders olyan világszínvonalú illatszergyártókkal működik együtt, akik segítenek kifinomult és egyedülálló illatot előállítani minden egyes termék számára.

És íme: mi, férfiak mindent szeretnénk egyszerre és most kivételesen meg is kapjuk mindezt a head & shoulders Total Care samponjától. A termék bonyolult és kifinomult technológiával előállítva nyújtja nekünk, férfiaknak mindazt, amit egy hajmosástól elvárunk. Minden egyben, egy könnyen használható termékben. Az ügy lezárva.


 

Kapcsolódó bejegyzések