Post Image

KIPRÓBÁLTUK: FOLTHALVÁNYÍTÁS TERMÉSZETESEN

Rúzs & Más / 2017-12-25

Bár előre tudom, hogy barna foltokkal tarkított arcbőr lesz az eredménye, a napozásról évről-évre nem sikerül lemondanom. Idén sem volt másképp és ősszel megint nekiálltam a folthalványításnak – ezúttal 100%-ban természetes készítményekkel.

A L’amia Natura márka egy kis manufaktúrában, válogatott alapanyagokból készített termékeket takar, hátterükről maga a márka alapítója és fejlesztője, Gáspár Viki számolt be a Rúzs és Más olvasóinak egy exkluzív interjúban. Azóta még vonzóbb új csomagolást kaptak a készítmények és természetesen újdonságokkal is bővült a kínálat.

A L’amia Natura folthalványításhoz két lépésből álló kezelést ajánl: egy C-vitamint és vörösáfonya őssejtet tartalmazó szérumot és egy pigmentfolt halványító krémet, mégpedig reggel és este.

L'amia Natura Pigmetfolt halványító krém

Tapasztalatom:

A szérum rendkívül gyorsan felszívódó selymes állagával és fantasztikus virágillatával azonnal belopta magát a szívembe: annyira selymes tapintású bőrt hagy már az első használattal maga után, hogy nem győztem tapogatni. A folthalványító krém szintén folyékony, inkább emulziónak nevezném, de az összetétele mégis érezhetően intenzíven tápláló. Ez jó hír, mivel a folthalványító krémek gyakran csupán a problémára fókuszálnak és közben nem látják el elég tápanyaggal a bőrt, esetenként szárítanak. A L’amia krém ezzel szemben finom, kakaóvaj illatával beleolvad a bőrbe. A két termék együtt sem tűnik soknak a bőrömnek, viszont bőröm érezhetően tömörebbé, élettelibbé válik tőlük. Ráadásként amikor eszembe jut, használom a márka Hialuronsavas arcpermetét, ami azonnali hidratáltságot, frissességet ad bőrömnek, kellemes virásillat kíséretében. A foltjaim néhány hét után szemmel láthatóan halványabbak lettek, mostanra pedig már alig észrevehetőek. Dupla fedést adó alapozóm helyett mostanra színezett CC krémet használok!

Nézzük pontosan mivel is sikerült ezt az eredményt elérni:

L’AMIA NATURA THE SERUM C-VITAMIN SZÉRUM VÖRÖSÁFONYA ŐSSEJTTEL

Az őssejtek feladata, hogy a szervezetben a meglévő sejtek megfelelő működését elősegítsék és visszaállítsák a helyes sejtműködést. A C-vitamin és a vörösáfonya őssejt egyedülálló kombinációja már az első használat után szemmel láthatóan és érezhetően regenerálja a megfáradt, sérült, ráncos vagy napkárosodott bőrt. Kiváló a májfoltos bőr kezelésére egyaránt. 100% TERMÉSZETES ÖSSZETEVŐKBŐL ÁLLÓ TERMÉK

A vörösáfonya őssejtnek, a magas C-vitamin tartalomnak és az antioxidáns hatású összetevőknek köszönhetően hatékony ránctalanító, öregedésgátló, mindemellett semlegesíti a szabad gyököket. Aktív anyagai révén serkenti a bőr kollagén termelését, rövid időn belül hatékonyan regenerálja a napkárosodott bőrt. Szabályozza a bőr pigmentációját, halványítja a pattanásokból visszamaradt sötét foltokat, hegeket, kivilágosítja az öregségi és májfoltokat.

Hatóanyagai:
C-VITAMIN
Serkenti a kollagén termelést, erőteljes antioxidáns és anti aging hatású. Kiváló ránctalanító, regenerálja a sérült bőrt, világosítja a májfoltokat, helyreállítja a napkárosodott bőr állapotát. Mivel magas százalékban tartalmazza a termék, jótékony hatása nagyon hamar észrevehető a bőrön.

VÖRÖSÁFONYA ŐSSEJT
A vörösáfonya őssejt elsődleges és legerősebb tulajdonsága, hogy jelentősen regenerálja a napkárosodott bőrt, meggátolja a bőröregedést, szimulálva a növények természetes védelmi mechanizmusát. Csökkenti a ráncokat és foltokat, javítja a hidratálódást, a feszességet és a rugalmasságot. Az eredmény egy fiatal, egészséges megjelenésű bőr.

FERULINSAV
Az egyik leghatékonyabb és legerősebb természetes antioxidáns, melyet különböző növényekből nyernek. Jelentősen növeli a C-vitamin antioxidáns, bőröregedés gátló és sebgyógyító hatását, feszesíti a bőrt, valamint gátolja a bőröregedést.

NARANCSVIRÁG AROMAVÍZ ( NEROLI)
Szabályozza a bőr faggyútermelését, kitűnő ránctalanító. Regenerálja, hidratálja, nyugtatja és ragyogóvá teszi a bőrt.

L’AMIA NATURA PIGMENTFOLT HALVÁNYÍTÓ KRÉM

A kizárólag természetes összetevőket tartalmazó Pigmentfolt halványító krém, képes visszafordítani a pigmentfoltos bőr látható jeleit, lézeres kezelés vagy savas hámlasztás nélkül. Nemcsak a napkárosodott bőr kezelésében hatékony, hanem a szeplők, öregségi foltok, valamint a hormonális változás okozta barna foltok halványításában is rövid időn belül, körülbelül 3-8 hét alatt, jelentős javulást eredményez. 100% TERMÉSZETES ÖSSZETEVŐKBŐL ÁLLÓ TERMÉK

A termék szinergikus összetevői egymást erősítve hatékonyan és kíméletesen halványítják el a pigment és öregségi foltokat, úgy gátolják a bőr melanin termelődését, hogy közben a melanocitákat nem károsítják (szemben a bőrvilágosításra gyakran alkalmazott Kojic savval). Az innovatív növényi alkotóelemek, mint a fehérliliom olaj, a maláta kivonat és a tengeri polimerek, gazdagok olyan fitoszterolokban, antioxidánsokban és polifenol származékokban, melyek korlátozzák a barna foltok megjelenését a bőrön, valamint mind a pigmentációs rendellenességektől, mind a szabadgyökök negatív hatásaitól védik a bőrt.

Hatóanyagai:
FEHÉRLILIOM OLAJ
Fő hatóanyagai között találhatók illóolajban gazdag aromás vegyületek, (például a vanillin) fitoszterolok, antioxidánsok és szteroid alkaloidok, melyek világosítják a bőrt, csökkentik a bőr sötét foltjait, korlátozzák a barna foltok megjelenését a bőrön. Nemcsak a napkárosodott bőr kezelésében hatékony, hanem a szeplők, öregségi foltok, valamint a hormonális változás okozta barna foltok halványításában is.

MALÁTAKIVONAT
A malátakivonat, gazdag olyan polifenol származékokban, melyek mind a pigmentációs rendellenességektől, mind a szabadgyökök negatív hatásától védik a bőrt.A benne levő fő természetes fenolsav a ferulasav, fontos szerepet tölt be a depigmentációban amellett, hogy antioxidáns hatása is van.

FRISSÍTŐ TIPPÜNK:

L’AMIA NATURA HIALURONSAVAS ARCPERMET

L'amia Natura Hialuronsavas Arcpermet

Egyedülálló arcpermet, mely frissítő megoldást kínál, legyen szó hidratálásról, ránctalanításról vagy bőrfeszesítésről.

Illatos narancsvirág aromavízzel és hialuronsavval gondoskodik a selymes arcbőrről. Minden bőrtípusra remek választás, zsíros bőrre akár arckrém helyett is használható.
Hidratálás és bőrfeszesítés egyetlen termékben.
Összetételének köszönhetően táplálja, feszesíti és ragyogóvá teszi a fáradt bőrt, visszaadja annak természetes rugalmasságát. Az organikus Narancsvirág aromavíz és a hialuronsav kombinációja segít megkötni a vizet, miközben feszesíti a bőrt és szabályozza a faggyútermelést. Már az első használat után érezhető a frissítő, bársonyos és hidratáló hatása.

HIALURONSAV
Megtalálható az emberi szövetekben, a bőr egyik legfontosabb építőköve, valamint a kötőszövet meghatározó szerkezeti eleme. Kiemelkedő szerepe van a bőr hidratáltságának megőrzésében. Nagy molekulájú szénhidrát, ezáltal nagy mennyiségű vizet tud megkötni, de szintézise és bejutása után pár nap alatt lebomlik, így nagyon fontos a folyamatos utánpótlása.

NARANCSVIRÁG VÍZ ORGANIC (NEROLI)
Kiváló hidratáló és öregedésgátló, bársonyos, puha bőrállagot biztosít.
Mivel szabályozza a faggyútermelést, a száraz és a zsíros bőr számára is megoldást nyújt. A bőrt élettel telivé és ragyogóvá teszi.

TENGERI POLIMER
A környezetszennyezés egy gyulladást kiváltó enzim (COX2) szaporodását okozza az epidermiszben. Ugyanez az enzim aktiválja a prosztaglandinokat, melyek a melanin termelődését ösztönzik. A tengeri polimerek a környezetszennyezés okozta gyulladás által kiváltott sötét foltok ellen nyújtanak védelmet, gátolják a melanin transzfert, ezáltal eltüntetve a sötét foltokat és akadályozva az új foltok kialakulását.

 

Kapcsolódó bejegyzések