Post Image

KIPRÓBÁLTUK, AJÁNLJUK: DERMEDIC DERMOKOZMETIKUMOK

Rúzs & Más / 2020-06-02

Nem is olyan régen fedeztem fel magamnak a Dermedic márkát, amiről részletesebben is írtam korábbi cikkemben. Röviden a lényeg: egy lengyel arcápolási márkáról van szó, ami mögött az ország legnagyobb hagyománnyal rendelkező gyógyszergyártó vállalata, az 1949-ben alapított Biogened áll. Régebbi olvasóim tudják, hogy lengyel gyökerekkel rendelkezem édesanyám részéről és gyerekkoromban sok időt töltöttem a lengyel rokonaimnál. Már akkor rácsodálkoztam a számos kiváló lengyel arcápolási és dekorkozmetikai márkára, a nagy krém- és sminkválasztékra, ami meghatározó volt az életemben, hozzájárult a szépségipar iránti érdeklődésemhez.  Már ebből az időből emlékszem, hogy a lengyel kozmetikai ipar mennyivel előttünk járt, később megtudtam, hogy mindehhez köze volt a sokrétű lengyel-francia kapcsolatoknak, kereskedelmi- és ipari együttműködéseknek is.

De térjünk vissza a Dermedic márkára, amit 70 év tapasztalatával fejlesztettek és 15 éve létezik. Szerteágazó termékválasztéka elsősorban érzékeny bőrre és a bőrproblémákra fókuszál, mint a gyógyszertári márkák általában. Mégis, mitől mások ezek a termékek? A dermokozmetikai márkáknál megszokott illatmentes és gyakran nehezebb texturájú, zsírosabb utóérzetű krémek helyett a Dermedic szerelem első szippantásra – ugyanis enyhe , de rendkívül kellemes illatok jellemzik az egyes termékcsaládokat. Másodszor az azonnal felszívódó álomtextúrákon lepődünk meg: az egyik krém mintha vízzé válna a kezünk alatt, a másik, olajosnak tűnő krém gélként szívódik fel… A termékek nagyon sokat tudnak (kimondottan jó ár-érték arányban!), fő funkcióik mellett (hidratálás, anti-aging, folthalványítás, bőrtáplálás): növelik a bőr ellenálló képességét (már a tisztítók is), erősítik a bőrfelszíni védőréteget, csökkentik a bőrirritációt vagy megakadályozzák annak kialakulását, segítik a regenerációs folyamatokat. Segítséget nyújtanak olyan bőrproblémák kezelésében és megelőzésében, mint az akné, ekcéma, száraz és vízhiányos bőr, rosacea, hiperpigmentáció, különböző fejbőr problémák, valamint védelmet nyújtanak a környezeti tényezőkkel szemben is. Hatékonyságukat széleskörű klinikai tesztek, konkrét számadatok, mérhető eredmények támasztják alá. 

dermedic, hydrain3, hialuro, micellar, peeling, serum, oilage, anti-ageing, lengyel, arcápolás, dermokozmetikum, rúzs és más

A márkáról és a termékekről többet is megtudhattok, és meg is rendelhetitek online itt: https://fullcosmetix.hu/dermedic-borapolas/

Tapasztalatok első készből

40+-os bőröm még mindig enyhén olajos T-zónában, de vízre, táplálásra és rugalmasító-ránctalanító hatásra is vágyik. Azt hiszem ezt nevezik igényes vagy érett bőrnek. A Dermedic termékek közül a következő rutint állítottam össze:

Sminklemosás: Hydrain3 Hialuro Micellás víz
Minden bőrtípusra ajánlott hatékony ugyanakkor kímélő lemosó folyadék, ami mindennemű sminkmaradványt eltávolít. A Hydarin család kellemes, friss illatával.

Arclemosás: OilAge  habzó arclemosó az öregedés jeleit mutató bőrre
Ez a termék azért ideális számomra, mert az anti-aging lemosók általában krémesek, én viszont a vízzel lemosható, habzó változatokat szeretem. Ennek a lemosónak az állaga egészen különleges, mert ugyan vízzel kell lemosni, de nem szárít egyáltalán, bársonyosan puha bőrt hagy maga után. A mennyei  illatát muszáj említenem, ami még sokáig elkísér a bőrömön. Rendkívül gazdag bőrápoló hatóanyagokban!

Hidratáló szérum: Hydrain3 Hialuro hidratáló szérum
Pillekönyű emulzió 15% hialuronsavval! Ez kivételesen magas koncentrációja az egyik leghatékonyabb és legtermészetesebb vízmegkötő anyagnak. A termékek túlnyomó részénél nem tudjuk meg, mennyi a hialuronsav tartalom, mert az összetevők listáján (INCI) a mennyiségeket nem kötelező feltüntetni, így ha már 1-2%-nyi hatóanyagot tartalmaz, akkor is szerepelhet a termék nevében. De a Hydrain szérum, ténylegesen nedvességbomba. Minden bőrápolási rutinban ott a helye!

Szemkörnyék: OilAge anti-ageing szemkörnyékápoló
Az OilAge termékcsalád nevében szerepel az olaj, amitől azt hihetnénk, hogy zsírosabb, olajos állagú termékekről van szó. De ez nem így van! Mert bár nagyon értékes olajakat tartalmaznak, ezek olyan formában vannak jelen a krémekben, hogy egyáltalán nem érezzük zsírosnak! A szemkörnyékápoló például olyan gyorsan felszívódik, hogy gyorsan kell elkennem, hogy mindenhová eljusson és ne szívódjon fel közben teljesen. Imádom! Mivel naponta sminkelek, olyan szemránckrém nem is jöhetne nálam szóba, ami a legkisebb mértékben is zsíros, mivel attól lejönne a festék. Az OilAge szemkörnyék ápoló tökéletes sminkalap.

dermedic, hydrain3, hialuro, micellar, peeling, serum, oilage, anti-ageing, lengyel, arcápolás, dermokozmetikum, rúzs és más

Nappali és éjszakai krém: OilAge anti-ageing nappali és éjszakai krém
Az OilAge termékcsalád tagjai a bőröregedéssel kapcsolatban kialakuló problémákra nyújtanak választ. Ez a bőrállapot jellemzően 35 év felett a menopauzát megelőző illetve az azt követő időszakra jellemző: a kollagéntermelés jelentős csökkenésével a bőr rugalmassága is csökken, a védőrétege sérülhet, a bőr veszít tónusából, kontúrjaiból. Az OilAge nappali és éjszakai krémek láthatóan javítják a bőr állapotát, klinikai tesztekkel alátámasztva visszaállítják a fiatalos megjelenésű bőr jellemző tulajdonságait: rugalmasabbá, tónusosabbá, tömörebbé teszik a bőrt a kollagéntermelés serkentése által és kisimítják a ráncokat. Mind a nappali krém, mind az éjszakai krém-gél állagánál fogva könnyen és gyorsan felszívódik.

Kiegészítő bőrápolás: Hydrain3 Hialuro Enzim peeling
Az enzimes peelingeket már egy ideje előnyben részesítem a bőrradírokkal szemben, mert az én bőrömön hatékonyabbnak tűnnek. Miért fontos a rendszeres hámlasztás? Nemcsak azért mert felfrissíti a bőrt, egyenletesebb és üdébb bőrképet biztosít, de az elhalt hámsejtek leoldásával a krémek hatóanyagai is mélyebbre jutnak, jobban felszívódnak!
A Hydrain3 Hialuro termékek egyik lényeges összetevője a Dermedic termálvíz, mely egy közép-európai, 2.100 méter mélyről származó, a becslések szerint 27.000 éves, ásványi anyagokban dús artézi víz.
Ezért szeretem a Hydrain enzim peelinget: nem csíp, nem vörösödik ki tőle a bőröm – azaz kíméletes – mégis hatékony munkát végez. Nem macerás: nem kell lemosni, csak egy papírzsebkendővel felitatni a maradékot a 20 perce hatóidő lejártával. Nincs vegyszerszaga, sok más hasonló termékkel ellentétben. Nagyon látványosan halványítja a foltokat. 

Így reagált a bőröm: 

A szemem alatt kis piros foltban jelentkező ekcéma megszűnt, a szemem alatt reggelent jelentkező duzzanatok elmúltak! Az enzimes peeling használata után a pórusaim mérete jelentősen csökkent, a bőröm színe ragyogóbb, egyenletesebb lett. A fenti szépségrutin nyomán az arcomon és nyakamon a bőr érezhetően tömörebb, a szemkörnyéki ráncaim mélysége csökkent és a bőrkép egységesebb (kisebb a pórusok, egyenletesebb a felszín). A ritkán előforduló kisebb pattanások, gyulladások is gyorsabban gyógyulnak. Meggyőződéssel ajánlom a Dermedic termékeket akár érzékeny, akár normál bőrre!

dermedic, hydrain3, hialuro, micellar, peeling, serum, oilage, anti-ageing, lengyel, arcápolás, dermokozmetikum, rúzs és más

Kapcsolódó bejegyzések