Kétéves smink képzés indul!

Zsolesz / 2015-04-08

 

Ezért az Elek Zoltán védnöksége mellett és Petrilla Orsolya szakmai vezetésével induló képzés programjában nem csak a legújabb sminkelési technikák és a klasszikus szakmai ismeretek elsajátítását célzó elméleti és gyakorlati tárgyak, hanem a művészeti, produkciós és vizuális ismeretek is helyet kaptak.

„A képzés követelményeinek meghatározása során kiemelt célunk volt, hogy a KREA Iskola Smink és maszk képzésének elvégzése után hallgatóink bárhol megállják a helyüket. Elég, ha arra gondolunk, hány nemzetközi filmes produkció forgatott az elmúlt években hazánkban. Ahhoz, hogy a hazai és nemzetközi filmek, sorozatok, videoklipek forgatásán, illetve a színpadi produkciók, koncertek előkészítésén minél több magyar sminkes és maszkos szakember vehessen részt, itt volt az ideje, hogy a hazai szakmai képzést magasabb szintre emeljük. A KREÁ-ban induló képzés magas szakmai színvonalára pedig garancia Petrilla Orsolya szakvezető és Elek Zoltán, az egyetlen magyar származású Oscar-díjas maszkmester neve.” – mondta a képzés indulásáról Nemes Mária, a KREA Iskola igazgatója.

A Smink és maszk képzés különlegessége, hogy a hallgatók tanulmányaik során egyhetes tanulmányútra utazhatnak Los Angeles-be, ezalatt a szakma egyik legkiemelkedőbb nemzetközi rendezvényén, az International Make-up Artist Trade Show (IMATS) kiállításon is részt vesznek. Emellett a diákok lehetőséget kapnak, hogy az oktatás folyamán valós szakmai gyakorlatot szerezzenek filmforgatásokon, illetve vizsgafilmekben.

A KREA Kortárs Művészeti Iskola 4 féléves Smink és maszk képzésének jelentkezési határideje 2015. június 22. További információk a jelentkezésről: www.kreaiskola.hu


Petrilla Orsolya Elek Zoltánnal fotó: Marie Claire

Elek Zoltán az egyetlen magyar származású Oscar-díjas maszkmester, az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia tagja. Pályája a 70-es években Magyarországon indult; a szakma alapjainak elsajátítása után magyar filmekben dolgozott, majd karrierjét Hollywoodban folytatta. Munkáit 9 alkalommal jelölték Emmy-díjra, amelyek közül 1 jelölést díjra is váltott, miközben 1985-ben a Maszk című filmért Oscar-díjat kapott. Emellett olyan, hazánkban is nagy sikerű filmek maszkmestereként is ismert, mint Az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag (1989), A függetlenség napja (1996), a Grincs (2000) a Terminál (2004) vagy a Die Hard 4.0 – Legdrágább az életed (2007).

Petrilla Orsolya az airbrush sminktechnika hazai úttörőjeként már számos fotós, színházi és filmes stábbal ismertette meg ezt az innovatív technológiát. Nemzetközi produkciókban közreműködve (Die Hard 5, World War Z, Terápia (2. évad), Hercules) saját magát is folyamatosan képezve adja át tudását és rajongását a sminkes világ jövőbe mutató újdonságai iránt mindazoknak, akik szeretnének lépést tartani a technológiai fejlődés miatt is egyre növekvő kihívásokkal.

Kapcsolódó bejegyzések