Két legenda, egy illat

Zsolesz / 2015-02-27

Imádták egymást. Az  1990-es években együtt rögzítették a “Well, Did You Evah!” című Cole Porter klasszikus dalt, amit már Sinatra és Bing Crosby is előadtak, mindezt egy AIDS ellenes jótékonysági albumként. 1997-ben Blondie felénekelte Pop “Ordinary Bummer” című dalát. Az emberek szeretete, rock’n’roll, barátság, mely kiállja az idő próbáját…

 

Most, sok-sok évvel később Paco Rabanne újra összehozta a rock két nagy ikonikus személyét egy fekete fehér kampány kereteiben. Fény és ragyogás a szemükben, felvont szemöldök, feketével kihangsúlyozott tekintet, hófehér ing, ami kitűnik a fekete kabát szatén gallérja mellett. A klasszikus egy kicsit megcsavarva; a báj, ami soha sem megy ki divatból; a lázadás, amit elegancia leplez; szabadság, ami úgy fénylik, mint egy végtelen tűzcsóva…

Ez mind a Black XS. Ez mind Stooge és Blondie, Debbie és Iggy, Iggy és Debbie. Két legenda, egy illat.

“Számomra a rock egy életforma, ami egy csipetnyi őszinteség, némi vakmerőség, egy nagy adag gyermetegség, és némi vétkezés összezúzva. …és mindenek felett a fény, ami beragyogja azt, aki az emberek figyelmét folyamatosan felkelti. ” Iggy Pop

“Az egyik dolog, amit én hoztam a rock ‘n’ roll világába, az az elbűvölő filmsztár image, ami egész életemben lenyűgözött. Mindig is ilyen szőke, csillogó nő szerettem volna lenni. ” Debbie Harry



BLACK XS’ ZENEI HATÁSOK

Több, mint 20 évvel ezelőtt, az XS piacra dobása jelentette a dinasztia születését (eXceSs). Paco Rabanne a kezdetek óta késztetést érzett arra, hogy a zenét a kifutói fontos részletévé tegye. A 2000-es évek elején a rock feltámadt poraiból és Paco Rabanne kötelességének érezte, hogy ebben a folyamatban részt válljon. Több mint egy márka, több mint egy név, több, mint egy illat….a Black XS zenei producerként fiatal tehetségeket kíván középpontba állítani. 2008-ban a Black XS Live Sound Turné lesöpörte a többi rendezvényt.

A Blogothèque-val kötött együttműködés 2010-ben következett: Black XS-szel a középpontban, kamerával a kézben, amely egy hajmeresztő utazás volt, amikor energikus rock bandák zenéltek a színpadot kivéve bármilyen más helyszínen. A spontán, élvezetes, soft punk Take Away Show tökéletesen megtestesítette a Black XS szellemét. 2011-ben, a Be A Rock Star a rock’n’roll-t az utcákra terelte: a sztár TE vagy! Mi vagyunk. És Ők. Együtt. Mind.

2014-ben a kaland folytatódott és Paco Rabanne támogatásának hangsúlyát a fiatal zenei tehetségekre helyezte. Nem mindennapi dolog, hogy egy illat a zenei színpadra áll. Mégis ezt vállalta a Black XS Records, ami célul tűzte ki 5 tehetség felkarolását. Ez egy igazán nagyszerű rock ‘n’ roll gondolat.

BE A LEGEND

Rock’n’roll? Micsoda hatalmas kifejezés! Merre tart az útja? Megmenthető? Lecsillapodott? Hol rejtőzködik a rock’n’roll? New York polgári városrészein? London takaros kis utcáin? A rendszerető Párizsban? Milyen az illata? Hogy néz ki? Milyen a hangja? Milyen színű? Egyszóval milyen a stílusa?

A látvány megtévesztő, a hangok megbízhatatlanok, az érzések mulandóak, de az illatok nem hazudnak. …ha Lester Bengs volt a rock’n’roll szövegírója, és a CBGB music club a rock’n’roll barlangja, akkor a Black XS a legenda illata. Ezt az igen rangos jelzőt két rock legenda imidzsével, hangjával és személyével fokozza a Black XS. Debbie Harry, aki a Blondie frontembere, 1974 óta az élő koncertek és a radió hallgatók sztárja. Iggy Pop zenekarával, a Stooges-szal, vagy anélkül is izgalomba hozza közönségét.

A hetvenes évek közepén ők voltak a punk és a vadság megtestesítői, kézjegyüket mindenütt otthagyták. A lány, aki egy nő a férfiak világában. A fiú, aki egy leguán az emberi világban. Sok-sok évvel később továbbra is kecsesen hajóznak ikonikus státuszuk és vad szabadságuk között.

PARFÜM ÜVEG

Hogyan fejlődik valami, ami hű marad a szívéhez, az identitásához, a DNS-éhez? A legenda alapvető meghatározó jellemvonásai a változás, átalakulás, növekvés, és minden alkalommal erősebb és élettelibb lesz. Ezért “Be a Legend” limitált kiadást kerekebb formák és világosabb színek jellemzik. A rózsaszín árnyalatú női illat igen finom, nőies hatást kapott a fénylő rózsaszínnel, kiemelve a fekete krétarajzszerű betűket, melyek olyanok, mintha kézzel vésték volna fel. A férfi illat parfüm üvege megtartja a jól megszokott fekete szabványt, de egy mattabb stílust mutat, és elindul a kék szín irányába.

AZ ILLAT

BLACK XS BE A LEGEND FOR HER

“Mitől lesz valakiből legenda?” tette fel a kérdést önmagának Émilie Coppermann, az új Black XS Be A Legend női illat megalkotója. A választ gyorsan megtalálta: egyediség, erő, tisztaság. A tisztaság eléréséért hűnek kellett maradnia ezen erős és addiktív illat DNS-éhez.

Hunyor (az egyetlen rózsa, amely csak télen virágzik), fekete vanília (a nőiesség kvintesszenciája), pacsuli (a 70-es évekre jellemző béke, szerelem és a hippi korszak meghatározó illata). Annak céljából, hogy megtalája az érzéki, mágneses dimenziót – ami a legendát kiemeli és megkülönbözteti – Emilie Coppermann kelet felé fordult, és titokzatos erővel vértezte fel az illatot: az új összetevő –  az oud por.

Egy semmihez sem hasonlítható erőteljes illat; a legenda illata.

BLACK XS BE A LEGEND FOR HIM

És mi a helyzet Iggy-vel? Dohányfüst és szegecses motoros kabát jut eszedbe róla? Amikor Fabrice Pellegrin – aki az új “Black XS Be a Legend” férfi illat megálmodója –, meghallja a ‘rock’ szót, akkor bőr, intenzív és férfias illatjegyek friss illatokkal történő párosítása jut eszébe. Citrom és fahéj, keverve egy kis szuharral. Egyesítette a nyers, erőtadó és férfias intenzitású cypriolt mézzel, hogy a hatást megnyugassa, és kétértelmű játékot játsszon. Narancsvirág hozzáadásával elérte azt a kirobbanó formulát, ami megadja jellegzetes és időtlen tulajdonságát: romantika és kiszámíthatatlanság. Punk és Pop.

A termékek árai:

Black XS Be a Legend for Him EdT 100ml (férfi illat) – 21.900Ft

Black XS Be a Legend for Her EdT 80ml (női illat) – 22.900Ft

Black XS Be a Legend for Her EdT 50ml (női illat) – 18.500Ft

Kapható a Douglas, Marionnaud és Müller parfümériákban

Kapcsolódó bejegyzések