Jótékonysági rendezvény a Pólusban

Zsolesz / 2015-08-26

 

Andri Diána, az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványának adománygyűjtési és kommunikációs igazgatója elmondta: „Remélem, hogy a Pólus Center felhívása minél több embert megszólít, hiszen szeretnénk az SOS-ben nevelkedő összes gyereknek olyan szabadidős tevékenységeket nyújtani, ahol újra felszabadultak lehetnek és jó élmények érik őket. Az összegyűlő támogatást a gyerekek egészséges életmódjának elősegítésére fordítjuk.”

Kállay Saunders András elmondta: „Egész életemben mindig segítettem azokat, akiknek szüksége volt rá, nemcsak jótékonysági rendezvényeken, hanem a mindennapi életemben is. Úgy érzem, mint énekes, ki kell használnom pozitívan azt, hogy sokan ismernek. Ha ez azt jelenti, hogy elmegyek egy koncertet adni azért, hogy pénzt gyűjtsünk olyan embereknek, akiknek szüksége van rá, akkor én boldog vagyok belül, mert segíthettem másoknak.”

„Négy testvérem van, nagy és szerető család vett körül egész eddigi életemben, így különösen át tudom érezni az SOS Gyermekfalvak szerepének fontosságát. Büszke és boldog vagyok, hogy ezzel a kampánnyal tudjuk őket segíteni. A fellépési díjam egy részével hozzájárulok ahhoz, hogy még több adományban részesüljön a civil szervezet!„- tette hozzá Cserpes Laura, aki szombaton 12 órakor lép felé.

A játékra már több hete lehet előregisztrálni, de a helyszínen augusztus 29-én reggel 9 és 11 óra között is várják a nevezőket. A speciális kihívás 11 órakor kezdődik, melynek során bírók figyelik majd a szabályok betartását: lehet többek között enni-inni, sőt mobiltelefonálni is, és természetesen mosdószünet is rendelkezésre áll majd a játékosok számára, de a játék ideje alatt a falat – a szüneteket leszámítva – mindvégig egy teljes tenyérrel érinteni kell. A pontos játékszabályzat a www.polus.hu oldalon olvasható.

Monok Fruzsina, a CBRE Kft. által üzemeltetett bevásárlóközpont igazgatója kiemelte: „Az új, külső üzletsorunkat augusztus hónapban nyitottuk meg, így egyértelmű volt, hogy ehhez kapcsolódó jótékonysági aktivitást szervezünk a nyár végén.

A koncertek mellett egész napos gyermekprogramokkal szórakoztatják a vendégeket. További információ és program: http://polus.hu/akciok/319-augusztus-29-en-szokatlan-kihivasra-csabit-a-polus

Kapcsolódó bejegyzések