Post Image

GYÓGYÍRRA LELTEM A DRHAZI PURE KOZMETIKUMOKBAN

Rúzs & Más / 2018-11-30

A drhazi márkát már régebben megismertem, az alapítójáról, Dr. Házi Edináról is írtam korábbi cikkemben. Néhány hete azonban egy kellemetlen tünetegyüttes folytán kértem a doktornő segítségét.

Mint ahogyan az kiderül a cikkeimből, a legkülönfélébb termékeket tesztelem folyamatosan és az ezernyi hatóanyag valamelyikére allergiával reagált a bőröm: először a nyakamat, majd az arcomat viszkető, hámló piros foltok tarkították. A sok rendezvény miatt kénytelen voltam sminkelni, amitől persze egyre  rosszabb lett a bőröm. Végül már semmilyen krémet sem tudtam használni, de ettől viszont rettenetesen éreztem magam.

Dr. Házi Edina megvizsgált, vény nélkül kapható allergiagyógyszer szedését valamint Pure termékcsaládjának használatát javasolta. A viszketés szinte azonnal enyhült, a foltok visszahúzódtak és 3 hét alatt tökéletesen rendbejött a bőröm, miközben nem kellett lemondanom a magas szintű bőrápolásról sem! A Pure Skinidentic szérumba egyszerűen beleszerettem: kellemes, selymes állaga azonnal felszívódik és bársonyosan puhává, rendkívül jól hidratálttá teszi, feltölti a bőrt.  A bőrápolás minden lépéséhez volt ideális termékem. Egyedül a tonizáló arctejhez kellett kicsit több idő, hogy megkedveljem, intenzív teafa olaj illata miatt. De mire elfogyott a próba adag, már kifejezetten hiányzott jellegzetes állaga és illata!

PURE Face cleaner

PURE SKINIDENTIC, rúzs és más, drhazi, érzékeny bőr, allergis, bőrápolás, pure

Hipoallergén bőrápoló tisztító krémgél. Az ápoló olajok és a legenyhébb nemionos növényi tenzidek olyan optimális keveréke, mely gyengéden távolítja el az arcbőrre rakódott szennyeződéseket, mégis védi és hidratálja a bőr rétegeit. Jótékony hatású ápolást nyújt még a legérzékenyebb bőrnek is.
Hatóanyagai: többek közt Deutérium csökkentett víz – Makadámia olaj – Növényi tenzidek lágy hidratáló keveréke – Növényi emulgensek – DRHAZI Hidratáló komplex – Allantoin
Használata: Reggel és este a bőrápolási program első lépéseként a krémszappanból borsónyi mennyiséget a tenyerünkben kevés meleg vízzel habosítsunk fel. A habot lágy, körkörös mozdulatokkal vigyük fel a bőrünkre. Folyóvíz segítségével mossuk le az arcbőrről.

PURE SKINIDENTIC Toning Milk

drhazi, Pure Skinidentic, érzékeny bőr, bőrazonos, bőrápoló, rúzs és más, irritált bőr, allergiás bőr

Speciálisan a bőr védelmi funkciójának a regenerálására kifejlesztett arcápoló víz. Nyugtató, fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő hatású hatóanyagokat tartalmaz. A hightech hatóanyagok visszaállítják a bőr természetes védő funkcióját, és mélyszintű hidratáló, regeneráló tulajdonságúak.
Hatóanyagai: többek közt Borsmenta víz deutérium csökkentett vízből – Panthenol – DRHAZI Hidratáló komplex- Kollagén protein – Teafa olaj – Borsmenta olaj – – Neem olaj – Karanja olaj – Chaulmogra olaj – Allantoin
Használata: Arctisztítást követően pumpálhatjuk közvetlen a kezelendő bőrfelületre. Vattalapot ne használjunk, hogy a jótékony ápoló, feltöltő szubsztanciákat ne távolítsuk el a bőrről. Használat előtt érdemes felrázni.

 

 

Rúzs és más kedvenc, rúzs és más

PURE SKINIDENTIC Serum

drhazi, Pure Skinidentic, érzékeny bőr, bőrazonos, bőrápoló, rúzs és más, irritált bőr, allergiás bőr

Intenzív hipoallergén bőrmegújító szérum. Tartalmazza azokat a bőrazonos hatóanyagokat, melyekre az egészséges bőrnek szüksége van. Modern peptidek egy komplex keverékét tartalmazza maximált dózisban, mely sejtszinten strukturálja át a bőr szerkezetét. Segíti az egészséges bőrszerkezet helyreállítását.
Hatóanyagok: többek közt Deutérium csökkentett víz -Bőrmátrix építő peptid komplex – Mimikai izomlazító peptid komplex – DRHAZI Hidratáló komplex – Panthenol – Ceramid complex – Növényi kollagén – Stabil C-vitamin – Allantoin  – E-vitamin
Használata: Előzetes tisztítást követően vigyünk fel az szérumból néhány cseppet az kezelendő bőrfelületre, majd gyengéd körkörös mozdulatokkal simítsuk a bőrbe és hagyjuk hatni. Ezt követően alkalmazhatjuk a bőrmegújító arckrémet.

PURE SKINIDENTIC Cream

drhazi, Pure Skinidentic, érzékeny bőr, bőrazonos, bőrápoló, rúzs és más, irritált bőr, allergiás bőr

Bőrazonos összetételű, könnyű, gyorsan felszívódó bőrmegújító arckrém. Hatóanyagkomplexe regenerálja a bőrszerkezetet, táplálja, védi a bőrt a környezet káros oxidatív hatásaitól és növeli a kollagénszintézisért felelős fibroblasztaktivitást a bőrben. Főként bőrazonos hatóanyagokból épül fel és nem tartalmaz allergénként előfordulható növényi anyagokat. SPF15+, PPD10
Hatóanygai: többek közt Deutérium csökkentett víz – Neutrális Triglicerid – Szkvalén – Bőrnyugtató peptidkomplex – Bőrmátrix építő peptid komplex – Mimikai izomlazító peptid – Sheavaj – Hidrolizált búza protein – Ligetszépe olaj – Fényvédő komplex – Niacinamid – Vitamin B3 – DRHAZI Hidratáló komplex  – Ceramid komplex – Allantoin – Liposzóma komplex – Koenzim Q10 –  E-vitamin – Stabil C-vitamin – Allantoin
Használata: Lágy mozdulatokkal kenjük a kezelendő bőrfelületre.

PURE SKINIDENTIC Eye cream

drhazi, Pure Skinidentic, érzékeny bőr, bőrazonos, bőrápoló, rúzs és más, irritált bőr, allergiás bőr

Maximált hatóanyagtartalmú lágy, könnyen felszívódó hipoallergén tápláló krém. Gyengéden ápolja az irritációra hajlamos szem körüli vékony bőrfelületet. Innovatív hatóanyagai azonnal és szemmel láthatóan kisimítják a bőr felületét és eltüntetik a szem és száj körüli szarkalábakat. A krém minden összetevője jótékony hatású még az extra érzékeny bőrre is.
Hatóanyagai: többek közt Deutérium csökkentett desztillált víz – Makadámia olaj – Jojoba olaj – Bőrmátrix építő peptid komplex – Mimikai izomlazító peptid komplex – Frissítő peptid komplex – Sheavaj – Avokádó olaj – Ligetszépe olaj – Gránátalma magolaj – Liposzóma komplex – Ceramid complex – DRHAZI Hidratáló komplex  – Koenzim Q10 – Allantoin – Stabil C-vitamin – Stabil E-vitamin
Használata: Alapos tisztítás után simítsunk egy gyöngyszemnyi mennyiséget lágyan a szemkörnyéki bőrbe, ujjainkkal enyhe nyomással a bőrbe paskolhatjuk. Smink felvitelével néhány percet várjunk, míg a krém felszívódik.

Kapcsolódó bejegyzések