Gyerekprogramok Mahó Andreával – interjú

Zsolesz / 2015-06-16

Nem volt könnyű téged elérni, miket csinálsz mostanában?

– Most(is) nagyon sűrű lett minden. Azt gondoltam, ha lemennek a színházi előadások kicsit szellősebb időszak következik, de nem így van. A My Fair Lady-t kezdtük el próbálni  és  tanulom ezerrel a szerepet. Közben különböző  fellépéseknek teszek eleget az ország különböző pontjain .

Korábbi nyilatkozataidban olvastam, hogy a My Fair Lady szerepálmod, és láss csodát, megkaptad. Hogy történt?

– Valóban egyik nagy szerepálmom vált valóra. Idén tavasszal kaptam a felkérést a  Magyar Színház igazgatójától, Zalán Jánostól és egyből igent mondtam. Nagyon hálás vagyok Istennek, azt gondolom, hogy szerencsés csillagzat alatt születtem. Mindig megkaptam azt, amire igazán vágytam és remélem, hogy ez a jövőben is így lesz . Én mindenképpen bízom benne.

2012 őszén mutatta be a Madách Színház a Mary Poppinst, amiben természetesen a főszerepet játszod, hatalmas sikerrel. Ez a darab hozott közelebb a gyermekekhez? Tudtommal neked még nincs saját gyermeked.

– Igen, még nincs. A Mary Poppins valóban közelebb hozott a gyerekekhez. A gyerekek és köztem mindig volt egyfajta csodálat oda- vissza. Nagyon szeretem őket, az ártatlanságukat, őszinteségüket és szívből jövő nevetésüket. Szeretem, ahogy rácsodálkoznak a dolgokra és érdeklődnek. Mindegyikükben van valami eredeti, igaz kaland számomra is felfedezni az ő világukat.

Június 22-től a Leányfalusi strandon egyhetes színi kalandtárborban ismerhetnek meg közelebbről a 6-15 év közöttiek. Honnan jött az ötlet? És miért pont a strandon?

Régebb óta moszkál a fejemben, hogy foglalkozzak gyerekekkel, így ez a tábor tökéletes első lépés lesz. A Leányfalusi strandot szeretem, tiszta és szellős. Jó időt rendeltem, és nélkülözhetetlennek tartom a pancsolást is a ”kemény munka” közben.

Egyedül leszel a gyerekekkel?

Természetesen nem, szakavatott kezek segítenek a tábor koordinációjában.

Milyen programokra számíthatnak az érdeklődők?

Lesz beszédtechnika, színpadi mozgás, ének, tánc, olvasópróba, vers, rengeteg játék, sok pancsolás és a legfontosabb a FAGYI!:-)

Azt csiripelik a verebek, hogy év végén újból koncertre készülsz – igaz ez?

Egyelőre annyi biztos, hogy tervben van, de sok minden függvénye, hogy megvalósul-e. Rengeteg előmunka előzi meg egy-egy koncertnek a létrejöttét, de bízom benne,hogy összejön…

Mi is nagyon bízunk benne és ha összejön, feltétlenül ott leszünk! Sok sikert kívánok művésznőnek az előadásokhoz valamint a táborhoz, és köszönöm az interjút!

fotó:Szirmai Klári-claraphoto
smink: Szegődi Anita-Szabó Imre szalonok
Frizura:Rikter Máté-Szabó Imre szalonok
Ruha: Szentpéteriné Csőke Beáta- Be Attractive Couture

 

Kapcsolódó bejegyzések