Post Image

FILMAJÁNLÓ: BALATON, BARÁTSÁG, SZERELEM – EGYÜTT KEZDTÜK

Rúzs & Más / 2022-08-15

Nagy mozirajongók vagyunk, azon belül is imádjuk a jó magyar filmeket – szerencsére egyre több van belőlük! Az előzetes alapján  már nagyon vártuk Kerékgyártó Yvonne, a FOMO és a Hab forgatókönyvírójának rendezését, az EGYÜTT KEZDTÜK-et. Ezen a hétvégén sikerült is megnéznünk és azt kell mondanom, hogy még annál is sokkal jobb volt, mint amit vártunk! Egy ízig-vérig feelgood film, tehetséges fiatal szereplőkkel a főszerepekben, kiváló színész nagyságokkal (Jordán Tamás, Zsurzs Kati, Szacsvay László) a kisebb szerepekben, és Mucsi Zoltán zseniális após figurájával. Nemzetközi szintű produkciót tettek le az asztalra a film készítői!

egyutt kezdtuk, mozi, magyar film, film, magyar, vigjatek, romkom, balaton, szerelem, baratsag, filmajanlo, programajanlo, ruzs es mas, filmkritika

A romkom, azaz a romantikus vígjáték kategória tapasztalatom szerint az egyik legnehezebb műfaj: könnyen giccsbe hajlik vagy elrugaszkodik a valóságtól, maníros előadásmódra csábít. Az Együtt kezdtük egyik hibába sem esett, minden szempontból a jó ízlés határai közt maradt és igazi, felhőtlen nyári szórakozást nyújt.  A történet és a szereplők bemutatása jól kidolgozott, a jó beszólások, szellemes poénok nagyon ülnek. A remek érzékkel összeválogatott, fülbemászó zenék hozzáadnak a hangulathoz, ahogyan a szívünknek oly kedves balatoni tájak gyönyörű ábrázolása is. A helyzetek szülte konfliktusok megmaradnak a realitás talaján, a szereplőkkel könnyen tudunk azonosulni, velük együtt ülünk fel az érzelmek hullámvasútjára. Egy pillanatig sem unatkozunk az eseményekben bővelkedő történetnek, változatos helyszíneknek és jeleneteknek és nem kevésbé a drámai fordulatoknak köszönhetően.

egyutt kezdtuk, mozi, magyar film, film, magyar, vigjatek, romkom, balaton, szerelem, baratsag, filmajanlo, programajanlo, ruzs es mas, filmkritika

A történet (spoiler nélkül!)

A történet egy gimnáziumi osztálytársakból álló baráti társaság életének alakulását követi, akik az érettségi bankett után 10 évvel egy esküvő alkalmával újra találkoznak és szembesülnek mindazzal, amit egy évtized alatt elértek, amivé tíz év alatt váltak. A filmbéli osztályt megformáló színészek közül öten valóban osztálytársak, így a próbák mellett ez is segítette őket ennek hiteles megformálásában. Jakab Balázs (Marci), Mosolygó Sára (Franciska), Lelkes Botond (Benett), Koós Boglárka (Nóri) és Kanyó Kata (Gigi) még egyetemisták, ám az Együtt kezdtük kihívásait parádésan vették.

Íme az előzetes:

Mosolygó Sára és Jakab Balázs Budapesten, Balatonon és emellett Londonban is forgattak. Az ő történetükkel egészen biztos, hogy sokan azonosulni tudnak, akik hozzájuk hasonlóan külföldön próbáltak szerencsét. Lelkes Botond és Koós Boglárka által megformált Benett és Nóri párosa egy évek óta húzódó párkapcsolati drámát mutat be, ahol újabb és újabb meglepő fordulatokra számíthatunk.

egyutt kezdtuk, mozi, magyar film, film, magyar, vigjatek, romkom, balaton, szerelem, baratsag, filmajanlo, programajanlo, ruzs es mas, filmkritika

Lelkes Botond zeneszerzőként is egyre ismertebb, így Benett szerepében nem okozott gondot számára egy kifejezetten emlékezetes dal előadása gitárkísérettel. Az osztályközösség egyik legkülöncebb tagja Gigi, akinek lazasága, felszabadultsága mögött mély dráma húzódik.

egyutt kezdtuk, mozi, magyar film, film, magyar, vigjatek, romkom, balaton, szerelem, baratsag, filmajanlo, programajanlo, ruzs es mas, filmkritika

A filmbéli menyasszony, Juli és a vőlegény, Renátó bizonyos problémákat még a lagzin sem mernek beismerni. Juli érzi, hogy Renátóban gyűlik az elfojtott indulat, ha ezt nem sikerül feloldani a házasságuk boldogsága múlhat rajta. Julit a törékeny és érzékeny Mészöly Anna rendkívül hitelesen formálja meg, Renátót Nagy Márk játssza, akivel színházban már találkozhattunk, mozifilmben azonban ez az első komolyabb szerepe, és Annával kiválóan működik köztük a kémia. Az osztály rosszfiúját, Ádit Kövesi Zsombor alakítja, akinek karizmatikus jelenléte emlékezetes marad.

egyutt kezdtuk, mozi, magyar film, film, magyar, vigjatek, romkom, balaton, szerelem, baratsag, filmajanlo, programajanlo, ruzs es mas, filmkritika

Ádi élete tele van problémákkal, ezeket leplezi beszólásaival, aminek céltáblája a gimnázium egykori eminense, Deák Geri (Hrisztov Toma), akiből tíz év alatt orvos lett. Az ifjú színész a film bemutatója előtt kapta kézhez diplomáját és szintén nagyon hitelesen mutatja be azt a belső bizonytalanságot, ami miatt egy látszólag sikeres ember pillanatok alatt képes zavarba jönni.

egyutt kezdtuk, mozi, magyar film, film, magyar, vigjatek, romkom, balaton, szerelem, baratsag, filmajanlo, programajanlo, ruzs es mas, filmkritika

Az Együtt kezdtük Facebook oldalán még többet megtudhatsz a film figyelemreméltó szereplőiről:

https://www.facebook.com/egyuttkezdtuk

Fotók: Chripkó Lili

egyutt kezdtuk, mozi, magyar film, film, magyar, vigjatek, romkom, balaton, szerelem, baratsag, filmajanlo, programajanlo, ruzs es mas, filmkritika

Kapcsolódó bejegyzések