Díjat kapott a Rúzs és más!

Zsolesz / 2014-08-18

Dr. Sinkó Erika kérdései Fodor-Kassai Mónikához, a Rúzs és más szerkesztőjéhez:

– Miért írod a blogodat?

– Imádatból! A szépségszakmában dolgoztam csaknem két évtizedig és bár más – szintén gyönyörű – területen kötöttem ki, a szépségápolástól nem tudok és nem is szeretnék elszakadni. A saját felület lehetőséget ad arra, hogy meggyőződésből írjak – például csak azt ajánljam, amit igazán jónak tartok – és hiszem, hogy sokéves tapasztalatommal, kozmetikusi hátteremmel tudok támaszpontot nyújtani az olvasóimnak.

– Miben vagy különleges/kivételes/egyedi?

– Semmiben! Persze, tudom, ezzel Erika nem értene egyet, mivel neki meggyőződése, hogy mindenki egyedi, de én tényleg úgy gondolom, hogy átlagos vagyok, talán egyedül a munkabírásom nagyobb és az alvásigényem kisebb a nagyátlagnál:-).

– Mi volt idáig életed legnagyobb tanulsága?

– Talán az, hogy nem szabad egy lábon állni. Néhány éve, az Elle kiadójának csődje kapcsán éltem meg azt, hogy egyik napról a másikra munka nélkül maradtam. Ez többé nem fordulhat elő, mert azóta 4-5 dolgot csinálok egyszerre, ami által többféle képességemet gyakorolhatom. Mindannyian sokoldalúak vagyunk, de ezt a sokszínűséget a legtöbben nem használják ki.

– Milyen jövőbeli céljaid terveid vannak?

Rúzs és más forever 🙂 – viccen kívül, szeretnék majd több energiát és időt szánni a Rúzsra valamint a Szépségpédiára (mely a szépségápolás tudományos oldalát mutatja be) és még többet átadni mindabból, amit az élet napos oldaláról megtanultam és megtapasztaltam!

A Liebster Award díjat a magam részéről Goike Nóri divatszerkesztő, stylist-nak, az ilovemom blog szerkesztőjének ajánlom, aki egy édes kislány nevelése mellett – talán éppen őmiatta – hozta létre blogját és azzal párhuzamosan Facebook oldalát, mely azonban nem csupán a kicsikről szól, hanem sokkal inkább arról, hogy anyaként is elsősorban nők vagyunk!

És a kérdéseim, amelyeket Goike Nóri, alias Nono blogján fog megválaszolni:

– Miért írod a blogodat?

– Mennyire tartod fontosnak az önmegvalósítást?

– Mi volt a legjobb tanács, amit valaha kaptál a munkádra vonatkozóan?

– Mi volt a legmeghatározóbb élményed a bloggal kapcsolatban?

 

 

Kapcsolódó bejegyzések