Akrobatikus rúdtánc bajnokság

Zsolesz / 2015-11-24

Az akrobatikus elemekkel tarkított koreográfiát igényes jelmezekben, színházi körülmények között adják elő a sportág hívei, akiknek tábora évről-évre rendületlenül gyarapszik. Ma már nemcsak hölgyek, hanem urak is indulnak a versenyeken, ahol az egyéni produkciók mellett csapatban és vegyes párosban is a közönség elé állnak a nevezettek.

A pole art a tapadási felületeket (tenyér, talp, térdhajlat, könyék és derék) szabadon hagyó, rugalmas ruházaton kívül nem igényel különösebb felszerelést, csak a krómozott alumíniumból készülő rudat vagy rudakat, amelyekből egy 3 méteres pódiumos darab ára 300.000 forintra rúg. A budapesti megmérettetésen a rudak magassága az 5 métert is elérheti, az eszközöket a legnevesebb nemzetközi gyártó, az X-pole szállítja Angliából.

A Pole Artistic Competition 2009-ben, Helsinkiből indult hódító útjára. Már akkor a világ minden részéről érkeztek versenyzők, azonban csupán kategóriánként tízen állhattak színpadra a döntőben. A novemberi versenyre előzetes videó-zsűrizés útján több mint 50 profi és amatőr kvalifikálta magát. Az esemény főszervezője – szemben azzal, hogy a szakma az olimpia felé terelte volna a pole artot – inkább egy olyan műfajban gondolkodott, amelyben a sport mellett a színház is szerepet tud kapni. Pálmaffy Barbara (a képen) Táncművészeti Főiskolát végzett, az Experidance alapító tagja volt és jelenleg is a Soproni Balett vendégművésze.

Pirner Alma stúdiójában kezdte elsajátítani, majd oktatni a műfaj lélegzetelállító mozdulatait, és rövid időn belül magyar-, Európa- és kétszeres világbajnok lett. Pirner Alma kisfia születését követően először tér vissza a pole arthoz, és foglalja el helyét a budapesti Pole Artistic Competition zsűrijében. A verseny fővédnökei Magyar Zoltán és Czene Attila lesznek, de akik ellátogatnak a főváros egyetlen élményszínházába november 29-én, biztosan találkozhatnak majd Katus Tamással és a szakma legismertebb neveként számon tartott Laurence Hilsummal is, aki nemcsak zsűrizni érkezik, de nyílt workshopot is tart majd Budapesten.

Pole Artistic Comptetition Hungary, helyszín: RAM Colosseum, időpont: 2015. november 29., 11-22 h
Jegyek kaphatók: Allee, Asia Center, RAM Colosseum

Kapcsolódó bejegyzések