Advent a Kastélyban

Zsolesz / 2014-12-02

 

A vásárt az Esterházy-kastélyban egyéb események, rendezvények kísérik, többek közt gyermekfoglalkozások, adventi hangversenyek, gyermekek előadásai, kórustalálkozó. December 6-án természetesen Fertődön is tiszteletét teszi a Mikulás. Az egész nap zajló eseményeket minden vasárnap 17.00-kor ünnepélyes adventi gyertyagyújtás zárja. Ne hagyjuk ki a kastélylátogatást sem, jól fog esni a változatosság kedvéért egy kis zárt téri séta az elegáns szalonokon, dísztermeken át! További részletes információ: www.eszterhaza.hu

Akiknek mindez nem volna elég ok arra, hogy felkerekedjenek és útra keljenek Eszterházára, azoknak további tucatnyi indokkal szolgálhatnak a Fertődtől mindössze néhány kilométerre található burgenlandi Schloss Halbturn-ban megrendezett adventi programok. A lenyűgöző kastély háborúban lerombolt épületszárnyait az eredetivel megegyezően újjáépítették. Itt – a pannon karácsonyi vásár mellett – ki lehet próbálni a pónilovaglást és lovaskocsikázást a kastélykertben, gyermekeink a kézműves műhelyben és a csokoládéműhelyben kiélhetik kreativitásukat.  Zenés programokban e szomszédos kastélyban sem lesz hiány, az adventi vasárnapok pedig 17 órakor a helyi plébániatemplomban megtartott adventi áhítattal zárulnak. Schloss Halbturn adventi programjai november 29-én és 30-án, december 5-én és 6-án valamint december 13-án és 14-én látogathatók, így akár egy kétnapos kirándulást is szervezhetünk a két csodálatos helyszínre, Eszterháza és Halbturn barokk kastélyaiba.

Részletes adventi programok Fertődön:

2014. november 30.

10:00 – 17:00 Adventi vásár Esterházy-kastély
13:00 – 16:00 Gyermekfoglalkozások Esterházy-kastély 
17:00 – 17:30 Ünnepélyes gyertyagyújtás liturgia keretében Esterházy-kastély

2014. december 4.

15:00 Adventi hangverseny és Fertődi kalendárium bemutató a Joseph Haydn Zeneiskola szervezésében Fertőd-Eszterházi Szent Kereszt templom

2014. december 6.

15:00 – 17:00 Mikulás Eszterházán Esterházy-kastély

2014. december 7.

10:00 – 17:00 Adventi vásár Esterházy-kastély
13:00 – 16:00 Gyermekfoglalkozások Esterházy-kastély
17:00 – 17:30 Ünnepélyes gyertyagyújtás liturgia keretében Esterházy-kastély

2014. december 14.

10:00 – 17:00 Adventi vásár Esterházy-kastély
10:00 – 16:00    Adventi Nap :Fertő-Hanság Nemzeti Park, Sarród
13:00 – 16:00 Gyermekfoglalkozások Esterházy-kastély
15:00 „Regél az Alpokalja-Fertő táj” – mesekönyv-átadó ünnepség Esterházy-kastély
17:00 – 17:30 Ünnepélyes gyertyagyújtás liturgia keretében Esterházy-kastély

2014. december 19.

17:00 Karácsonyi ünnepség a Babos József Térségi Általános Iskola szervezésében Babos József Térségi Általános Iskola tornaterme

2014. december 20.

17:00 – 20:00 Kórustalálkozó Esterházy-kastély

2014. december 21.

10:00 – 17:00 Adventi vásár Esterházy-kastély
13:00 – 16:00 Gyermekfoglalkozások Esterházy-kastély
17:00 – 17:30 Ünnepélyes gyertyagyújtás liturgia keretében Esterházy-kastélyÍ
18:00 – 20:00 Szent András templom kamarakórusának adventi hangversenye. Vezényel: Sebestyén István Esterházy-kastély

Kapcsolódó bejegyzések