Post Image

A VILÁG 4. LEGELHÍZOTTABB NEMZETE VAGYUNK:-(

Rúzs & Más / 2019-05-17

Május 18-án lesz az Európai Elhízás Elleni Nap, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet az elhízás okozta problémákra, betegségekre, a megelőzési lehetőségekre. A témával itthon különösen fontos foglalkozni, ugyanis az elhízottak aránya Európában a felnőtt lakosság körében Magyarországon a legmagasabb, globálisan pedig az USA, Mexikó és Új-Zéland után a negyedik helyen állunk. Az elhízás nem csupán esztétikai probléma, hanem számos betegség kialakulásával függ össze, ezért muszáj többet foglalkozni a témával!

Súlyos számok

Napjainkban Európában a népesség több mint 50 százaléka legalább túlsúlyos és több mint 20 százaléka elhízott, de a becslések alapján az utóbbiak aránya 2030-ra 50 százalékra nőhet, sőt, egyes államokban elérheti a 89 százalékot is. Ahogy láthatjuk, Magyarországon szintén egyre rosszabb a helyzet. A felnőtt magyar lakosság immár 30 százaléka elhízott, a túlsúlyosak aránya pedig – az elhízottakkal együtt – ennek duplája. A gyermekek körében sem jó a helyzet, hiszen 3 éves kor felett az életkorral párhuzamosan nő a túlsúlyosak, elhízottak aránya. Ez azt jelenti, hogy miközben a teljes gyermekkorú populációban minden negyedik-ötödik érintett, addig a 15-16 éves lányok között már a 30 százalékot közelíti a súlytöbblettel rendelkezők aránya. Az életkor előrehaladtával történő súlygyarapodás felnőttkorban sem áll meg, hiszen míg a 18-34 évesek harmada túlsúlyos vagy elhízott, addig a 65 évesnél idősebbek között már 10 emberből 8-at érint ez a probléma.

Az Európai Elhízás Elleni Nap (2019. május 18.) célja, hogy felhívja a figyelmet az elhízás okozta problémákra, betegségekre, a megelőzési lehetőségekre. Bár kialakulása számos esetben olyan tényezőknek tudható be, amelyeket az egyén nem tud befolyásolni, az egyik leggyakoribb oknak az energiaegyensúly hiánya, vagyis a mozgásszegény életmód és a túlzott kalóriabevitel kombinációja számít. Fontos, hogy az elhízásnak és a súlyfeleslegnek közvetlen hatása van az egészségre és a várható élettartamra, valamint kapcsolatban áll a szív- és érrendszeri megbetegedések, a cukorbetegség, néhány rákfajta, illetve egyes ízületi rendellenességek kockázatának növekedésével.

A társadalomnak is sokba kerül

Az elhízás nem csupán az egyén egészégi állapotára van negatív hatással: az EU-ban az ezzel járó egészségügyi kiadások és a munkából való kiesés évente 70 milliárd eurót emésztenek fel. Magyarországon szintén sokba kerülnek az elhízás negatív egészségügyi hatásai – hívja fel a figyelmet a Nemzetközi Édesítőszer Szövetség (ISA). Az elhízott vagy túlsúlyos betegek ellátásának költsége meghaladja a 200 milliárd forintot, ami az egészségbiztosítási alap kiadásainak közel 12 százalékának, illetve bruttó hazai termék 0,7 százalékának felel meg. A betegek ezen felül legalább 22 milliárd forinttal járultak hozzá a kezelésükhöz. A valódi költségek ráadásul ennél lényegesen nagyobbak lehettek: akár az összes egészségügyi közkiadás 15–18 százalékát, illetve a bruttó hazai termék legalább 1 százalékát elvihették .

A VILÁG 4. LEGELHÍZOTTABB NEMZETE VAGYUNK:-(
5 (100%) 1 vote[s]

Kapcsolódó bejegyzések