A gyors fogyás hízlal

Zsolesz / 2014-01-01

ismerteti dr. Katona Evelin, az Oxygen Medical endokrinológusa. – A glikogén és a fehérje azonban vizet tartalmaznak, tehát ha vesztünk belőlük, vizet veszítünk. A villámdiéták egyik legnagyobb csapdája, hogy az elején bekövetkező gyors fogyástól belelkesülnek a fogyókúrázók, holott a leadott súly döntő része víz és nem igazán zsír. Ahhoz, hogy kb. fél kiló zsírt leadjunk, közel 3.500 kilokalória „deficitre” van szükség. A probléma az, hogy mire a szervezet eljut addig a pontig, hogy elkezdje felhasználni a zsírraktárakat, addigra már jelentős energiadeficitje van a villámdiéta miatt, ezért lelassul az anyagcsere.

 

Miért lassul le az anyagcsere?

A lelassult anyagcserének számos oka lehet. Fogyókúránál az agy hypothalamus nevű része érzékeli a zsírraktárak változásait és lelassítja az anyagcserét, hogy visszaszerezze a vesztett energiát. Ráadásul mire ehhez a szakaszhoz érünk, az aminosav- és fehérjeveszteség izomveszteséghez is vezet, és minél kevesebb az izom, annál lassabb az anyagcsere. Ekkor áll be egy komoly stagnálás a súlyvesztésben, ami persze sok diétázó kedvét szegi. Ha pedig ekkor valaki feladja a szigorú diétát, gyorsan sok súlyt szed fel, ugyanis az agy arra utasítja a testet, hogy minél több energiát raktározzon. Ráadásul a csalódás sokszor még komolyabb túlevést generál.

Mára már bebizonyosodott, hogy a fogyókúrák rövidtávú hatásai hosszú távon nem fenntarthatók. Ráadásul a villámdiétázók köréből a csalódás és a biológiai mechanizmusok miatt sokkal több túlsúlyos és elhízott személy kerül ki. Vagyis leegyszerűsítve: a gyors kúrák kövérebbé tesznek.

A hízásnak, fogyásnak hormonális oka is lehet

Dr. Katona Evelin szerint nem lehetséges egészséges fogyást gyorsan produkálni. A tartós, kiegyensúlyozott súlyvesztéshez megfelelő táplálkozás, mozgás és kielégítő alvás szükséges – vagyis egy teljes életmód. A heti maximum fél-egy kilós fogyás az a tempó, amely fenntartható, tartós súlyvesztést eredményezhet.

– Ha valaki másfél kilónál többet fogy egy hét alatt, feltétlenül keressen fel egy orvost. Ugyanis a gyors súlyvesztés erősen növeli a csontritkulás, a depresszió, az alvászavarok és más egészségügyi problémák esélyét. Az akaratlan súlyvesztés mögött hormonális problémák is állhatnak, például pajzsmirigy rendellenességek, vagy éppen kezdődő cukorbetegség. Természetesen a hízás hormonális hátterét is érdemes megvizsgálni, hiszen számos betegség oka és tünete is lehet a súlygyarapodás. Kifejezett elhízás esetében feltétlenül meg kell vizsgálni az anyagcsere működését és amennyiben hormonális okokra derül fény, el kell kezdeni a kezelést. Hosszútávon így megindulhat a testsúly visszarendeződése, amit persze ebben az esetben is megfelelő életmóddal lehet támogatni.  www.oxygenmedical.hu

Kapcsolódó bejegyzések