Post Image

5 KOMOLY ÉRV A NAPSZEMÜVEG TÉLI VISELÉSE MELLETT

Rúzs & Más / 2021-02-10

Mivel kék a szemem, ami azt is jelenti, hogy sokkal fényérzékenyebb, mint a sötét szemszín, én bizony nem tudok meglenni napszemüveg nélkül sem nyáron sem télen. Autót vezetni pedig végképp nem mernék “fedetlen” szemmel ilyenkor sem, mivel a lapos szögben érkező fénysugarak könnyen elvakítanak, ami nyilvánvalóan balesetveszélyes. Szóval a napszemüveg és én már régóta elválaszthatatlanok vagyunk. Ezzel a cikkel pedig Titeket is szeretnélek meggyőzni arról, hogy télen se küldjétek “nyaralni” a napszemüvegeteket, hanem viseljétek szorgosan. Nem más, mint a a Magyar Látszerészek Szövetsége gyűjtötte össze az érveit – a legutolsó pedig különösen kedves a szívemnek:-D!

“Aki télen nem gondol a szeme védelmére, az úgy tesz, mintha csak tavasztól őszig mosna fogat, az év egynegyedében pedig a fiókban tárolná a fogkefét.” Így vélekedik a Magyar Látszerész Szövetség arról, hogy sokan a napszemüveget csak szezonális kiegészítőnek tekintik, pedig az UV-védelemre télen is nagy szükség van. UV Extra Tél 2021 kampányában a nonprofit szervezet szakértői idén is hangsúlyozni szeretnék, hogy az optikusok télen is a rendelkezésünkre állnak, legyen szó síszemüvegek dioptriázásáról, 100%-ban UV szűrős szemüveglencséről vagy a minőségi napszemüveg kiválasztásáról.

De miért is van szükség ezekre a megoldásokra?

1., A biztonságos közlekedés érdekében
A napszemüvegek nemcsak a strandon és a sípályán védenek, de az autóban is ott kell legyenek egész évben. A kocsik szélvédői ugyanis leginkább csak a széltől védenek, az UV sugaraktól és a csillogástól csak minimálisan. „A polarizált lencsék jelentik a legjobb megoldást a téli autóvezetéskor használt szemüvegünk esetében. A polárszűrő ugyanis a túlzott fényterheléstől és a visszacsillanásoktól is megvédi a szemet” – mondja Szabadi Zsolt, a Magyar Látszerész Szövetség elnöke, aki télen is sokat van úton.

napszemüveg, tél, látás védelme, UV extra, kampány, szem, szem védelme, rúzs és más

2., A betegségek elkerülésére
A szem számos degenerációját, így a pigmentek romlását és a kötőhártya elváltozását is okozhatja a túlzott kitettség a napfénynek. A WHO a vakság legfőbb okozójaként tartja számon a hályogokat, amelyek kialakulásában nagy szerepe van az UVB sugárzásnak. A napsugarak nemcsak a látásunkat károsíthatják, de a szemkörnyéki érzékeny bőr megégése, akár bőrrák kialakulásához is vezethet. Fontos megjegyezni, hogy aki szemüveges, az az optikai lencséjére is kérhet UV védő réteget, így 100%-os biztonságban lehet a mindennap viselt szemüvegében is, anélkül, hogy napszemüvegre váltana.

3., A télen erősebben visszaverődő sugarak miatt
Nyáron a sokszínű környezetünk, a növényzet, a talaj barna színe a napfénnyel érkező UV sugárzás egy részét elnyeli, ugyanakkor télen, a hóval és jéggel fedett környezet, a fehér szín és a csillogás miatt akár a teljes beeső UV sugárzás visszaverődhet, sokkal nagyobb mértékben terhelve a látószervünket. Sőt, télen alacsonyabban halad át a nap az égen, így azzal is számolnunk kell, hogy amikor nincs se hó, se jég a talajon, akkor is több közvetlen sugárzás juthat a szemünkbe az alacsonyabb beesési szög miatt.

napszemüveg, tél, látás védelme, UV extra, kampány, szem, szem védelme, rúzs és más

4., Mert a nap akkor is sugároz, ha nem látszik
Az előző pontban említett veszély akkor is fennáll, ha éppen nem látjuk a napot az égen, ugyanis a napsugarak felhős időben is eljutnak a Földre. Téli sportok esetében ráadásul a nagyobb tengerszint feletti magasság miatt erősebbek is az UV sugarak, így ilyenkor az okuláris migréntől és az akár egy hétig is eltartó hóvakságtól is óvnunk kell magunkat.

5., A különösen érzékeny szemkörnyéki bőr védelmében
És ez nem csak egy esetleges napégés miatt fontos tény. Ha nem viselünk napszemüveget, ösztönösen hunyorgunk, hogy védjük a szemünket a túl sok fénytől. És amíg a hunyorgás, valamint a következtében kialakuló ráncos szemkörnyék csak Clint Eastwoodnak áll jól, addig egy jól megválasztott napszemüveg mindenkinek.

Úgy érzi, tanácsra, látásellenőrzésre vagy napszemüvegre van szüksége? Olvasson tovább ITT vagy keresse fel optikusát!

Kapcsolódó bejegyzések