Post Image

2022 POSZT-COVID SZÉPSÉGÁPOLÁSI TRENDJEI

Rúzs & Más / 2022-01-27

Az immár évek óta húzódó Covid 19 járvány minden területen nyomot hagyott az egész világban. Olyan volt, mintha felültünk volna egy rémisztő hullámvasútra – egyszer reményekkel telve fent, a következő pillanatban reményvesztve zuhantunk a mélybe. Nem csoda, ha az élet dolgaihoz való hozzáállásunk, az értékrendünk és a prioritásaink alaposan megváltoztak.

A világ megváltozása életünk minden területét, így a szépségápolással kapcsolatos nézeteinket, szépségrutinunkat is befolyásolja, ami a szépségipari trendek alakulására is kihat. Az AVON szakértői egy riportot állítottak össze arról, milyen változások történtek a szépségápolási trendeket illetően, mik lesznek az idei év meghatározó irányzatai, amelyek talán a pandémia utáni életünkbe is elkísérhetnek bennünket.

A bezártság és a bizonytalanság időszakában sokan felhagytak a hajfestéssel, otthon kotyvasztott pakolásokkal próbálkoztak és a sminkelés is parkolópályára került. Ezeknek a trendeknek is volt pozitív hozadéka, mégpedig az, hogy önmagunk elfogadását és szeretetét erősítették. De vajon ezek az új szokások megmaradnak a járványhelyzet után is? Nézzük sorjában, milyen szépségápolási trendek várhatók 2022-ben.

Szépségszalon a fürdőszobánkban

Az elmúlt években fürdőszobánk igazi szépségszalonná alakult. A pandémia kezdete óta ugrásszerűen megnövekedett az arctisztítók, a fürdő- és masszázstermékek eladása, hiszen a szépségszalonok, kozmetikák és wellness központok bezárása “otthoni SPA” kezelésekre kényszerített bennünket. Az AVON szakemberei szerint a szalonok újranyitásával a professzionális kezelések terén rövid távú kiugrás és “bosszúköltés” figyelhető meg, de a fogyasztói ismeretek bővülésének, a magánszemélyek által is beszerezhető kozmetikai termékek minőségjavulásának és a megnövekedett kísérletezési kedvnek köszönhetően, az otthoni luxuskezelések beillesztése a jövőben is szépségrutinunk része maradhat.

„Skinimalizmus” elterjedése

Az elmúlt évtizedekben elterjedni látszottak a soklépéses, bonyolult szépségrutinok, amelyek térhódítását a pandémia felerősítette. A világ újranyitásával azonban ezek a trendek hanyatlani látszanak, a szakemberek szerint új trend alakul, amelynek hosszú jövőt jósolnak. A kutatásokból kiderül, hogy manapság a nők csupán 10%-a használ naponta ötnél több bőrápoló terméket, 64%-uk pedig legfeljebb hármat. Az összetett, időigényes – nem mellesleg, jóval költségesebb – több terméket rétegező rutinok helyett visszatérnek a többfunkciós termékek használatához, elterjedni látszik a „skinimalizmus” trendje.

A tudományba vetett bizalom erősödése

A hatékony vakcinák kifejlesztésének nyomán a tudósok igazi hősökké váltak. A tudósok és kutatók iránti bizalom hatalmasat nőtt az elmúlt időszakban, a lakosság 64%-a megbízik tanácsaikban. Ennek nyomán joggal feltételezhetjük, hogy fellendülés várható azon bőrápolási termékek piacán, amelyek tudományos bizonyítékokon alapuló hatékonyságot mutatnak és kifejlesztésük középpontjában a tudomány áll.

poszt-covid, trend, szepsegtrend, szepsegapolas, 2022, iranyzat, visszateres, ruzs es mas

Avon Anew regeneráló szérum az AVON tudósai által feltalált Protinol™ technológiával segít két kollagéntípus termelődését serkenteni bőrünkben

Az öregedés újragondolása

Az AVON kutatása szerint az 55 év feletti nők közül ötből kettő már nem sorolja a ráncokat és szarkalábakat a legjelentősebb bőrhibái közé. A világjárvány felerősítette az élet törékenységének tudatosságát, melynek következtében az öregedéshez való hozzáállás jelentősen megváltozott. Az emberek jobban értékelik az életet, mint valaha, sokan úgy gondolják, az öregedés egy ajándék, és ennek megfelelően változott az öregedéshez való hozzáállásuk is. Sok éven keresztül a fiatalság volt a szépség legfőbb forrása, de manapság az autentikus öregedés a legújabb szépségideál. Azok a termékek, amelyek azt állítják, hogy megőrzik, utánozzák vagy visszahozzák a fiatalságot, már nem ugyanúgy szólítják meg a vásárlókat. Napjainkban egyre nagyobb az igény arra, hogy az öregedést elfogadják ahelyett, hogy menekülnének előle, a bőrápoláson túl pedig a szépségápolásban is elmozdulás tapasztalható, például egyre több nő szeretné letenni a hajfestéket és elfogadni haja természetes őszülését is.

Az öregedés új megközelítésével párhuzamosan az aktuális trendek is hozzájárultak ahhoz, hogy a narratíva olyan irányba változzon, ahol a szűrő nélküli hitelességet a látszólagos tökéletesség elé helyezik. Ezt jól alátámasztja például a TikTok közösségi médiaóriás felemelkedése is, amely globális platformot adott az “igazi” embereknek, és ezzel ellentrendet hozott az Instagram nagyon csiszolt világával szemben, amely oly sokáig dominált.

Végeredményképpen, a trendváltozás a bőrápolás és a szépségápolás szempontjából nem az öregedés elleni küzdelem megszűnéséről szól, hanem a hiteles öregedés felértékelődéséről és elfogadásáról. Megértjük a bőrünket és meg akarjuk adni neki, amire szüksége van ahhoz, hogy egészséges, erős és ragyogó legyen, bármilyen életszakaszban is vagyunk. Saját magunkból szeretnénk kihozni a maximumot, nem pedig mások ideáljainak megfelelni.

Digitális fejlődés

A digitális átalakulás nem új fogalom a szépségipar számára, de mostanra prioritássá vált. Megnövekedett a szépségápolási termékek online beszerzése, így a legtöbb szépségipari vállalat mára üzemeltet webshopot, amelyek tekintetében törekednek hasonló vásárlói élményt nyújtani, mint a személyes értékesítés során. Mivel a nők 44%-a állítja, hogy sminktermék vásárlásakor nehezen találja meg a számára legmegfelelőbb árnyalatot, – amely problémát az üzletek bezárása tovább fokozott – az iparág digitális környezetben újraalkotta a színek próbálgatásának élményét. Egyre elterjedtebbek a megfelelő smink és kozmetikum árnyalatok kiválasztását segítő online applikációk, és úgy tűnik, hogy a fogyasztók ugyanolyan lelkesen kísérleteznek és játszanak online, mint személyesen.

Visszatérnek az élénk színek

A járvány előtti- és alatti időszakban a sminkelési trendek polarizálódása nyilvánvaló volt. Mivel világszerte jellemző volt a kötelező maszkviselés, 2020-ban a rúzsok eladása jelentősen visszaesett. Az AVON kutatásában résztvevő nők 67%-a mondta azt, hogy a világjárvány lehetővé tette számára, hogy természetesebb megjelenést válasszon, azonban a jelentésből az is kiderül, hogy a nők vágynak arra, hogy újra kiöltözhessenek, újra szép és feltűnő sminkeket használhassanak, így a pandémia lecsengése után várhatóan előkerülnek az élénk árnyalatok, hódítani fognak a színes szemhéjak és vibráló rúzsok.

Forrás: AVON – Post Pandemic Report

Kapcsolódó bejegyzések