Post Image

ÚJ, DESSZERTEK-IHLETTE ÍZESÍTETT KÁVÉK A NESPRESSO-NÁL

Rúzs & Más / 2020-05-12

Nem tudom, mások is így vannak-e vele, de nálunk amióta a négy fal közé szorultunk, dupla mennyiségű kávé fogy. Végül is logikus, mert amit eddig a munkahelyünkön vagy meetingek alkalmával ittunk meg, azt most ugye itthon isszuk. Kedvenc italunkat igyekszünk minél változatosabban elkészíteni – latte, capuccino és presszó rengeteg tejhabbal is játszik – hogy egy kicsit megidézzük a hiányzó kávéházi élményeket. Épp ezért nagyon megörültünk a Nespresso ízesített újdonságainak, amelyeket különféle rafinált francia desszertek ihlettek.

S hogy honnan jött az ihlet? A XVII. századtól sorra nyíltak kávéházak, a sikkes találkozóhelyek Európa nagyvárosaiban, az elsők között a Ruszwurm Budapesten, ezután pedig az 1800-as évek végén, a Monarchia idejében sokasodtak meg, ekkor nyílt a New York, a Hadik, a Centrál és a Gerbeaud is. „A cukrásztermékek és a kávé mindig kéz a kézben jártak a kultúránkban. Míg eleinte inkább a kávé inspirálta a süteményeket, ma már azt is megkóstolhatjuk milyen egy igazán kényeztető „desszert-stílusú kávé”. – válaszol kérdésünkre Márkosi Balázs, a Nespresso kávénagykövete.„Az új Barista Creations kávékat úgy alakítottuk ki, hogy tökéletes összhangot teremtsenek a kávé pörkölt karaktere, a természetes ízesítés és a tej édeskés íze között.”

nespresso, barista collection, vanília, csokoládé, karamell, trüffel, brulée, ízesített, kávékapszula, ízesített kávé, rúzs és más

Vanilla Éclair kávé: egy bársonyos espresso, amelyet az elegáns vaníliaíz tesz igazán különlegessé.

Caramel Crème Brûlée kávé: karamellás ízével lágyítja a latin-amerikai Arabica kávék pörkölt ízjegyeit, és a kávé gazdag, krémes textúrája édessé varázsolja az egész napot.

Cocoa Truffle kávé: a kakaó és az espresso pirított gabonás aromáinak keveredése étcsokoládés trüffelre emlékeztet.

nespresso, barista collection, vanília, csokoládé, karamell, trüffel, brulée, ízesített, kávékapszula, ízesített kávé, rúzs és más

Mihályi László, Magyarország egyik leghíresebb cukrásza, a váci Mihályi Patisserie tulajdonosa a három új ízről a következőket árulta el: „A francia cukrászok rég tudják, hogy a kávéhoz jól megy az Éclair, ami eredetileg is egy égetett tészta selymes kávékrémmel párosítva. Remekül működik a sült „tésztássága” a kávékrémmel. A créme brûlée a világ legkrémesebb krémje; a kávé és a créme brûlée tökéletes párosítás, és akkor még nem említettük a karamellt, a roppanós karamellizált cukrot a krém tetején! A kávékollekció harmadik tagja a trüffel, amiből számtalan variáció létezik. Itt a kakaóbab íze és a kávé tökéletes egymásra találásáról beszélhetünk, amelyben a csokoládé kibővíti az állagok és textúrák skáláját”.

Márkosi Balázs azt is elmondja, hogyan jöttek létre ezek az ízek, mit fognak találni bennük az ínyencek. „Az új kávék alapját közép- és dél-amerikai kávékból készítettük el. A pörkölésnél és a kávészemek kiválasztásánál is arra törekedtünk, hogy a kávéból kihozzuk a természetes édességet, ehhez a Latin-Amerikában elterjedt Bourbon kávéfajta lett a tökéletes alap, melyet ha világosra-közepesre pörkölünk, akkor süteményes, szinte piskótás ízvilágot produkál. Jellegzetessége még, hogy rendkívül telt, krémes érzetű. Első kóstolásra – akár feketén is – azt vehetjük észre, hogy szinte eltűnt a kávéból a gyümölcsösség, ugyanakkor édeskésebb, teltebb, a textúrája pedig krémesebb. Az alapkávé a természetes vanília, karamell és kakaó ízesítést is kiemeli, még harmonikusabbá teszi, így tejjel vagy tejhabbal elkészítve ezek az új kávék tényleg olyanok, mint egy desszert.”

A Nespresso BARISTA CREATIONS kávék megrendelhetők a www.nespresso.com oldalon.

És most következzen 3 kávé különlegesség receptje a desszert-ihlette kapszulákkal:

nespresso, barista collection, vanília, csokoládé, karamell, trüffel, brulée, ízesített, kávékapszula, ízesített kávé, rúzs és más

ÉDES TRÜFFEL CAPPUCCINO

Hozzávalók:
• 1 Nespresso Cocoa Truffle kávékapszula
• 100 ml 1,5% tej
• 5 ml karamellszirup
• 1 evőkanál sűrített tej
• 1 teáskanál kakaópor

Készítsen tejhabot 100 ml tejből. Közben öntsön 5 ml karamell szirupot és 1 evőkanál sűrített tejet egy csésze aljára. Öntse a forró tejhabot is a csészébe, és készítsen a tetejére 25 ml kávét. Díszítse reszelt étcsokoládéval vagy kakaóporral. Tejhelyettesítőként használjon szója vagy zab alapú növényi italt.

CAPPUCCINO D’AMOUR ROSÉ

Hozzávalók:
• 1 Nespresso Vanilla Éclair kávékapszula
• 100 ml szójaital
• 10 ml céklalé
• egy csipet őrölt kardamom

100 ml szójaitalból és 10 ml céklaléből készítsen „tejhabot”. A csésze aljára tegyen egy kis őrölt kardamomot, majd öntse rá a forró szójaital habot, és készítsen a tetejére 25 ml kávét.

ARANYLÓ KURKUMA LATTE

Hozzávalók:
• 1 Nespresso Caramel Crème Brûlée kávékapszula
• 120 ml szójaital
• 1 kiskanál kurkuma por

Öntsön 120 ml szójatejet, majd tegyen 1 kávéskanál kurkuma port a Barista receptkészítő készülékbe. Válassza ki a „Latte Macchiato” receptet. Öntse a forró tejhabot egy nagy pohárba, és készítsen el 40 ml kávét a tetejére. Végül szórjon rá kurkumaport dekorációként.

Kapcsolódó bejegyzések