Tények és tévhitek a napozásról

Zsolesz / 2014-06-04

 

Tévhit: A szoláriumozás a legjobb módja, hogy felkészítsük bőrünket a napozásra. 
A szoláriumozás során főképpen UVA sugárzásnak tesszük ki bőrünket. A bőr saját védelmi mechanizmusa viszont – a szaruréteg megvastagodása és a fokozott melanin termelés – elsősorban az UVB sugárzás hatására indul be. UVA sugárzás hatására ugyan kialakul egy sötétebb bőrtónus, de ez sokkal rövidebb ideig marad meg. AZ UVA sugarak mélyen behatolnak a bőr kötőszövetébe, és ez olyan krónikus fényártalmat okozhat, mint amilyen a korai bőröregedés is, de növeli a napallergiás betegségek kialakulásának esélyét is. Éppen ezért sokkal egészségesebb, ha a természetes napsugárzáshoz szoktatjuk hozzá fokozatosan a bőrünket, miközben olyan napozóterméket használunk, ami megfelel a bőrtípusunk igényeinek is. Érdemes viszonylag magas faktorszámú termékkel kezdenünk a felkészülést, mint például a NIVEA Sun Hidratáló Naptej FF30, vagy FF50+ (fehérebb bőrűeknek), ami nem csak megbízható védelmet biztosít, hanem intenzíven hidratálja is a bőrt.


Tévhit: Azoknak, akiknek szépen lebarnult a bőre, már nem kell használniuk napozókrémet, hiszen a bőr saját védelme éppen elegendő oltalmat ad az UV sugarakkal szemben. 
A lebarnult bőr természetes védelmet nyújt a napsugarakkal szemben, de csak viszonylag kis mértékben. Körülbelül annyit, mint amennyit egy 4-es, vagy 6-os faktorszámú napozókészítmény. Éppen ezért, egy bizonyos fokú barnaság elérését követően már lehet valamivel alacsonyabb faktorszámú terméket használni, de a napozókrémek teljes elhagyása egyáltalán nem ajánlott. Az érzékeny bőrűeknek pedig érdemes egész nyáron magas (minimum FF30-as) faktorszámú termékekkel védeni bőrüket. Az UV sugárzás erőssége függ a földrajzi elhelyezkedéstől is, ezért nyaralás előtt érdemes a célállomást is figyelembe venni, amikor napozókrémet választunk. Szerencsére a legtöbb napozótermék különböző UV szűrő tartalommal is elérhető, mint például a NIVEA Sun Protect & Refresh Átlátszó Hűsítő Napozó Spray is, így nem kell lemondanunk kedvenc összetételünkről. A könnyű és áttetsző formula pillanatok alatt felszívódik, és nem hagy ragacsos nyomot a bőrön, mégis kellemesen hidratál, ráadásul saját igényeinknek megfelelően választhatjuk ki, milyen, magas faktorszámúra van éppen szükségünk.


Tévhit: A ruházat 100% védelmet nyújt a napsugarakkal szemben. 
Ez legfőképpen attól függ, milyen anyagból készült a ruha. A pamut anyagok nem biztosítanak olyan erős védelmet, mint például a speciális high-tech szövetek. Azt is érdemes tudni, hogy a világos színű ruházat több UV sugarat enged át, mint a sötétebb. Egy száraz pamut póló például 8 – 12 faktorszámnak megfelelő védelmet képes biztosítani, színtől, és szövéssűrűségtől függően. Ugyanez a pamut póló vizesen már csak 2 faktoros védelmet biztosít, tehát gyakorlatilag akadály nélkül átjutnak rajta a nap káros sugarai.


Tévhit: Ha 20-as faktorszámú napozókrémet használunk, akkor hússzor hosszabb ideig maradhatunk a napon. 
Igaz, de csak abban az esetben, ha megfelelően használjuk a napozóterméket. A terméken feltüntetett faktorszámnak megfelelő védelemben csak akkor részesülhetünk, ha elegendő mennyiségű napozókrémet, naptejet, vagy napozópermetet használunk, és újra bekenjük a bőrünket, különösen akkor, ha közben erősen izzadtunk, úsztunk, vagy meg is törölköztünk. Általános szabály, hogy napozókrém, vagy naptej esetében egy teáskanálnyi mennyiséget kell az arcon, hatot pedig a testen egyenletesen eloszlatni úgy, hogy egy vékony filmréteg keletkezzen a napsugárzásnak kitett bőrfelületen. Pumpás kiszerelés esetén a szabály úgy módosul, hogy 15-15 pumpálásnyi mennyiségnek kell jutnia a test minden tájára: a karokra, a lábakra, a hátra és a felsőtestre egyaránt. A gyerekeknek kortól/nagyságtól függően ennél kisebb adag is elég.


Tévhit: Nem barnulunk le, ha magas faktorszámú napozóterméket használunk. 
De igen, csak egy kicsit hosszabb ideig tart. A magas faktorszámú krémek megvédenek a leégéstől, ráadásul az így, fokozatosan megszerzett barnaság tovább is tart! Ma már használhatunk olyan napozóterméket is, ami támogatja a bőr melanintermelését, így még szebb eredményt érhetünk el!

Tévhit: Az árnyékban, vagy borult, felhős idő esetén nem szükséges napozókrémet használni. 
Gyakran alábecsüljük az UV sugárzás mértékét, ha árnyékban vagyunk, vagy éppen borús az idő. A homok, az épületek, vagy a vízfelület a napsugárzás 85%-át is visszaverhetik. Még a napernyők, vagy a felhők sem képesek teljes védelmet nyújtani a napsugárzással szemben, ezért fontos, hogy még akkor is használjunk valamilyen napvédő terméket, ha csak az árnyékban ülve olvasgatunk.


Tévhit: Tejföllel, vagy joghurttal csillapíthatóak a leégés kellemetlen tünetei. 
Éppen ellenkezőleg! Ha orvosi szemszögből nézzük, a napégés a bőr egyfajta gyulladása, melyet az UV sugárzás idéz elő. A tejfölben, vagy joghurtban található baktériumkultúra még ronthat is a bőr állapotán. Súlyos esetben mindenképpen érdemes szakorvoshoz fordulni. Napozás után egyébként is érdemes kiemelten odafigyelni a bőrápolásra, hiszen az UV sugárzás komoly stresszt jelent bőrünk számára. A legjobb, ha nyugtatjuk, hűtjük és hidratáljuk az érintett bőrfelületet, hogy mihamarabb regenerálódjon. Erre speciális napozás utáni készítmények állnak rendelkezésünkre, mint például a NIVEA Sun Napozás Utáni Zuhanyzás Közbeni Frissítő Testápoló. Ezzel a hűsítő, bőrnyugtató hatású krémmel, nemcsak a napozás utáni regenerálódást segíthetjük elő, de még időt is spórolhatunk, hiszen hatóanyagait a víz aktiválja, ezért leöblítés után azonnal fel is öltözhetünk: még a leglengébb nyári ruhácska sem fog a bőrünkhöz tapadni!



+  1 Tipp: Gyorsabban, és egyenletesebben barnulhatunk mozgás közben! Ha a klasszikus, kifekvős napozásra gondolunk, akkor egyszerre mindig csak a test egyik oldala kap napfényt. Ha sétálunk a tengerparton, vagy röplabdázunk, minden irányból éri testünket a napfény, ezért valamivel gyorsabb a folyamat, és mozgás közben azok a területek is barnulhatnak, ahol egyébként jellemzően világosabb marad a bőr, például a karok takarásában.


Kapcsolódó bejegyzések