Színek és érzések

Zsolesz / 2016-02-29

A Tork egy kísérlet keretében vizsgálta, hogyan befolyásolják a színek a vendégek éttermi élményét. Az agyhullámokat mérő készüléket viselő 16 vendégnek 8 különböző színű szobát kellett meglátogatni. Minden helyiséget éttermi kellékekkel rendeztek be, a falaktól kezdve a padlón és a bútorokon keresztül a terítékig minden egyféle színű volt.

 


A vendégeket minden egyes színélménynél arra kérték, hogy kóstoljanak meg egy, az adott környezettel megegyező színű italt és egy Macaron süteményt, amelyek a szín kivételével minden szempontból egyformák voltak. Minden helyszínen mérték a vendégek agyi aktivitását és pulzusát, emellett egy kérdőív segítségével feljegyezték a résztvevők reakcióit is.

“Goethe 1810-ben alkotta meg az első színelméletet. Nem arra törekedtünk, hogy versenyezzünk az eddigi elméletekkel, inkább olyan, színekre vonatkozó megállapításokkal szerettük volna őket kiegészíteni, amelyek kifejezetten az éttermi környezettel kapcsolatosak” – mondta Catherine d’Hubert, az SCA Tork asztalkultúra választékának európai termékmenedzsere.

Az elemzés arra mutatott rá, hogy a különböző színek egyértelmű és ismétlődő hangulati és érzelmi mintákat váltanak ki. A színeket ezenkívül különböző étkezési típusokkal és a romantikus vacsorától a hivatalos üzleti ebédig terjedő, különleges éttermi élményekkel társították. Például a vörös serkenti az erős érzelmi kapcsolatokat és a kreativitást, míg a kék a nyugodt élményt mozdítja elő. Az egyes színek profiljának kialakításakor a tesztelés minden adata és eredménye is elemzésre került. A cél a vendéglátó ipar számára nyújtható inspiráció és gondolatébresztés.

A Tork szerint üzleti ebédhez fehér, családi, baráti étkezéshez kék, romantikus vacsorához vörös színek illenek, gyerekekkel pedig izgalmas, sárgás helyet válasszunk.

“A színek mindig is körülöttünk voltak, de az agyhullám technológia újdonság. Európa legnagyobb asztalkultúra termékgyártójaként ki akartuk használni a lehetőséget, hogy megvizsgáljuk, miként járulnak hozzá a színeink az őket használó vendégek élményéhez” – mondta Catherine d’Hubert, az SCA Tork asztalkultúra választékának európai termékmenedzsere.

A kísérletben használt színárnyalatok a Tork asztalkultúra termékválasztékának színpalettájáról származnak, ezenkívül az egyszínű berendezések részeként a Tork szalvétáit is felhasználták. A Tork  választékában megtalálhatók szalvéták, terítők, szalvétaadagolók és egyedi szalvéta nyomtatási megoldások is. A különböző színek mellett a választék különböző méretű és minőségű termékekre terjed ki, így például a szalvéta termékek kínálata a hagyományos szalvétáktól a magas minőségű, egyszer használatos, luxus textil megjelenésű és tapintású szalvétákig terjed.

Színek és hatásaik:

A meditatív zöld: Az agyhullámok eredményei kimutatták a zöld szín élénkítő hatását, mely alkalmas a regeneráló mély relaxációra és az immunrendszer javítására. Ebben a szobában a pulzus is az átlagosnál alacsonyabb. Ezzel összhangban a zöld szín pihentető, nyugodt és barátságos színként írható le. Az eredmények szerint jól illik ebédekhez vagy kávézásokhoz olyan emberekkel, akiket jól ismerünk. Az izgalomkeltő, romantikus helyett olyan környezetet biztosít, amelyben feltöltődhetünk és gyógyulhatunk,

A vidám narancssárga: A narancssárgát összességében modern és vidám színként érzékelték, amely jellemzően a gyerekekkel és barátokkal kapcsolatos boldog élményekhez köthető. A narancssárgát másrészről némiképp hétköznapiasnak, kissé stresszesnek és a luxust nélkülözőnek érzékelték. Az agyhullámok és a pulzusszám eredményei azt mutatják, hogy a narancssárga a sárgához hasonló többi erős színhez képest talán egy semlegesebb választás. A narancssárga ezenkívül közepes gamma hullámokat is kimutatott, amelyek a tanuláshoz és az információfeldolgozáshoz kötődnek.

A kifinomult fekete: A fekete az összetettség színe. Luxusként, modernként és kifinomultként, ugyanakkor kissé barátságtalanként és unalmasként érzékelték. Leginkább egy kifinomult vacsorával vagy esti italozással társították – olyan eseményekkel, ahol a gyerekek otthon maradnak. Az agyhullámok eredményei magas szintű kreativitást és izgalmat, ám alacsonyabb szintű figyelmet mutattak – így üzleti eseményeknél ez kevésbé vonzó választás.

Az izgalmas sárga: A sárga egy izgalmas és vidám szín, mely egy izgalmas környezethez illik. Az agyhullámok eredményei magasabb szintű izgalmat és tudatos figyelmet mutattak ki, melyek szélsőséges esetekben magasabb stressz-szinttel párosultak. Továbbá maximális és az átlagos pulzusszám is magas volt a sárgánál. A színt reggeli eseményekhez illőnek érezték, talán azért, mert feldobja a hangulatot és megadja a reggeli energialöketet. A sárga volt emellett a legnépszerűbb szín azokon a helyszíneken, ahova gyerekekkel érkezünk.

A romantikus vörös: A látványos vörös nem olvad be a környezetébe, hanem feltűnést kelt, erőteljes érzelmeket vált ki. A vörös magas értékeket mutatott a delta és théta agyhullám tartományokban – ez erős érzelmi kötődésre és magas szintű kreativitásra utal. A pulzusszám szintén magas volt, ez stimuláló környezetről árulkodik. Tán nem meglepő, hogy a vörös erősen kötődik a romantikához és az esti italozáshoz. A vörösnek ugyanakkor van egy izgalmas és vidám oldala is.

A nyugodt kék: A kék szín magas értékeket ért el a delta hullámtartományban, amely a mélyen ellazult állapotokra jellemző. A magas théta hullámok kreativitásra és magas érzelmi kötődésre utalnak. Ez válaszul szolgál arra is, miért jellemzik barátságos, nyugodt, pihentető színként a kéket. A kéket megfelelőnek érzik egy családi-baráti környezetben eltöltött reggelihez vagy kávézáshoz, azonban kevésbé illik luxus éttermi élményekhez vagy üzleti találkozók helyszínéhez.

A hagyományos barna: A barna alacsony értékeket ért el a legtöbb agyhullám tartományban, eszerint egy semleges színről van szó. A delta hullámtartományban mért, valamint a pulzusszám eredmények alapján elmondható, hogy a barna elősegíti a relaxációt. A barnát hagyományos, semleges és pihentető színnek érzékeljük. Talán nem a barna a legjobb választás izgalmas élmények megteremtéséhez, de jól illik a hagyományosabb helyszínekhez és jól harmonizál más színekkel.

A luxus fehér: A fehér azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy minden agyhullám tartományban alacsony értékeket mutatott,- ez semleges színre utal, mintha egy üres vászon lenne a vendégek élményei számára. A fehéret tekintik az üzleti eseményekhez legjobban illő színnek. Luxus és modern színként jellemzik, de ne várjunk tőle vidámságot, izgalmat, vagy felkavaró érzelmeket. Egy szín, mely alkalmas semleges környezetek kialakítására, amely nem vonja el a figyelmet az előttünk álló feladatról.


 

 

 

Kapcsolódó bejegyzések