Post Image

SZERETSZ JÓKAT ENNI? AKKOR CSONGRÁDON A HELYED!

Rúzs & Más / 2022-05-26

Furán hangozhat a cím, de hidd el, kedves olvasóm, olyan kulináris élményekben volt részem a csongrádi utazásunk során, hogy magam is meglepődtem!

Régebbi olvasóim már tudják, hogy vendéglátóipari múlttal is rendelkezem, összesen 10 csodás évet töltöttem a szállodaiparban. Ennek megfelelően alaposan kiművelődtem az igényes gasztronómia terén, és sok jó étterembe eljutottam országszerte. Csongrád viszont eddig kimaradt – sajnos! Pedig ha tudtam volna hamarabb, amit most tudok, már sokszor leugrottunk volna a fantasztikus ízek kedvéért.

Sok jóból, jó sokat!

Utunk során elsőként a Gyógyfürdő szomszédságában található Kertvendéglőben szembesültünk az oly régóta hiányolt hatalmas adagokkal és kitűnő ízekkel! Pesten jóból nem adnak ám ilyen sokat! Farkaséhesen érkeztünk meg az aktív délelőtti programokat követően, úgyhogy hihetetlen módon az összes itt látható étket elpusztítottuk és igen, pontosan olyan finomak voltak, amilyennek látszanak:

csongrad, gasztro, etterem, programajanlo, kulinaris, elmeny, etterem, varbirtok, kertvendeglo, barka, tp, tizsa presszo, furi tomi, sefeksefje, fagyi, ruzs es mas, bor, boraszat

Az én választásom a burgonyapürével körített libamájas-almás szűzérmékre esett – remek választásnak bizonyult. De a hideg eperleves mandulás túrógombóccal, a spárgakrémleves serrano sonkával, a lazac steak, a királyrákos tagliatelle és a libamáj roston házi burgonyapürével is fenséges volt. A desszertek – somlói galuska és Gundel palacsinta szintén hozták a jó ízeket, bőséges adagokat. A csongrádi Kertvendéglő  tradiconális ételek kedvelői számára kihagyhatatlan!

csongrad, gasztro, etterem, programajanlo, kulinaris, elmeny, etterem, varbirtok, kertvendeglo, barka, tp, tizsa presszo, furi tomi, sefeksefje, fagyi, ruzs es mas, bor, boraszat

csongrad, gasztro, etterem, programajanlo, kulinaris, elmeny, etterem, varbirtok, kertvendeglo, barka, tp, tizsa presszo, furi tomi, sefeksefje, fagyi, ruzs es mas, bor, boraszat

Bár degeszre ettük magunkat, a templomtorony  lépcsőjének megmászásával és a kerékpáros városnézéssel sikerült annyi kalóriát elégetnünk, hogy a kellemes délutáni melegben megkívántuk a fagylaltot. A Mozi Menza kézzel főzött fagylaltjait ajánlotta programszervezőnk és nagyon jól tette. Nehéz volt választani, végül a mangó és bodza nyert nálam – mindkettő tökéletes volt. A nagy ízválasztékon belül kínálnak cukormentes és laktózmentes fagyikat is, így senkinek nem kell lemondania a hűs csemegéről.

csongrad, gasztro, etterem, programajanlo, kulinaris, elmeny, etterem, varbirtok, kertvendeglo, barka, tp, tizsa presszo, furi tomi, sefeksefje, fagyi, ruzs es mas, bor, boraszat

csongrad, gasztro, etterem, programajanlo, kulinaris, elmeny, etterem, varbirtok, kertvendeglo, barka, tp, tizsa presszo, furi tomi, sefeksefje, fagyi, ruzs es mas, bor, boraszat

Fine dining Napfényország módra   

Ekkor már tényleg úgy gondoltam, nem fogok tudni vacsorázni, de a turiban elégetett további számos kalóriának hála (ha valaki már kiválogatott és felpróbált zsinórban 20 ruhát, az tudja miről beszélek!), mire újból kicsinosítottuk magunkat és elautóztunk a Bárka étterembe készen álltunk a ránk váró gasztronómiai élményre, amit nem más, mint a Séfek séfje versenyzője, Fűri Tamás prezentált.

csongrad, gasztro, etterem, programajanlo, kulinaris, elmeny, etterem, varbirtok, kertvendeglo, barka, tp, tizsa presszo, furi tomi, sefeksefje, fagyi, ruzs es mas, bor, boraszat

A menüsorban a Bárka Étterem favoritjait követték egymást: francia briós 24 órán át érlelt szűzpecsenyével, hagymalekvárral és füstös paradicsommal, erdeigomba leves tejhabbal tálalva, dorogi disznó szűzpecsenyéje pankó morzsában rizibizi szuffléval, zöldborsó variációkkal és  uborkasalátával, végül túrógombóc fahéjas tejföllel és eperrel. Fejedelmi vacsora volt mondhatom, de bármerre is néztünk szebbnél-szebben tálalt, ínycsiklandó fogások érkeztek a vendégek elé.  A Bárka étlapján megtaláljuk a hagyományőrző házias ízeket friss csavarral, valamint  nemzetközi kulináris élményekkel is gazdagodhatunk kitűnő borok kíséretében. Nem hinném, hogy a Bárkában bármivel is mellé lehet fogni!

csongrad, gasztro, etterem, programajanlo, kulinaris, elmeny, etterem, varbirtok, kertvendeglo, barka, tp, tizsa presszo, furi tomi, sefeksefje, fagyi, ruzs es mas, bor, boraszat

csongrad, gasztro, etterem, programajanlo, kulinaris, elmeny, etterem, varbirtok, kertvendeglo, barka, tp, tizsa presszo, furi tomi, sefeksefje, fagyi, ruzs es mas, bor, boraszat

csongrad, gasztro, etterem, programajanlo, kulinaris, elmeny, etterem, varbirtok, kertvendeglo, barka, tp, tizsa presszo, furi tomi, sefeksefje, fagyi, ruzs es mas, bor, boraszat

csongrad, gasztro, etterem, programajanlo, kulinaris, elmeny, etterem, varbirtok, kertvendeglo, barka, tp, tizsa presszo, furi tomi, sefeksefje, fagyi, ruzs es mas, bor, boraszat

Itt említeném meg a Csongrád-Csanád megyei Önkormányzat kiadványát, a helyi hagyományos gasztronómiát bemutató „Csongrád-Csanád megye ízei” kiadványt. A legnapsütésesebb megyénk, a „Napfényország”  könnyen elkészíthető tájjellegű ételeit Fűri Tamás készítette el és fotózta meg a receptgyűjtemény számára – ha itt jártok, mindenképpen vigyetek egyet magatokkal és próbáljátok ki a recepteket!

csongrad, gasztro, etterem, programajanlo, kulinaris, elmeny, etterem, varbirtok, kertvendeglo, barka, tp, tizsa presszo, furi tomi, sefeksefje, fagyi, ruzs es mas, bor, boraszat

csongrad, gasztro, etterem, programajanlo, kulinaris, elmeny, etterem, varbirtok, kertvendeglo, barka, tp, tizsa presszo, furi tomi, sefeksefje, fagyi, ruzs es mas, bor, boraszat

csongrad, gasztro, etterem, programajanlo, kulinaris, elmeny, etterem, varbirtok, kertvendeglo, barka, tp, tizsa presszo, furi tomi, sefeksefje, fagyi, ruzs es mas, bor, boraszat

Örömbor és sajttündér

Az esténk méltó lezárásáról helyi alföldi pincészetek kitűnő borai gondoskodtak:

csongrad, gasztro, etterem, programajanlo, kulinaris, elmeny, etterem, varbirtok, kertvendeglo, barka, tp, tizsa presszo, furi tomi, sefeksefje, fagyi, ruzs es mas, bor, boraszat

Gutpintér Örömborászata egy családi vállalkozás, aminek legfőbb célja hogy feltegyék a Csongrádi borvidéket az ország borászati térképére.Szerény véleményem szerint jó úton járnak, ahogyan Bodor Martin Családi borászatának borai is, szintén kiváló minőségű csongrádi fehér, rosé és vörösborok. A Losonczi Áron Családi Borászat tulajdonosának a nevét az egséz világon ismerik – egyelőre még nem a kiváló borai miatt, hanem mivel  Losonczi Áronnak köszönhetjük a fényáteresztő beton feltalálását. A sokoldalú fiatalember nem mellékesen az Open Puszi együttes gitárosa is, édesapja halálát követően átvette a családi borászat irányítását és semmi kétségünk afelől, hogy a rosé és fehér boraikat is sikerre viszi.

csongrad, gasztro, etterem, programajanlo, kulinaris, elmeny, etterem, varbirtok, kertvendeglo, barka, tp, tizsa presszo, furi tomi, sefeksefje, fagyi, ruzs es mas, bor, boraszat

csongrad, gasztro, etterem, programajanlo, kulinaris, elmeny, etterem, varbirtok, kertvendeglo, barka, tp, tizsa presszo, furi tomi, sefeksefje, fagyi, ruzs es mas, bor, boraszat

A következő nap reggelét egy igazán különleges reggeli tette emlékezetessé: szállásunk, a Panoráma Szálláshely teraszán helyi termelők legfinomabb sajtjai, kolbászai, lekvárjai, szörpjei, batáta csipszei és batáta alapú krémjei csábítottak bennünket, micsoda látvány:

Ha a vegán finomságokat részesíted előnyben, az Édes Batátám édesburgonyából készített vegán, vegyszermentes, és hozzáadott cukor nélkül készült chispseit, mártogatósait, ivóleveit, lekvárjait feltétlenül meg kell kóstolnod. A  Török Műhely ízletes és vitamindús italai ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származó friss zöldségekből, gyümölcsökből készültek.

csongrad, gasztro, etterem, programajanlo, kulinaris, elmeny, etterem, varbirtok, kertvendeglo, barka, tp, tizsa presszo, furi tomi, sefeksefje, fagyi, ruzs es mas, bor, boraszat

Ha viszont tudod értékelni a kitűnő kolbászokat, töpörtyűket keresd Rogozsán Péter minőségi húskészítményeit! Ilyen finom, harmónikus fűszerezésű kolbászt rég nem ettem, ha visszatérünk Csongrádra nagyobb mennyiséget is beszerzünk belőle! A Felgyői Kecskesajtok széles ízválasztékából nehéz lenne egy kedvencet kiemelni, mert mind különleges és finom volt – úgy a sajtválogatás, mint a különféle fűszerekbe hempergetett lágy sajtgolyók! Nem is lehetnének mások, hiszen egy sajttündér készítette őket. Aki nem hiszi, járjon (a honlapon) utána!

csongrad, gasztro, etterem, programajanlo, kulinaris, elmeny, etterem, varbirtok, kertvendeglo, barka, tp, tizsa presszo, furi tomi, sefeksefje, fagyi, ruzs es mas, bor, boraszat

Ebéd előtt táncot jártunk!

Kulináris kalandozásunk következő helyszíne a középkori Várbirtok volt, ahol – helyi szokás szerint – a birtok megálmodójával, Orsival és a Hunyadiak Örökében Történelmi Hagyományőrző Egyesület tagjaival egy korabeli tánccal készültünk elő a lakomára. A déli melegben a hosszú faasztalhoz kancsókban hordták ki a frissítő italokat és borokat, hatalmas fatálakon a kemencében vajpuhára sült omlós csülköt párolt vöröskáposztán tálalva. Sült burgonya és ropogós cipó járt hozzá. A fejedelmi lakomát házi készítésű rétesek koronázták meg.

csongrad, gasztro, etterem, programajanlo, kulinaris, elmeny, etterem, varbirtok, kertvendeglo, barka, tp, tizsa presszo, furi tomi, sefeksefje, fagyi, ruzs es mas, bor, boraszat

csongrad, gasztro, etterem, programajanlo, kulinaris, elmeny, etterem, varbirtok, kertvendeglo, barka, tp, tizsa presszo, furi tomi, sefeksefje, fagyi, ruzs es mas, bor, boraszat

csongrad, gasztro, etterem, programajanlo, kulinaris, elmeny, etterem, varbirtok, kertvendeglo, barka, tp, tizsa presszo, furi tomi, sefeksefje, fagyi, ruzs es mas, bor, boraszat

csongrad, gasztro, etterem, programajanlo, kulinaris, elmeny, etterem, varbirtok, kertvendeglo, barka, tp, tizsa presszo, furi tomi, sefeksefje, fagyi, ruzs es mas, bor, boraszat

csongrad, gasztro, etterem, programajanlo, kulinaris, elmeny, etterem, varbirtok, kertvendeglo, barka, tp, tizsa presszo, furi tomi, sefeksefje, fagyi, ruzs es mas, bor, boraszat

Ebéd után az állatsimogatóban időztünk, de ki lehetett próbálni az íjászkodást, megismerkedhettünk a korabeli fegyverekkel és felfedezhettük a föld/sánc várat is.

Esti programunk egy koncert volt a híres Tisza Presszóban, amely hivatalosan „Csongrád kulturális sörözője”. A hangulatos kerthelyiség tágas színpadán hétvégente jobbnál-jobb zenekarok szórakoztatják a helyi zenekedvelőket. Itt is barátságos fogadtatásban és családias hangulatban volt részünk.

csongrad, gasztro, etterem, programajanlo, kulinaris, elmeny, etterem, varbirtok, kertvendeglo, barka, tp, tizsa presszo, furi tomi, sefeksefje, fagyi, ruzs es mas, bor, boraszat

Vacsoránk ezúttal a Pronto Bistro szakácsait dicsérte, ahonnan pizzát és hamburgert rendeltünk. Utolsó napunk reggelijét is az Erzsébet szálló éttermében, azaz a Prontoban fogyasztottuk el, Csongrád Fő utcájának kellős közepén. Nem is akármilyet!:

csongrad, gasztro, etterem, programajanlo, kulinaris, elmeny, etterem, varbirtok, kertvendeglo, barka, tp, tizsa presszo, furi tomi, sefeksefje, fagyi, ruzs es mas, bor, boraszat

csongrad, gasztro, etterem, programajanlo, kulinaris, elmeny, etterem, varbirtok, kertvendeglo, barka, tp, tizsa presszo, furi tomi, sefeksefje, fagyi, ruzs es mas, bor, boraszat

Egy-egy adag 2-3 átlagos pesti lánynak is elegendő lett volna. Csakhogy addigra már mi félig csongrádinak éreztük magunkat, így derekasan leküzdöttük a giga reggeliket!

Szóval ha sok jót szeretnél enni, abból is jó sokat, tedd fel Csongrádot a gasztro térképedre, és nem fogsz csalódni!

Kapcsolódó bejegyzések