Öntartós krém magyar kamillával

Szerző: Zsolesz / / 2014-07-24

A magyar illóolaj-gyártás talán legnagyobb nemzetközi sikere, hogy a világ 51 országában jelen levő Lush a kiváló minőségű magyar kék kamillaolajat választotta egyik legnépszerűbb kéz- és testápolója, a Dream Cream előállításához. A tavalyi évben 409 759 tégely Dream Cream kelt el világszerte, és a siker várhatóan tovább fokozódik, mivel a testápoló idén tavasszal új, öntartósító – azaz tartósítószer-mentes – változatban is forgalomba került. A Lush sikerlistájának élmezőnyében évek óta „bérelt helye” van a Dream Cream testápolónak, mely rendkívül hatékonyan hűsíti és nyugtatja az irritált, vagy akár ekcémás bőrt. A Lush törekvése az, hogy termékeit a formulák újratervezésével öntartósítóvá tegye, vagyis elérje, hogy a készítmények hozzáadott tartósítószer nélkül is hosszú ideig megőrizzék frissességüket.

Tovább

Sima lábak gyorsan

Szerző: Zsolesz / / 2014-07-24

Javában tart a nyár, így lábaink folyamatosan reflektorfényben vannak. Ebben az időszakban különösen figyelnünk kell arra, hogy lábaink kifogástalanul simák legyenek. Erre gyakran csupán néhány perc áll rendelkezésünkre. A Veet® Használatra kész hideggyanta szalagok kiváló szolgálatot tesznek azokban a helyzetekben, amikor gyors és egyszerű megoldásra van szükségünk a szőrtelenítést illetően. Utazások alkalmával is praktikus, hiszen akár egy kézitáskában is könnyedén elfér, így bárhol járunk is, a lábaink selymes simasága mindig biztosított lehet. A Veet® Használatra kész hideggyanta szalagok különleges EasyStrip™ füleinek segítségével a gyantázás rendkívül egyszerű, miután kezünk melegével felmelegítettük a gyantaszalagokat és felsimítottuk lábunkra, csupán egy gyors és egyszerű mozdulatra van szükség ahhoz, hogy a szőrszálak gyökerestől eltűnjenek.

Tovább

Orvos a cserépben

Szerző: Zsolesz / / 2014-07-22

Az aloe vera  gyógyító hatását nem kevesebb, mint 4 ezer éve jegyezték le először, és azóta számtalan csodásnak tűnő történet köszönhető neki. Hívei közé tartozott Nagy Sándor, Kleopátra, Kolombusz Kristóf és Mahatma Gandhi is, de a biblia tanulsága szerint Krisztus testét is ezzel balzsamozták. Vajon mi állhat az aloe gyógyító hatásának hátterében? Bár a modern orvostudomány sok kérdésre választ adott az aloe verával kapcsolatban, a teljes összetétele a mai napig sem ismert pontosan. Ami biztos, hogy több, mint 200 olyan összetevővel rendelkezik, mely biológiailag is aktív. Ezek között megtalálhatóak a aminosavak, vitaminok, ásványi anyagok, enzimek és más értékes anyagok is, míg fő összetevője az erős méregtelenítő hatású uronsav.

Tovább

Több, mint napozó

Szerző: Zsolesz / / 2014-07-21

A Nap nem a legszebb vagy a legnagyobb és még csak nem is a legfényesebb csillag az univerzumban, de nagy szerencsénkre ennek a csillagnak a fénye, melege elérnek minket. Fényével hozzájárul immunrendszerünk megerősítéséhez, vérünk folyamatos keringéséhez  és anyagcserénkhez, elősegíti a D-vitamin beépülését a szervezetünkbe és megnyugtat. A svájci Artemis márka új More Than termékcsaládjával nyugodt szívvel élvezhetjük a napsugarakat idén nyáron. Ahogyan az összes bőrápolási Artemis of Switzerland termék esetében, a 10 új termék esetében is a legmagasabb szintű tudást ötvözték a legkitűnőbb alapanyagokkal és technológiákkal. A három új termékvonal (napozó, napozás utáni és önbarnító termékcsalád) alapját az innovatív Artemis SwissCellProtect Compound® képezi.

Tovább

Illatos fürdőpercek

Szerző: Zsolesz / / 2014-07-18

A pihentető fürdés, frissítő zuhanyozás perceiből érdemes kihozni a legtöbbet - ebben vannak segítségünkre az illatok. Ha energiára van szükségünk, a grapefruit vagy az eukaliptusz csodát tehet, ha felfrissülésre vágyunk a tengeri szellő illata meghozza, az orchidea az ellazulásban segít, az ámbra, a feketebors vagy a jázmin felébreszti a szunnyadó érzékeinket! Az Avon Senses tusfürdők, krémfürdők, testpermetek és testradírok valamint folyékony szappanok formájában kínálják az illat-pillanatokat minden hangulathoz. 

Tovább

Nagy védelem kicsiknek

Szerző: Zsolesz / / 2014-07-16

A La Roche-Posay Anthelios napvédő termékcsaládját hosszú évek óta ajánlják az európai bőrgyógyászok. A La Roche-Posay az UVA-sugárzás elleni védelem úttörőjeként és az érzékeny bőr szakértőjeként hatékony, szabadalmazott fényszűrő-rendszert és emellett optimális kíméletességet kínál napvédőiben, a legérzékenyebb gyerekbőr számára is. Számukra fejlesztették ki az Anthelios Dermo-Pediatrics fényvédőket, amelyek a szabadalmazott szűrőrendszernek köszönhetően megvédik az érzékeny gyerekbőrt. A minimalista formulák és kellemes textúrák egyszerű alkalmazást és komfortérzetet biztosítanak.

Tovább

Karcsúsító mangosztán

Szerző: Zsolesz / / 2014-07-09

A karcsúsodás folyamata a zsírsejtekben lévő zsír lebontásának és elraktározásának egyensúlyán alapszik.  Számos tényező gátolhatja ezt az egyensúlyi állapotot, például a fizikai aktivitás hiánya vagy a rendszertelen étkezés.  Ennek következményeként az egyensúlyi helyzet felborul, a zsírsejtek lerakódnak. Az Yves Rocher kutatói a mangosztán belsejében talált ϒ-Mangosztin molekulában lelték meg a megoldást, aminek segítségével újra beindulnak a zsírbontási folyamatok. A mangosztán egy trópusi gyümölcs, mely bíbor színű és akkora, akár egy kisebb méretű narancs. Fehér húsa nagyon ízletes és illatos. De a valódi titkot a mangosztán héja rejti:

Tovább

Nyári ápoltság

Szerző: Zsolesz / / 2014-07-01

Az Avon nyári újdonságaival tetőtől-talpig üdék és naprakészek lehetünk! A nyári melegben a naptej használata mellett fokozottan ügyelnünk kell bőrünk tisztaságára. Az Avon új, Naturals tisztító teafa és uborka termékcsaládja segít, hogy bőrünk mindig friss és üde legyen. Az uborka - régóta jól bevált szépítőszer - C- és B-vitamint (B1, B2, B3 és folsav), valamint ásványi anyagokat tartalmaz, melyek bőrnyugtató hatásúak. Élénkíti, üdébbé és hidratáltabbá teszi a bőrt, összehúzza a pórusokat. A teafa értékes összetevői bőrnyugtató és fertőtlenítő hatásúak, valamint rendkívül jól frissítik és hidratálják a bőrt. Az Avon Tisztító teafa és uborka tonik tisztít, felfrissít, összehúzza a pórusokat és hidratál, a Tisztító teafa és uborka arcradír az uborka és a teafa erejével hámlaszt, simít, tisztít, felfrissít, a Tisztító teafa és uborka arckrém jó befejezés a tonik és az arcradír használata után, hiszen mélyen hidratálja a bőrt.

Tovább

Bioderma újdonságok napozáshoz

Szerző: Zsolesz / / 2014-06-18

A Bioderma napvédők teljeskörű védelmet nyújtanak a bőrnek a nap UVA és UVB sugarai ellen, ezenkívül különleges, természetes eredetű összetevőjükkel sejtszinten védenek a DNS károsodás kivédésére. Mindkét újdonságuk egy izgalmas termék: egy magasfokú védelmet nyújtó láthatatlan permet, mely aktiválja a bőr természetes barnulási folyamatait valamint egy napozás utáni intenzív bőrnyugtató spray. A Photoderm Bronz Olaj SPF 50/UVA 28 az olajos textúra kedvelőinek kifejlesztett forradalmian új, nem ragadós fényvédő, melyet akár érzékeny bőrűek is használhatnak. Alkoholmentes formulájának köszönhetően nem szárítja a bőrt, nem mitesszerképző és hipoallergén, parabenmentes. Fokozza és tartósan meghosszabbítja a természetes barnaságot, vízálló.

Tovább

Felfrissülés tetőtől-talpig

Szerző: Zsolesz / / 2014-06-13

A The Body Shop idén nyáron tetőtől-talpig lehűt bennünket a nagy nyári forróságban! Az új testszorbetek hűvös hidratálást és pezsdítő frissességet nyújtanak a bőrnek, így nyáron sem kell lemondanunk a puha, de cseppet sem ragacsos bőr élményéről. A hűsítő újdonság négy gyümölcsös illatban – epres, mangós, barackos és satsumás - valamint egy virágos, moringás illatban kapható , így a testszorbetekkel az édes, citrusos és a virágos illatokat kedvelők is átélhetik a legérzékibb felfrissülést. A body sorbetek méltányos közösségi kereskedelemből származó, bio aloe verát tartalmaznak Guatemalából, hogy hűsítsék, ápolják és óvják a hőségtől elnyűtt bőrt.

Tovább