Szaunával az influenza ellen

Zsolesz / 2015-02-09

Az elhalt szarurétegek eltávolítását megkönnyítheti a dörzs- és masszázsszivacsok használata is. Száraz, hámló bőrrel is érdemes szaunázni, hiszen a hőhatás erősíti a verejtékmirigyeket, ezen keresztül pedig a bőr feszesebb, lágyabb lesz. Pattanások ellen is beválik ez a módszer, hiszen a melegben megfolyósodik a bőrsejtekben raktározott faggyú, és a felszínre jutva, az izzadtsággal együtt távozik.

Értréning

A szaunázás igazi tréning az erek számára. Amikor ugyanis a forró kabinból kilépve a langyos vizes lemosás után a merülő fürdőbe csobbanunk, a kitágult véredények villámgyorsan összehúzódnak. A vér ráadásul könnyebben is tud áramlani, hiszen csökken az érrendszer periférikus ellenállása – mondja Szerencsés Lajos, az Oxygen Wellness szaunamestere. – A szív egyre keményebben dolgozik, hogy megfeleljen a megnövekedett szükségleteknek. Így tehát a szaunázás éppolyan edzés a szívnek, mint a futás a lábizmoknak. Ráadásul a felgyorsult keringés a verejtékmirigyeket is arra ösztönzi, hogy felszabadítsák a felgyűlt salakanyagokat, így a méregtelenítés is beindul. Mindezeken felül a feszültség, a stressz oldására is kiváló ez a módszer.


Hogyan érdemes kezdeni?

Aki életében először szaunázik, legyen megfontolt, nem kell azonnal a legforróbb kabint választania, vagy a legmagasabb padra ülnie. Azt is érdemes eldönteni, ülve vagy fekve szeretné átadni magát a melegnek.

Az átlagos testhőmérséklet a szaunában rövid idő alatt 37 fokról 39 fokra, vagy akár magasabbra emelkedik, az egész testen megjelennek az izzadtságcseppek. Első körben 8-12 percig ajánlatos bent maradni. Ha azonban valaki csak rövidebb ideig bírja a forróságot, nem szabad erőltetnie, lépjen ki nyugodtan a kabinból. Ekkor következik a vacogás, amikor érdemes a jó keringés érdekében pár lépést tenni a hűvös levegőn. Ezután jöhet a hideg zuhany ideje, ami még azoknak is ajánlatos, akik később a hideg vizű medencében is elmerülnek. Csak a forró és a hideg hatások váltakozása hozza létre az igazi szauna-effektust, az izzadás önmagában nem elegendő. A szaunában eltöltött körök közt – optimálisan három kör ajánlott – feltétlenül muszáj ugyanannyi időt pihenni, mint amennyit szaunáztunk, hogy a szervezetnek legyen ideje regenerálódni.

Alapszabályok

Nagyon fáradtan ne menjen szaunázni.

Szánjon rá elég időt, legalább másfél-két órát.

Higiéniai okokból használjon bent fürdőlepedőt, vegye le kint a papucsát, előtte is zuhanyozzon le és törölközzön szárazra.

Szaunázás előtt ne igyon túl sokat, utána viszont annál többet: ásványvizet, gyógyteákat, gyümölcsleveket.

Sportolni, úszni csak szaunázás előtt szabad, utána vagy közben nagyon megterhelné a szervezetet.

Tartson 5-10 perces szünetet minden menet között, az utolsó alkalom után pedig hosszabbat.

Lázasan, gyulladásos állapotban nem szabad szaunázni. Akinek egészségügyi problémája van (például visszeresség, magas vérnyomás), kérje ki szakorvos véleményét a szauna használatáról.

www.oxygenwellness.hu

Kapcsolódó bejegyzések