Öntartós krém magyar kamillával

Zsolesz / 2014-07-24

Ez különösen azon vásárlók számára fontos hír, akik még a bizonyítottan biztonságos tartósítószereket sem látják szívesen az általuk használt termékekben. A Dream Cream egyike volt az első olyan termékeknek, amelyeknek elkészült az öntartósító változata, így a vásárlók most már választhatnak a klasszikus és az új formula között. Jelenleg nincs még egy kozmetikai cég a világon, mely olyan krémeket vagy folyékony állagú készítményeket kínálna, melyeknek tartós frissességét kizárólag természetes anyagok és a formula optimális kiegyensúlyozása biztosítja. A Lush módszere jelenleg szabadalmi bejegyzés alatt áll.


A hatóanyagok természetesen azonosak a klasszikus, és az új, öntartósító változatban. A Dream Cream például mindkét formulájában – többek között a zabtej és a rózsavíz mellett – Magyarországról származó kék kamillaolajat tartalmaz. Sokan csodálkoznak, hogy noha a kamillavirág nem kék, a kamillaolaj mégis az. Ennek oka, hogy a kamillaolaj lepárlásakor egy rendkívül értékes gyulladáscsökkentő anyag, kamazulén képződik, s ez adja a jellegzetes színt. A Lush, mely a kozmetikai iparban a kék kamillaolaj egyik legnagyobb felhasználója, évente 450 kg kék kamillaolajat vásárol Magyarországról. A magyar kék kamillaolaj felhasználása igazi siker a Lush számára, hiszen ellenőrzött forrásból, kiváló minőségű alapanyaghoz jut hozzá, számunkra pedig azért jóleső érzés, mert egy világmárka révén egy magyar termék nagyon-nagyon sok fogyasztóhoz jut el, és amellett, hogy enyhülést nyújt problémáikra, elviszi hozzájuk a jó hírünket is.

Kapcsolódó bejegyzések