Post Image

NÉLKÜLÖZHETETLEN SEGÍTŐ A NAGYMOSÁSHOZ

Rúzs & Más / 2020-04-30

A tavasszal amúgy is kéz a kézben jár a nagytakarítás – most pedig, hogy nem javasolt kimenni a lakásból, ha nem nagyon muszáj, mi mást tenne az ember lánya, minthogy egész nap az otthonában tüsténkedik. Nálam is működésbe lépett a rendrakási üzemmód és ilyenkor egyúttal az abroszt, párnahuzatokat, terítőket is vidám, élénk színűekre cserélem, a tavaszi-nyári ruhák pedig helyet cserélnek a téliekkel, a gyerkőc kinőtt ruháit pedig kiválogatom a kisebb unokatesóknak.
Mindez azzal jár, hogy rengeteg mosnivaló keletkezik. Akivel történt már mosási baleset, az tudja: nincs is annál bosszantóbb, amikor egy színes ruha megfogja a többi textíliát. Emiatt aztán a ruhák szétválogatása állandó program, kínosan ügyelünk a fehér, közepesen színes és sötét ruhakupacok összegyűjtésére.

Ugye milyen jó lenne, ha nem kellene ezzel vacakolni, és bevárni, míg összegyűlik egy mosásra való, miközben gyermekünk kizárólag azt az egyetlen zöld kapucnis pulóvert hajlandó hordani? Akkor most mindannyian fellélegezhetünk, mert a színeresztésből adódó problémák megszüntetésére a Henkel jóvoltából mindenki számára elérhető a K2r Színfogó®!

A kis kendő, amely megment mindenféle mosási baleset előfordulásától, és nem utolsó sorban időt, energiát – végső soron pénzt takarít meg nekünk: nélkülözhetetlen segítőtárs. Hiszen nem kell többé félig megpakolva járatni a gépet, nem kell várni a zöld felsőre, mehet bátran a színes ruhák együttmosása! Azért egy vadonatúj piros ruhát óvintézkedés gyanánt nem árt külön is kimosni, de azután már a Színfogóra® bízhatjuk a dolgot.

rúzs és más tipp, rúzs és más, tipp

Ha valamelyik ruhadarab várhatóan erősen ereszti a színét (még nem volt sokszor kimosva/nagyon élénk színű), tegyünk bele két kendőt a mosógép dobjába!

Így működik

A zseniális kis Színfogó® egy negatív töltéssel ellátott lapocska, ami mágnesként vonzza magához a mosás során kioldódó festékrészecskéket. Magába szívja és benntartja a kioldódó színeket, ezzel lehetővé válik a színes ruhák együttmosása. Emellett óvja a ruháink színét, így sokkal tovább megmarad a textíliák friss, élénk színárnyalata. A fehér pólókat, blúzokat, ingeket pedig megóvja az elszürküléstől.

A K2r színfogó megkönnyíti az életünket: nincs több ruha szétválogatás, nincs több mosási baleset, kevesebbszer kell mosnunk így a környezetet és a pénztárcánkat is kíméli!

Így használd!

Helyezzük a kendőt a mosódob aljába, mielőtt betennénk a ruhákat. A szokásos módon adjuk hozzá a ruhákhoz a mosószert és az öblítőt és programozzuk be a mosógépet. A színes mosás végén vegyük ki és dobjuk ki a kendőket, a ruhákat pedig mielőbb teregessük ki.

rúzs és más tipp, rúzs és más, tipp

Hogy még véletlenül se szorulhasson a kis kendő a dob gumi szélébe, tegyük bele egy mosózsákba!

Moss környezettudatosan

A ruháink védelme mellett nem elhanyagolható a tény: ha kevesebbet mosunk azzal kevesebb vizet, kevesebb mosószert és energiát is használunk, így a környezetünket is megóvjuk! A Henkel számára is nagyon fontos a fenntarthatóság, így a K2r FSC tanúsítvánnyal rendelkezik.
Keresd az eredeti Színfogót®, a K2r-t a drogériákban stb.

A K2r további hasznos termékei:

Extra fehérítő kendő: feléleszti a fehér ruhák ragyogását és intenzitását, miközben védi őket az elszürküléstől.

k2r, színfogó, színfogó kendő, ruhák együttmosása, színeresztés, henkel, rúzs és más

Intenzív fekete színmegújító kendő: a sötét színek fényét és intenzitásást újjáéleszti, megvédi a sötét ruhákat a fakulástól – többszöri mosás után is.

k2r, színfogó, színfogó kendő, ruhák együttmosása, színeresztés, henkel, rúzs és más

2 az 1-ben Színfogó® + Oxi folteltávolító: megelőzi a mosási baleseteket, együtt moshatja kedvenc ruháit és közben a legmakacsabb foltok eltávolításáról is gondoskodik.

k2r, színfogó, színfogó kendő, ruhák együttmosása, színeresztés, henkel, rúzs és más

2 az 1-ben fehérítő + Oxi folteltávolító: még fehérebbé varázsolja a ruhákat, miközben eltávolítja a foltokat és megelőzi a beszürkülést – már alacsony hőfokon!

k2r, színfogó, színfogó kendő, ruhák együttmosása, színeresztés, henkel, rúzs és más

Mosógéptisztító: Tisztít, vízkőtlenít és friss illatot biztosít – eltávolítja a lerakódásokat, harcol a vízkő ellen és friss illatot hagy a mosógépében.

k2r, színfogó, színfogó kendő, ruhák együttmosása, színeresztés, henkel, rúzs és más

További információ a K2r termékekről ITT!

Kapcsolódó bejegyzések