NAPOZÓ SZETTEK PONTOSAN A BŐRÖDRE SZABVA

Rúzs & Más / 2021-05-06

Már alig vártuk, hogy kiszabaduljunk, legalább a teraszra, vagy a legközelebbi park gyepjére, de a nagyobb kirándulások időszaka is most kezdődött. Ilyenkor a napsütés serkenti szervezetünk D-vitamin termelését, erősíti immunrendszerünket és pozitívan hat közérzetünkre is. Az áldásos hatásai mellett azonban nem szabad elfeledkeznünk a károsakról sem, tehát kiemelten fontos figyelmet fordítanunk a hatékony fényvédelemre: így akár elkerülhetjük a napégést, bőrünk idő előtti öregedését, a hiperpigmentációt és csökkenthetjük a bőrrák kialakulásának esélyét. A patikákban már kaphatók az Eucerin Sun bőrödre szabott összeállításai, akár a bőröregedés, akár a pigemntfoltok vagy a napallergia miatt aggódsz.

„Az UV-sugárzás, különösen az UVA-sugarak minden nap, az egész év során jelen vannak – télen és nyáron, felhős és napsütéses napokon egyaránt, ezért főként az arcbőr fényvédelméről kell gondoskodnunk a mindennapos bőrápolás során. Az UVB-sugarak ingadoznak a nap folyamán, ám délben a legerősebbek. Összességében nélkülözhetetlen, hogy arcunkat és testünket egyaránt védjük az UVA- és UVB-sugarak negatív hatásaitól. Ez különösen fontos a gyermekek esetében, hiszen az ő bőrük sokkal vékonyabb és érzékenyebb, így hajlamosabb a napkárosodásra, mint a felnőttek bőre.” – mondta el a téma kapcsán Laczkó Csaba, az Eucerin márka Brand Managere.

Az Eucerin Sun termékcsalád idei összeállításai segítenek abban, hogy biztonságban tudd magad és szeretteidet egyaránt a napsugárzás káros hatásaitól, sőt a napozás utáni ápolásra is kínálnak lehetőséget:

Eucerin Sun Allergy Protect Napallergia elleni krém-gél FF50 + Eucerin Sun Sensitive Relief Napozás utáni krém-gél INGYEN

eucerin, eucerin sun, napozás, csomag, szett, UV, photoaging, napallergia, hiperpigmentáció, rúzs és más

A napallergiásoknak javasolt csomagban a Sun Allergy Protect napallergia elleni krém-gél hatékonyan védi a fénykiütésre hajlamos bőrt, ugyanis a PLE (ún. kiütés, vörös duzzanatok, a bőrön megjelenő hólyagok) már 20 perc tűző napon való tartózkodás után jelentkezhet. Alkalmazható arcra és testre egyaránt. Jó hír, hogy a vízparton sem kell aggódnunk védelmünk miatt, a vízálló formula erről is gondoskodik. Napallergiásként fokozottan tanácsos figyelmet fordítani bőrük utóápolására, ebben segítségükre van a licochalcone-t tartalmazó Sun Sensitive Relief Napozás utáni krém-gél. Hűsít és csökkenti az irritációt, sőt amennyiben a sűrű napon tartózkodás előtt 2 héttel elkezdjük a napi használatát testápolóként, akár a napallergia tüneteit is megelőzhetjük vele.

Ára: 6350 Ft

Eucerin Sun Photoaging Control naptej testre FF50 + Eucerin Sun Photoaging control napozókrém arcra FF50 INGYEN

eucerin, eucerin sun, napozás, csomag, szett, UV, photoaging, napallergia, hiperpigmentáció, rúzs és más

A minden bőrtípusra alkalmazható Sun Photoaging Control naptej testre és napozókrém arcra való termékeit tartalmazó csomag bárki számára remek választás lehet, hiszen egy igazi jolly joker összetevő is megtalálható bennük, ami nem más, mint a hialuronsav. Remek vízmegkötő tulajdonsága miatt hozzájárul a bőr rugalmasságának megtartásához, támogatja a bőrregenerációt és erősíti a bőr természetes védőrétegét, sőt még a ráncokat is láthatóan csökkenti.

Ára: 6190 Ft

Eucerin Sun Pigment Control napozó fluid arcra FF50 + Eucerin Sun Sensitive Protect Extra könnyű naptej FF50 INGYEN

eucerin, eucerin sun, napozás, csomag, szett, UV, photoaging, napallergia, hiperpigmentáció, rúzs és más

Az arcon megjelenő sötét foltok a hiperpigmentáció legszembetűnőbb jelei. Ha valaki ilyen problémával küzd, előfordul, hogy nem szívesen fokozza azt napozással: nekik ajánljuk a Sun Pigment Control napozó fluid arcra való termékét, mely a benne található thiamidol hatóanyagnak köszönhetően könnyedén veszi fel a harcot a sötét foltokkal. Hogy minden testrészünk biztonságban legyen a napsugaraktól, használjuk a testre kifejlesztett Sun Sensitive Protect Extra könnyű naptejet, melyet szintén megtalálunk a csomagban.

Ára: 5330 Ft

Eucerin Sun Sensitive Protect Gyermek naptej FF50 + Eucerin Sun Sensitive Protect Extra könnyű naptej FF50 INGYEN

eucerin, eucerin sun, napozás, csomag, szett, UV, photoaging, napallergia, hiperpigmentáció, rúzs és más

A kisgyermekes családok védelmére is készült egy hatékony összeállítás. A Sun Sensitive Protect Gyermek naptej kifejezetten a legkisebbek számára lett kifejlesztve. Nyugtatja az érzékeny bőrt és véd a napégés, valamint a maradandó bőrkárosodás ellen. A felnőttek pedig bátran használhatják a Sun Sensitive Protect Extra könnyű naptejet, hiszen gyorsan beszívódik, ráadásul érzékeny vagy akár atópiás bőrön is alkalmazható.

Ára: 6530 Ft

Te már megtaláltad a hozzád illő csomagot?

Az Eucerin® termékeket keresd a partnerpatikákban!

Kapcsolódó bejegyzések