Mindent a cellulitról

Zsolesz / 2012-04-12

Az örökletes hajlam mellett a hormonhatások, az egészségetlen táplálkozás, a stressz, a keringési problémák, az életkor valamint az egyéni vérmérséklet és a mozgáshiány játszik szerepet a cellulit létrejöttében, amely nem csupán esztétikailag zavaró, de vízvisszatartással és a kötőszövet idő előtti öregedésével járó folyamat. 
Fontos tehát, hogy felvegyük a kesztyűt és harcba szálljunk a fantommal, mégpedig lehetőleg minél hamarabb. A kezelés ugyanis annál gyorsabban hoz látványos változást, minél korábbi stádiumban csípjük el a cellulitot. Szerencsére a helyzet, még a legsúlyosabb, 3. stádiumban sem reménytelen, csak több kitartásra lesz szükség az eredményességhez. Mivel a narancsbőr kialakulása igen összetett, több tényezős folyamat, a leküzdéséhez is többfrontos harcra lesz szükség. A kezelésnek egyszerre több szinten kell folynia:
1. A raktározás szintjén, az étkezési szokások megváltoztatásával. A probléma kezelésében a leghatékonyabbnak a lúgosító, gyümölcsökben és zöldségekben gazdag étrend mutatkozik.
2. Az eltávolítás szintjén, a zsír anyagcsere elősegítésével. Ez bizony testmozgást jelent!
3. Szükséges a cellulit burkának feltörése, a zsírkiválasztás mobilizálása. Ehhez speciális pakolások és masszázsok állnak rendelkezésünkre.
4. A nyirokkeringés és a vénás rendszer stimulálása fontos a víz, a toxinok és a zsírok eltávolítása érdekében. Ezt aromás testtekercseléssel, gépi vagy kézi nyirokmasszázzsal (drenázzsal) érhetjük el.
5. A bőr intenzív ápolásáról sem feledkezhetünk meg, hogy sima és elasztikus megjelenését visszaadjuk. A kozmetikai testkezelések nagy segítséget jelentenek ezen a téren.

A Danubius Health Spa Resort szállodákban házon belül minden a rendelkezésünkre áll: képzett szakember gárda, mely nemcsak a gyógyítás, de a szépítés területén is nagy tapasztalattal rendelkezik. Egyéni konzultációs lehetőségek: állapotfelmérés, táplálkozási tanácsadás, személyes fitness konzultáció. A méregtelenítő, alakformáló masszázsokat tapasztalt gyógy masszőrök-, a pakolásokat, testkezeléseket szakképzett kozmetikusok végzik a legmodernebb kozmetikai gépekkel, korszerű valamint jól bevált, hagyományos hatóanyagokkal. A kiegészítő kezelésként javasolt szauna, infraszauna, víz alatti vízsugármasszázs felgyorsítja a fogyást, helyi alakformálást. A szállodák éttermeiben a fogyást elősegítő könnyű és egészséges Danubius Healthy Choice ételek fogyaszthatók. Számtalan mozgásforma kipróbálására van lehetőség házon belül, legyen szó akár edzőtermi gépekről, alakformáló, zsírégető órákról, vízi aerobikról vagy úszásról. A cellulit elleni komplex terápiához az alábbiak közül érdemes többféle kezelést összeválogatni.

Danubius Anti-cellulit masszázs
Intenzív testformáló kezelés, mely a bőr alatti kötőszövetben található zsírsejteket speciális, erőteljes masszírozó mozdulatokkal oszlatja szét. Javasolt sok folyadékot fogyasztani utána, hogy a kezelés során felszabaduló méreganyagok kiürülhessenek. Nem ajánlott 60 év feletti, illetve visszérproblémákkal küzdő vendégeinknek. Eredményesen használható a narancsbőr megszüntetésére, különösen fitness programmal kombinálva.

Danubius Anti-cellulit pakolás
Ez a kezelés egy természetes, növényi hatóanyagokat tartalmazó krém felvitelével kezdődik. Majd a testet szorosan, speciális technikával betekercselik deréktól lefelé. 40 perces hatóidő leteltével a fólia eltávolítása után tápláló testápolót visznek fel a bőrre. A kezelés eredményesen használható a narancsbőr megszüntetésére, de nem csak helyben fejti ki jótékony hatását, hanem az egész szervezetre kiterjedő méregtelenítő folyamatot indít be. A cellulit kezelése mellett vénás panaszokra, a visszerek és hajszálerek védelmére is kiváló lehetőséget nyújt ez a pakolás.

Wiener Aroma testtekercselés
Egy teljesen természetes és rendkívül hatékony testkezelés, melynek segítségével jó néhány centimétert veszíthetünk testünk körvonalából, mégpedig ahonnan szeretnénk. A kezelés feszesíti a kötőszövetet, megszépíti a bőrt. A módszer hideg-meleg effektuson alapul. A gondosan válogatott természetes hatóanyagok közt található illóolajok, mint eukaliptusz, borsmenta, mentol és rozmaring intenzív vérkeringést és vérbőséget idéznek elő a kötőszövet felső rétegeiben. A Wiener aroma testtekercselés alkalmas cellulit leépítésére, a bőr tapintásának finomítására, a nyúlási és terhességi csíkok, hízási és fogyási bőrproblémák kezelésére, a laza, lógó bőr feszessé tételére. Kiváló bármilyen diéta segítésére, salaktalanító- és méregtelenítő kúra valamint gyógyböjt kiegészítő kezeléseként alkalmazva. Időtartama: 50 perc

Holt-tengeri komplex kezelés
A kezelés hagyományos dörzsmasszázzsal kezdődik, amely megtisztítja a bőrt, megnyitja a pórusokat és eltávolítja az elhalt hámrétegeket. A dörzsmasszázshoz használt keveréket meleg zuhannyal távolítják el a bőr felületéről. Eközben egy különleges holt-tengeri sót tartalmazó iszappakolást készítenek elő. Ezt a keveréket alkalmazzuk az egész testen, amelyet egy fóliával és takaróval takarunk le. Egy 20 perces ellazító nyugalmi fázist követően az iszap élénkítő zuhannyal kerül eltávolításra. Ezt követően hatékony anti-cellulite gélt visznek fel a test valamennyi problémás zónájára.

Clarins Alakformáló testkezelés
Intenzív stimuláló kezelés, mely formásabbá varázsolja a testet, finomítja és egyenletesebbé teszi a bőrt, javítja tónusát. Fokozza a keringést, csökkenti a vízvisszatartást. A természetből vett szépség titok: perui macskakarom, ami megakadályozza a test túlzott zsírraktározását. Időtartama: 60 perc

Vörösboros fürdő anti-cellulit hatással
Ebben az egyéni fürdő kezelésben vörösbort és szőlő kivonatot tartalmazó fürdő olajat kevernek kellemes kb. 34 °C hőmérsékletű vízbe. A 15-20 perces fürdő során a szőlőből származó olajok és kivonatok előnyös hatásait élvezhetjük. A szőlő kivételesen gazdag forrása a természetes antioxidánsoknak, melyek hatékony szerepet töltenek be a bőr öregedésének késleltetésében, a rugalmasság megőrzésében. Hatékonyan regenerálják, hidratálják és fiatalítják a bőrt, különleges természetes összetevői révén pedig anti – cellulit hatással rendelkeznek.

Danubius Health Spa saját márkás
Testradíros tusfürdő szőlővel, kaolinnal és panthenollal
Bőrpuhító, testradíros tusfürdő szőlő és őszibarack maggal, borral, tisztító kaolinnal, regeneráló panthenollal és bőrlágyító glicerinnel. Kíméletesen távolítja el az elhalt hámsejteket. Gazdagon tartalmaz különleges, intenzív hatású anticellulit összetevőket. Rendszeres használatát követően a bőr rugalmas és selymesen sima lesz. 215 ml

Nyirokmasszázs
A nyirokrendszer rendkívül fontos szerepet játszik a méreganyagok és baktériumok testből történő eltávolításában. A masszázs során a gyógytornász, vagy a speciálisan képzett terapeuta finom, ritmikus pumpáló mozdulatokat alkalmazva enyhe nyomást fejt ki, serkentve ezáltal a nyirokcsomók működését. A kezelés a nyak nyirokrendszer által behálózott részén kezdődik, majd ezt követően lassan a test alsóbb területei irányában folytatódik. A nyirokmasszázs elősegíti a szervezet tisztulását, és hatékonnyá teszi a nyirokfolyadék áramlását, mely eltávolítja a méreganyagokat, a sejtek anyagcsere-termékeit és egyéb salakanyagokat. Időtartama végtagonként: 20-50 perc

Személyes fitnesskonzultáció
A Danubius Premier fitness létesítményekben lehetőség van személyes konzultációra, melynek keretében az oktató felméri a vendég edzettségi szintjét, és megismeri az esetleges kockázati faktorokat. Megméri a vérnyomást, a pulzust és a testsúlyt, és meghatározza a testtömeg-indexet valamint a derék/csípőkörfogat arányt. A konzultációt követően megbeszéli a vendéggel a kitűzendő célokat, és segít összeállítani egy személyre szabott edzéstervet. A konzultáció általában tartalmazza a berendezések használatának bemutatását is. Két hónap elteltével javasolt újabb konzultációt tartani. Időtartam: 30-60 perc

Infraszauna
A nap sugaraihoz hasonló infravörös fény csak a testet melegíti fel, a szauna kamra levegőjét nem, így a hagyományos finn szaunával szemben nem kell a magas hő- és páratartalom szervezetükre kifejtett terhelésétől tartanunk, mégis intenzívebben izzadunk, ezáltal hatékonyabban méregtelenítünk. 40-60 C°-os hőmérsékleten fejti ki ideális hatását, ajánlható ezért azok számára is, akik nem kedvelik a hagyományos szauna forróságát, vagy szív- és érrendszeri betegségben szenvednek. A sugárzás a bőr mélyebb rétegeit is felmelegíti, serkenti a verejtékmirigyek működését. Az így kiválasztott verejték sokkal nagyobb koncentrációban (átlagosan ötször nagyobb koncentrációban) tartalmaz salakanyagokat, ezért az infraszauna az egyik leghatékonyabb méregtelenítő eljárás. Egyéb jótékony hatásai is vannak: javítja a vérkeringést, csökkenti az izmok feszültségét, az ízületi fájdalmat, sőt nem utolsósorban a kezelés alatt jelentős mennyiségű kalóriát is éget a szervezet, így a fogyókúra kiegészítéseként is ajánlott. Időtartama: 20-25 perc

Zöld agyag pakolás
A méregtelenítést elősegítő különleges alkotóelemeket tartalmazó zöld agyag felvitelre kerül az egész testre, illetve vékony rétegben az arcra is. A testet szorosan bepólyázzák, és 20 percig így hagyják, hogy az agyag természetes módon felszívja a bőrben felhalmozódott méreganyagokat. Az agyagot 20 perc elteltével zuhany segítségével eltávolítják a bőrről. A méregtelenítési folyamat részeként a kezelést követően nagy mennyiségű víz vagy tea fogyasztása ajánlott. Különösen alkalmas a nehézfém szennyeződések eltávolítására. Időtartama: 20 perc

Vital masszázs
A vákuum élénkítő hatását kihasználó, egyedülálló kezeléshez egy speciálisan erre a célra kifejlesztett gumiharangot hívnak segítségül. A gumiharang – enyhén a bőrre nyomva, a vákuumhatáson keresztül – természetes szívóhatást fejt ki, ha kissé megemelik. A bőrt finom masszázstechnika alkalmazásával beolajozzák, majd a harangot a bőrre nyomva körkörös mozdulatokkal végigvezetik a csípőn, a háton és a vállakon. A kezelés ellazítja a testet, és különösen hatékonyan élénkíti a vérkeringést. Időtartama: 20 perc

Kapcsolódó bejegyzések