Post Image

MINDEN MI SZEM-SZÁJNAK INGERE A SIRHÁN

Rúzs & Más / 2020-02-04

Megnyitotta kapuit és február 6-ig lesz látogatható a Hungexpo területén az év legkiemelkedőbb élelmiszeripari és HoReCA (hotel, restaurant,café) szakkiállítása. Ma a Bocuse d’Or hazai döntősei a METRO közel ezer négyzetméteres standjának piacáról válogatták össze az versenyfogásaikhoz a friss alapanyagokat, és ma derült ki az is, hogy az öt, titokban tartott zöldség közül melyik lesz az, amit kötelezően használniuk kell a verseny során: a káposzta. 

sirha, metro, bocuse, bocuse d'or, gasztronómia, horeca, kiállítás, program, rúzs és más

Az egyik legszínesebb pillanat a Bocuse d’Or hazai döntőseinek piacozása volt, hiszen a METRO standról a több mint harmincféle mikrozöldség és ehető virág, a negyvenféle zöldfűszer, a hazai termelők portékái és a biotermékek közül válogatták össze a friss hozzávalókat a versenyfogásaikhoz. A séfeknek egy szivárványos pisztrángból készülő halétellel mellett egy fürjből és kacsamájból kreált hústállal is elő kell rukkolniuk, amelyhez az alapanyagokat szintén az áruházlánc biztosítja.

sirha, metro, bocuse, bocuse d'or, gasztronómia, horeca, kiállítás, program, rúzs és más

A Bocuse d’Or selejtezőjét jelentős előnnyel Veres István nyerte, második helyen Palágyi Eszter, a harmadikon pedig Haraszti Zsolt végzett. A verseny történetében először két olyan séf szerepel az első két helyen, aki jelenleg, vagy a közelmúltban Michelin-csillagos étterem konyháját vezette. A további három továbbjutó: Csik Gábor, Huszár Tibor és Kelemen Roland. Ők fogják tehát összemérni tudásukat és kreativitásukat. Maga a döntő holnap, február 5-én zajlik a Sirha Bocuse-standján.

A zöldségeké lesz a főszerep a Közétkeztetési Szakácsversenyen is, de szintén a METRO kiállítási területén piacoznak a Chanie des Rotisseurs 27 év alatti induló séfjei, akik jövőre talán már a Bocuse d’Oron is megcsillogtathatják tudásukat.

A Sirhán a METRO kilenc kiemelt területet mutat be a látogatóknak, és a standra kitelepült egy digitális műhely is, sőt, bárki ki is próbálhatja helyben a METRO újgenerációs szolgáltatásait.

sirha, metro, bocuse, bocuse d'or, gasztronómia, horeca, kiállítás, program, rúzs és más

A METRO gasztronómiai tudástára, a Gasztroakadémia is izgalmas programokkal, előadásokkal és főzőbemutatókkal várja az érdeklődőket, amelyeket többek között olyan neves séfektől láthatunk, mint a tavalyi Bocuse világdöntőn szép sikerrel szerepelt Pohner Ádám.

A METRO – a digitalizáció jegyében – egy mobil applikációval is segíti a látogatókat a helyszíni tájékozódásban. Az alkalmazás használóinak semmi más dolguk nem lesz a letöltést követően, mint beolvasni a vállalat standján található egyedi QR-kódot a részletes információkért, sőt az app használatával még egy nyereményjátékon is részt vehetnek.

Kapcsolódó bejegyzések