Post Image

MESEVILÁG A FOGÁSZATBAN: DENTAL KÓPÉ

Rúzs & Más / 2018-04-26

A családias légkörben alapított DentalCoop fogászat már nem tudta a gyermekfogászata iránti növekvő igényt a rendelőben ellátni, így 2018 elején külön épületben, DentalKópé néven gyermekfogászati rendelőt nyitott. A DentalKópé Magyarországon egyedülállóan működik magánrendelőként, melyben különleges igényű gyermekeket is vidám körülmények közt tud ellátni.

Erről beszélt a megnyitón dr Schatz Balázs a DentalCoop orvosigazgatója, aki megosztotta gyerekkori horrorisztikus élményét is a sajtó képviselőivel, ami egy tejfog drasztikus eltávolítása volt egy balatoni nyaralás alkalmával. Megtudhattuk, hogy az új gyermekfogászat filozófiája szerint a félelem leküzdése a szülőben és gyermekben is nagyon fontos cél és kulcs lehet a későbbi sikeres felnőttkori fogászati kezeléseknél is. „A zugligeti rendelőben alig lehetett időpontot kapni a gyermek fogorvosokhoz, emiatt nyílt az új rendelő a Montevideo utcában immár DentalKópé néven. Korábban nem létezett ez a szakterület a magánszférában, így egyedülálló módon egy teljesen új műfaj valósult meg. A gyermek fogorvoslás központjában a prevenció áll, a DentalKópé célja, hogy egészséges, stresszmenetes viszony alakuljon ki már gyerekkorban a fogászattal kapcsolatban.”

A sajtóesemény házigazdája Majka, rapper és műsorvezető volt, aki szintén elmesélte ózdi gyerekkorából a kellemetlen fogorvosi élményeit. Szerencsére Majka már nem retteg a fogorvosoktól és ezt a DentalCoop fogászatának is köszönheti – itt tökéletesítették a mosolyát, ahogy ő fogalmazott. A rapper örül, hogy ilyen mesés környezetben várják a gyerekeket, hiszen fiai most már a DentalKópéba járhatnak fogászati kezelésekre és nekik már nem kell traumás fogorvosi élményeket átélniük.

Dental Kópé gyermekfogászat, rúzs és más
Egyedülálló technológia

A DentálKópénál lehetőség van ózonkezelésre, barázdazárásra, tejfog tömésre, igény esetén mód van a kezeléseket enyhe bódításban végezni. Dr. Kárász Szilvia gyerekfogorvos az éber szedáció gyakorlatát ismertette: „A nehezen kezelhető, vagy autisztikus gyermekek kezelését megkönnyítő enyhe bódítást aneszteziológus végzi, melynek során a gyógyszeres sziruptól a gyermek ellazul, ez segíti őt az együttműködésben. Az ózonkezelés az enyhén szuvas fog egyszerű és fájdalommentes kezelése, melynek során az erősen fertőtlenítő hatású ózon elpusztítja a szuvasodást okozó baktériumokat. Ezt követi az ásványosítás, amikor magas koncentrációban fontos ásványi anyagokat és fluoridokat juttatunk a fogba.”
A lézeres diagnosztika, panoráma röntgen és fogszabályozás szintén a DentálKópé szolgáltatásai közé tartozik.

Mit tesz a DentálKópé a gyerekekért?

A türelmes szakembereknek köszönhetően a gyermekfogászat nagy hangsúlyt fektet a gyermek fogorvoslás lelki hátterére. Ha szükséges, beszoktatással kezdődik a kezelés, melynek a középpontjában a gyógyításon túl a hosszútávú prevenció áll. Hiszen nagyon sok felnőttkori panasz megelőzhető, ha biztosított gyerekkorban a megfelelő odafigyelés.

Az a felismerés, hogy a gyerekeknek szüksége van egy mesebeli környezetre ahhoz, hogy jól érezzék magukat vezetett egy álom megvalósulásához: ezt a csodálatos, egyedi környezetet egy fiatal grafikus, Ferth Tímea illusztrátor alkotta meg, sokszor intuitívan, egyedileg változtatva saját tervein. Két hónapon keresztül festette a rendelő falait saját kézzel, minden segítség nélkül mintegy 130 négyzetméteren.

Dental Kópé gyermekfogászat, rúzs és más

Kezelés közben a gyerekek mesét nézhetnek a fogorvosi szék fölötti képernyőn. Játszóházi hangulatot teremt a váróban lévő krétafal, a rajzasztal, a játékok és a mese, így a hazamenés sokszor nehezebb az érkezésnél.
Ördög Nóra sem csak a saját elbűvölő mosolya miatt járt a rendelőbe, hanem kislányával Micivel is itt ismertette meg a fogápolás alapjait. „Gyerekkoromban nem volt alkalmam harmonikus kapcsolatot kialakítani a fogorvoslással. Szeretném, ha Mici már máshogy élné meg a fogápolást, egy nyugodt, barátságos rendelőt kerestem neki, kedves, kiváló szakemberekkel, ahová boldogan járunk.”

Kapcsolódó bejegyzések