Post Image

VIRTUÁLIS UTAZÁS A FÖLD KÖRÜL AZ ASIA CENTERBEN

Rúzs & Más / 2019-11-04

Az ELTE TTK szakmai támogatása mellett ingyenes virtuális földrajzórákkal várják az idei tanévben az általános és középiskolásokat Magyarország legnagyobb VR játék- és élménycentrumában

A budapesti Asia Centerben elhelyezkedő VR MAX Játék- és Élményközpont elindította általános- és középiskolák számára ingyenesen elérhető, virtuális valóságon alapuló „VIRTUÁLIS FÖLDRAJZÓRA” projektjét az ELTE TTK szakmai támogatása mellett. A különleges földrajzórák tananyaga követi a Nemzeti Alaptantervet. Az egyik túra a Földünket érintő globális problémák helyszíneire is elviszi a tanulókat.

A VR MAX és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának megállapodása értelmében az ELTE Földrajztudományi Központjának Földrajz szakmódszertani csoportja szakmailag támogatja és részt vesz a virtuális valóság túrák elkészítésében, közreműködik a virtuális túrák tematikájának összeállításában és lektorálja a virtuális túrák szakmai anyagait. Mindeközben a VR MAX megismerteti a földrajztanár szakos hallgatókat a „VIRTUÁLIS FÖLDRAJZÓRA” projekttel, a Google Earth VR program rendelkezésre bocsátásával pedig technikailag támogatja a szakdolgozatot író hallgatókat, valamint a „Tűzőn-vízen át” földrajzverseny döntőjének helyszínén a Google Earth VR program segítségével ingyenes VR élményt biztosít a verseny helyszínén a tanulóknak és érdeklődőknek.

A „VIRTUÁLIS FÖLDRAJZÓRA” projekt keretében a tanulók egyszerre összesen 8 játékállásban, 15 perces virtuális túrákon vesznek részt. A Google Earth VR programra alapuló virtuális földrajzórán a diákok pillanatok alatt eljuthatnak Földünk távoli szegleteibe, és három dimenzióban csodálhatják meg Földünk természeti csodáit, miközben földrajzszakos tanárok által összeállított narratívát hallanak a látottakról. A virtuális földrajzórákat kísérő narratívához Rába Roland Jászai Mari-díjas színész kölcsönözte hangját.

A VR MAX a virtuális földrajzórákra várakozó gyerekek számára témába illő, játékos, interaktív feladatsorokat biztosít, illetve a gyerekek monitorokon is nyomon követhetik az éppen „túrázó” társaikat.

Hova kalandozhatnak a tanulók a Google Earth VR programja segítségével?

A VR MAX és az ELTE TTK egyelőre négy virtuális valóság túrát állított össze az osztályok számára.

Az első Földünk olyan varázslatos tájait mutatja be, amelyek a víz, a jég, vagy a szél munkájának köszönhetően érték el mai kinézetüket. A gyerekek a jég felszínformáló munkáját megcsodálhatják Norvégiában, valamint Lengyelországban a Mazuri tóhátságot és a Jezioro Skarp tavat bejárva. A víz felszínalakító munkáját Portugáliában, a Praia da Corredoura abráziós tengerparton mutatja be a természetesen narrációval kísért program. A virtuális földrajzórán a gyerekek járnak még az Amerikai Egyesült Államokban Coloradoban, hogy a szél felszínalakító munkájával ismerkedjenek. Érintik a Monumentum Valley és a The Mittens and Merrick Butte vidékét, hogy aztán egy ugrással a Szahara sivatagát, majd pedig az ausztrál Uluru vidékét szemléljék.

A következő túra Földünk ámulatba ejtő nemzeti parkjait mutatja be. Helyszínei: Fuji (Japán), Ha Long öböl (Vietnam), Valley of the Peaks (Kanada), Moraine Lake – Geysir (Izland), Godafoss (Izland), Mirador Base Las Torres (Chile), Mirador Cuernos (Chile), Grey-gleccser (Chile), Viktória vízesés (Zambia/Zimbabwe), Hill Inlet (Ausztrália), Nagy Korallzátony (Ausztrália).

Sajnos aktuális téma, hogy a Földünket érintő globális problémákkal is megismerkedjenek a tanulók. A klímaváltozást az Ausztráliában található Nagy Korallzátony, a Chilében található Grey-gleccser, valamint az alaszkai Juneau jégmező szemlélteti. Azok a tanulók, akik ezen a túrán vesznek részt, megtekinthetnek ültetvényeket Indonéziában, Nanga Silat vidékén Borneoban, a Rocinha nyomornegyed Rio de Janeiro városában a népességrobbanást szemlélteti, a pazarló életmód legjobb példáját a Burj Khalifa meglátogatása Dubaiban tudja a legplasztikusabban demonstrálni. Az élelmiszerhiány, vízhiány óriási problémáját a Száhel-öv virtuális meglátogatása teszi a tanulók számára is kézzelfoghatóvá, a nem megújuló iparágak bemutatására pedig szintén gondoltak az ELTE TTK programot összeállító tanárai. E témában az Amerikai Egyesült Államokba látogatnak el a gyerekek, ahol a kaliforniai Kern River olajmezőt, valamint a Utah állambeli Bingham rézbányát látogatják meg virtuálisan.

A negyedik túra a természet és társadalom különleges kapcsolatát mutatja be. A túra során a gyerekek ellátogatnak egy indiai teaültetvényre. A Hoover-gát megtekintése az Amerikai Egyesült Államokban a vízenergiát, a Tengger Desert Solar Park Kínában a napenergiát, a koppenhágai Windfarm Dániában a szélenergiát, a Blue Lagoon Izlandon a geotermikus energiát szemlélteti. A turizmusra az ausztriai Kreischberg-Rozenkranz síközpont, valamint a francia Riviéra bemutatásával hoz példát a virtuális földrajzóra. Az ipart az új-mexikói San Jose bánya, valamint a kaliforniai Kern olajmező demonstrálja. A mezőgazdaságot a holland Keukenhof tulipánmező bemutatásával szemléltetik. New York, Tokió, Los Angeles, valamint a Golden Gate híd bemutatása a népességrobbanásról és a városfejlődésről szól.

Ezekre a földrajzórákra garantáltan minden gyerek emlékezni fog. A projekt 2019. szeptember 1-én indult, a nyár folyamán már több osztály jelentkezett és a lehetőség még mindig adott. Várják általános iskolás felső tagozatos, illetve középiskolás osztályok jelentkezését! Időpontfoglalás: +36 70 310 8500; foglalas@vrmax.hu

vr max, asia center, virtuális túra, földrajz óra, diákok, iskolások, virtuális valóság, rúzs és más

Kapcsolódó bejegyzések