Post Image

ISMÉT MEGPÁLYÁZHATÓ A RICHTER ANNA DÍJ!

Rúzs & Más / 2021-10-21

Tavaly óta kísérem figyelemmel egy nagyszerű kezdeményezés, a Richter Anna Díj sorsát, mellyel évente 5, a hazai egészségügy és oktatás fejlesztéséhez hozzájáruló projekt megvalósulását segíti a Richter Gedeon vállalat 4-4 millió Ft támogatással. Erre az összegre a www.richterannadij.hu oldalon lehet pályázni, ahol részletes információkkal is szolgálnak. Néhány napja részt vehettem a megvalósult projekteket bemutató rendezvényen és rendkívül meghatott azoknak az embereknek a szemlélete, lelkesedése, akik szabadidejüket és energiájukat áldozzák azért, hogy másoknak segítsenek! Hadd mutassam be nektek röviden ezeket a példamutató embereket, az idei év győztes projektjeit, illetve megragadjam az alkalmat a demencia korai jeleire irányuló figyelemfelhívásra!

Megvalósult álmok egy jobb közös jövőért

Szeptember végéig sikeresen megvalósult az idei öt győztes projekt, melyeket október 12-én ünnepélyes keretek között mutattak be a csapatok a nagyközönségnek és a sajtó képviselőinek. Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője köszöntőbeszédében a Díj elmúlt három évére visszatekintve büszkén hangsúlyozta, hogy az eddig támogatott tizenöt projekt mindegyike bebizonyította, hogy hiánypótló kezdeményezésről van szó.

richter anna dij, richter gedeon, tarsadalmi felelossegvallalas, tamogatas, projekt, tarsadalmi, szivugyunk a fejlodes, ruzs es mas, demencia

A Richter Anna díj stábja

A Richter Gedeon Nyrt. folytatja egyedülálló, újszerű társadalmi szerepvállalás programját. Ennek köszönhetően a projektek megvalósításával egy időben megnyílt az új pályázati időszak: a kreatív, ötletes, egészségügyet és oktatást jobbá tevő terveket 2021. november 30-ig várja a zsűri.

Beszéljünk a demenciáról! 

Az orvos kategória győztese: „Nefelejcs” – érzékenyítő kisjátékfilm a demenciáról

Kedves Olvasóm, biztosan te is találkoztál már olyan idős emberrel, aki zavarodottan viselkedett, nem találta a helyét, eltévedt, nem tudta milyen nap van, nem ismerte fel a szomszédjait, családtagjait. A memória kimutatható károsodása az ítélőképesség károsodása mellett szellemi leépüléssel, beszédzavarral, a személyiség megváltozásával jár. Az időskori demencia sajnos gyakoribb, mint gondolnánk, a statisztika riasztó: 70-74 év között 5,7%, 80-84 év között 13%, 85-89 év között 22%, 90 éves kor fölött 32%. A leggyakoribb demencia típusok az Alzheimer-kór, a DLB (Lewy-testes betegség), a Parkinson-kór valamint a multiszisztémás atrófia és a Hallervorden-Spatz betegség. Fontos felismerni a demenciára utaló tüneteket, ugyanis korai diagnózissal és gyógyszeres kezeléssel hatékonyan lassítható a folyamat, segít a beteg és családja életminőségének megőrzésében.

richter anna dij, richter gedeon, tarsadalmi felelossegvallalas, tamogatas, projekt, tarsadalmi, szivugyunk a fejlodes, ruzs es mas, demencia

A képen Dr. Nagy Szilvia, Tóth Bálint és Chilton Flóra látható a társaságomban, a csapat tagja még Paul Ágnes 

Vajon belegondultunk-e már abba, milyen érzés lehet demensnek lenni, elveszettnek érezni magunkat, fokozatosan elveszíteni a kapcsolatot a mindennapok valóságával? A demencia paradoxona, hogy minél súlyosabb az állapot, a beteg annál kevésbé fogja fel, hogy mennyit romlott a szellemi képessége. Elveszíteni valakinek az általunk megismert személyiségét, nagyon fájdalmas folyamat.

Az orvos kategória győztes csapatvezetője Dr. Nagy Szilvia pszichiáter, aki egy remek filmes stábbal összefogva az időskori demenciát a páciens szemszögéből bemutató kisjátékfilmet forgatott. Ezzel az állapottal kapcsolatban számos tévhit kering, mint például az, hogy az öregedés természetes velejárója. Pedig nem így van! A Nefelejcs a demens emberek megértését és elfogadását elősegítő, érzékenyítő beszélgetésre alkalmas, témaindító kisfilm, mely egyben segíti a laikusokat a betegség korai felismerésében. A főszerepben egy nagyszerű színésznőt, Bessenyei Emmát láthatjuk, aki anyósa révén maga is szembesült, kapcsolatba került a nyomasztó betegséggel.

Nézzétek meg a Nefelejcs bemutatkozó videóját:

A demencia korai stádiumára utaló jelek a következők: 

– Memóriazavar, feledékenység
– Nehézségek a problémamegoldásban, tervezésben
– Probléma az egyszerű feladatok elvégzésében
– Időbeli és térbeli tájékozódási zavar
– Probléma a vizuális információk feldolgozásával
– Beszédzavar, rossz memória, személyiségváltozás is utalhat demenciára.A beszéd- és az írás zavarai
– A tárgyak helyének elfelejtése
– Romló döntési- és ítélőképesség
– Szociális élettől való visszavonulás
– Személyiség- és hangulatváltozások

Dr. Barna István zsűritag elmondta, hogy a betegség hazánkban is legalább kétszázezer embert érint és ez a szám rohamosan nő, az évtized közepére százötven millióra becsülik a demenciával élők számát a Földön.

richter anna dij, richter gedeon, tarsadalmi felelossegvallalas, tamogatas, projekt, tarsadalmi, szivugyunk a fejlodes, ruzs es mas, demencia

Dr.Barna István a csapat tagjaival

A gyógyszerész kategória győztese: „Az vagy, amit megeszel” – kosárközösségek létrejöttének támogatása fenntarthatóságért és az egészségtudatosságért.

Egy elhivatott gyógyszerész számára a prevenció, az egészségtudatosság rendkívül fontos. A győztes gyógyszerész csapat „Az vagy, amit megeszel” projektje az ország különböző pontjain mentorál újonnan alakuló kosárközösségeket, hogy hozzájuk hasonlóan egyre többen rátaláljanak a helyi termelők által kínált tiszta, természetes élelmiszerekre. A kétnapos workshopokon számos szakmai előadáson, művészeti foglalkozásokon és végül egy látványos falfestmény elkészítésén keresztül épültek igazi egészségtudatos közösségé a csapatok. „A Richter, mint felelősségteljes cég számára fontos a fenntarthatóság, az egészségmegőrzés és a prevenció, épp ezért örömmel támogatunk olyan projektet, ami mindhárom témát egyszerre öleli fel”- mondta Beke Zsuzsa zsűritag, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője.

Az egészségügyi szakdolgozó kategória győztese: „Gerincműtét testközelből” dokumentumfilm

A 8-12 órás, extrém kockázatúnak számító gerinckorrekciós műtét évente több száz gyereket érint hazánkban. Az egyik legnagyobb orvosi beavatkozás, amit gyerekeken végeznek. Olyan speciális és egyben különleges területe az egészségügynek, amely Magyarországon világszínvonalú. Az egészségügyi kategória győztese, Schuster Barbara és filmes csapata a műtét előkészületeit és magát a beavatkozást mutatja meg egy dokumentumfilm formájában, hogy ezzel segítse az életre szóló
döntés előtt álló családokat. Szily Nóra újságíró, pszichológus zsűritag kommunikációs szakemberként nagy rajongója a dokumentumfilmeknek. Hisz abban, hogy ez az alkotás hatékony kommunikációs eszköz lesz a műtétre váró gyerekeknek és szüleiknek.

A pedagógus kategória győztese: „Sc’Up – Science and Startup” – workshop a természettudományok népszerűsítéséért

A pedagógus kategória győztesei, a fiatal kutatókból álló csapat a Science & Startup elnevezésű programmal a pályaválasztás előtt álló középiskolások érdeklődését szeretnék felkelteni. Magyarországon évről évre egyre kevesebben választják a természettudományos pályát. A Sc’Up interaktív, életszerű workshopja ebben hoz gyökeres változást, bebizonyítva, hogy a kutatói lét izgalmas, kihívásokkal teli jövőkép a fiatalok számára. Kertész Éva zsűritag szerint az utolsó pillanatban
vagyunk, hogy a rohamosan hanyatló természettudományos pályát új megvilágításba helyezzük, miközben napjaink eseményei is azt mutatják, hogy a kutatók, természettudósók milyen fontos szerepet töltenek be a jelenünk és a jövőnk formálásában.

A harmadik évad közönségdíjasa: Prehospitális kézikönyv

A közönségdíjat egy mentőtisztből és grafikusból álló testvérpár nyerte a Prehospitális Sürgősségi Kézikönyv megvalósítására. A testvérek a formailag és tartalmilag is tökéletesre fejlesztett, gyors döntéshozatalt segítő zsebkönyvvel az Országos Mentőszolgálat és a háziorvosok munkáját támogatja a sürgősségi ellátásban. A csapat álma, hogy a kézikönyv egyszer minden magyar mentőautó alapfelszereltségének része legyen. Rúzsa Magdi zsűritag maga is agilis, álmaiba megvalósításába bátran belevágó típusnak tartja magát, könnyen tudott azonosulni a két elszánt, lelkes fiatallal. Az
pedig, hogy egy ilyen innovatív kreatív ötlet kelt életre a Richter Anna Díj segítségével, nagy büszkeséggel tölti el az énekesnőt.

A Richter Gedeon Nyrt. célja, hogy felkarolva ezeket a kezdeményezéseket olyan projektek megszületésében vegyen részt, melyek hozzájárulnak a hazai egészségügy és oktatás fejlesztéséhez, az ott dolgozók munkakörülményeinek jobbá tételéhez, össztársadalmi változásokat indítanak el mindannyiunk életminőségének javítását is szolgálva, minőségi változást hozva a hétköznapokba.
2021. november 30-ig újra lehet pályázni a Richter Anna Díjra, a pályázatok feltöltésének, valamint a legfontosabb információknak, híreknek a www.richterannadij.hu felülete ad helyet. Az érdeklődők naponta friss tartalommal találkozhatnak a facebook.com/richterannadij közösségi oldalon.

Kapcsolódó bejegyzések