ÍGY NYARALT RANDIGURUNK: KETTESBEN THAIFÖLDÖN
Egy kivételesen intim, személyes hangvételű cikket olvashattok Tóth Kornélia, a RandiGuru tollából. Különleges írást nyújtunk át kedves Olvasóinknak, egészen mást, mint amit eddig olvashattak a szerződőt, mivel ezidáig sehol nem mutatkozott meg magánemberként. Megtudhatjuk, hogy a RandiGuru is szokott néha sírni, és még őt sem védi meg a foglalkozása a párkapcsolati kihívásoktól! Bepillantás egy valóságos emberpár, valóságos magánéletébe:
Régi vágyunk teljesült idén Januárban, ugyanis hosszas szervezés után Ázsiában töltöttük el az idei év első hónapját. A hideg télből már régóta elvágyódtunk a párommal együtt egy sokkal kellemesebb éghajlatú, egzotikus helyre.
Már a nyaralásunk alatt megfogalmazódott bennem, hogy megosztom másokkal is, mivel olyan érzéseket, helyzeteket éltünk meg, amelyek nem nevezhetők hétköznapinak. Párkapcsolati szempontból szemléltetem majd az utat, elnézést azoktól, akik úti beszámolót olvasnának. Mielőtt tehát “a narancssárga naplemente kettesben” képeslapszerű filmkockáját szeretné bárki megélni, a saját úti élményeimet valós beszámolókkal fogom kiegészíteni.
Rendkívüli az egész út, kezdve az időtartammal, egy hónapig távol lenni a napsütésben, és legfőképp kettesben. Annyira kettesben töltöttük a nyaralás napjait, heteit, hogy voltak napok, amikor senki mással nem beszélgettünk. Ezt úgy kell elképzelni, hogy semmilyen nyelven nem szóltunk máshoz, és mások sem hozzánk. Ez ott, a magával sodró események közepette fel sem tűnt. Eleinte furcsa volt ugyanazt a hangot hallanom. Aztán egy félig zárt világot hoztunk létre, amiben mi ketten léteztünk, a külvilág pedig ott volt kettőnk körén kívül. Mivel más magyar nem volt a környezetünkben, így minden gátlás elillant, és fennhangon beszéltük meg a legbensőbb gondolatainkat is. Társadalomkutatások kimutatták, hogy két fő ugyan már csoport, de ott még egyfelé tartás van, három főnél pedig már széttartás mutatkozik meg. Mi az egyfelé tartást gyakoroltuk a statisztikai méréseket igazolva :-). Még az esti vacsorák helyszínében is könnyedén megegyeztünk.
Picit visszamegyek a múltba, aminek későbbiekben jelentősége lesz.
Közel 3 éve vagyunk együtt, pár hónapot leszámítva együtt élünk a kezdetektől. Az évek során utaztunk bel – és külföldre, eddig a leghosszabb utunk 7 nap volt Krétán. A thaiföldi útra kettesben mentünk, egyéni szervezésben. Az előéletünk tehát az otthon falai között megalapozottak, ám azon kívül most négyszer annyi időt töltöttünk, mint korábbi utazásunk alkalmával, ráadásul egy teljesen más világban, ahol minden szokatlan, és eltérő volt, mint amihez egy európai ember hozzá van szokva. Éppen ezért, azt tanácsolom, még mielőtt kedvezőtlenül alakulna bárkinek az útja, tudatosan gondolja át a partnerére vonatkozóan azt, hogy ilyen hosszú időt a távoli idegenben el tudnak e majd tölteni együtt úgy, hogy 0-24-ben zökkenőmentes legyen egy ekkor nagyságrendű út.
Az én úti élményem az, hogy a kapcsolatunkat befolyásolta a Thaiföldön kettesben töltött hónap. A szervezés -, és a készülődés közben én sem figyeltem oda arra, hogy akár rossz irányt is vehet az összezártság, az egymásra utaltság, a kiszolgáltatottság. Ez itthonról nem tűnik talán olyan nagy horderejű útnak, ami egy elvileg stabil kapcsolatot tönkre tudna tenni.
Néhány fontos pont, amire érdemes ügyelni, mielőtt kitenné magát bárki a távoli világban, idegen környezetben, idegen emberek között annak, hogy kiszolgáltatottá váljon és esetleg a párkapcsolata is zátonyra fusson.
1.) olyan partnerrel utazz, aki bizonyított már korábban, hogy megbízható vészhelyzet esetén is
2.) aki azonos programokat kedvel
3.) akire számíthatsz, ha nehézségeid lennének
4.) aki hasonló anyagi keretekkel rendelkezik
5.) akivel már akár egy hetes utazáson voltatok, vagy éltetek már együtt
6.) aki hasonló fizikai kondícióban vagytok
7.) akinek az életritmusa hasonló
Ennyit az óvatosságról, ami sosem árt.
Valóban megéltünk mi ketten az egy hónap alatt előre nem látható, váratlan helyzeteket. Például, volt olyan helyzet, amikor elege lett egyikünknek a melegből. Akkor a másik támogatta szavakkal. Öleléssel nem lehetett megszeretgetni a másikat, mivel annyira meleg volt, és párás, ragadós a levegő. A ruha 5 perc múlva tapadt az ember testéhez akkor is, ha csak egy helyben állt. Hazafelé történt meg az a szituáció, hogy alig aludtunk, egy nap bangkoki városnézés után repültünk késő éjjel, és én az ablak mellett beszorítva ültem egy belföldi kis gépen, teljesen kimerített a hőség, a fáradtság, a repülés miatti izgalom és elsírtam magam – le akartam szállni, fuldokoltam a bezártságtól. Ráadásként az éjszaka matt sötétjébe mutatott a repülőgép ablaka. A párom egyből bekapcsolta a monitort, és keresett egy filmet, hogy azt nézzem. Jól ismer, mivel bevált nálam a feszültségoldásnak ez a módja.
A másik krízis helyzet akkor alakult ki, amikor elefántogoltunk. 2 személyes ülőkék vannak az elefántokon, és ezeken ülve utaztunk. Ugyan a thaiföldi elefántok nem olyan nagyok, mint amelyek Indiában vannak, de olyannak, mint én, még ezek is magasak. Azért csak elszántam magam, és felültem egy elefántra. Egészen addig nem volt gond, amíg az elefánt a “parkolóhelyről” el nem mozdult. Ahogy megláttam az alattunk elterülő tájat, és a körülöttünk álldogáló emberek feje búbját, a rosszullét kerülgetett. A páromba kapaszkodtam, a másik kezemmel pedig az ülőkét szorítottam. Az elefánt hajtója előttünk ült az állat fülei közt. Néha hátra fordult: OKÉ? – kérdezte. A még kicsinek számító 8 éves elefánt apróbbakat lépett, és nagyon mozgatta a hátsóját, ettől mi kénytelenek voltunk hullámmozgást felvenni ülő helyzetben.
Már a levegővételünket is sikerült össze hangolni az elefánt lépteivel, amikor jött a frász. A párom komolyan rám nézett, és azt mondta: “Most nézz rám! Csak rám! Nagyon szeretlek, ne nézz sehova, csak rám nézz, csak engem, a szemeimbe!” Szokott romantikus lenni, de nem így. Szerelmi vallomásokat is kaptam már, de nem így. Érzetem, hogy most ő a megmentőm. Ekkor az elefánt hátán ülve az ülőkék előre dőltek, és mi is rajtuk. A párom kedvesen teli szájjal mosolygott rám, és próbált megcsókolni. Ajajajj, ha ő ennyire magán akarja tudni a figyelmem, akkor óriási lehet a baj!
Nem húzom tovább, íme, a helyzet megfejtése: keskeny, és meredek út vezetett le a folyóba, és azon ment le az elefánt. Nálunk szánkó pályának használják az ilyen utakat. Az én hősöm a helyzet magaslatán volt, és megmentett egy bokatöréstől, és egy ájulástól. Én tuti leugrottam volna az elefánt hátáról.
Volt más kemény szituáció, amikor például ételmérgezésem volt. Az valami rettenetes éjszaka volt, éjféltől hajnali ötig. Higgadt maradt, és ő aki nem bírja a bűzt, nagyon rendesen, egy orrhúzás nélkül tette rendbe a fürdőszobai mosdót.
Ezek a váratlan helyzetek, amelyekre nem lehet előre felkészülni. Persze akadt még bőven, például amikor bekeveredtünk a kínai negyedbe, azon belül a piacra. Amikor az emberek egy keskeny folyosóba vannak begyömöszölve és ott akarnak egyszerre előre és hátra haladni – ez volt az érzésem. Persze mindenki szembe jött velünk, Murphy törvénye érvényesült. A párom itt is feltalálta magát, és nem sodort el minket egymástól a tömeg, haladni is tudtunk.
Izgalmas folytatás a következő cikkben, ahol már mások élményei is gazdagítják az utazás kettesben témáját.
Szeretettel: Tóth Kornélia RandiGuru
