Post Image

HALLOTTÁL MÁR A ZEN KÁVÉRÓL? MOST MEG IS KÓSTOLHATOD!

Rúzs & Más / 2024-08-23

Vietnám olyan gasztrokedvenceket adott a világnak, mint a pho leves, a bánh mì szendvics, a bún chả és persze a vietnámi kávé. Ez utóbbi izgalmas új szereplője lett több budapesti étterem kínálatának, így megtapasztalhatjuk, miben más az ázsiai kávé kultúra az európaihoz képest. Például egy picit sem siet, nem feltétlenül gyors energiafelvétel miatt kávéznak, inkább a pillanat megélésére, a kávézókban való beszélgetésre kerül a fókusz. Az italok szinte desszert szintre emelése is fontos: nem fukarkodnak a krémességgel, édességgel sem.

A vietnámi kávékultúra alapja: robusta

1857-ben, egy francia lelkész jóvoltából érkezett Vietnámba az első kávécserje, ám ez arabica típusú volt és az időjárási adottságok nem kedveztek a termesztésének. Nem úgy a robusta esetében, amivel hamar sikereket értek el. Később a vietnámi háború persze visszavetette a kávéipart, ami körülbelül a 90-es évekre tudott helyrerázódni.
Mára Vietnám a világ második legnagyobb kávé exportőre, a robusta fajtában viszont ők a legelsők! 

Türelem, kávét terem

Nem véletlen tehát, hogy az egész országban rengeteg a kávézó, a készítés pedig rituálévá érett.
A viet kávé, az úgynevezett phin lecsepegtetése szinte relaxáló művelet, ad egy különleges pluszt a kávézáshoz: nem sietnek, nem csak felhajtják a feketét, hanem a kávézókban várják, hogy az asztaluknál készüljön el a serkentő reggeli ital, ami a cukrozott sűrített tejnek köszönhetően desszerté válik. Van, aki ezért Zen kávénak hívja.– Nguyen Thuy Phuong nevéhez fűződik több budapesti ázsiai étterem italkínálatának összeállítása, melyekben már a vietnámi kávékultúra autentikus és újhullámos kávékülönlegességei is megtalálhatóak.

Zen kávét phin filterrel készítünk, ami egy apró, pohárra helyezhető rozsdamentes acél szűrő, ami minden konyhában elfér, de még kempingezésnél is élhetőbb alternatívát nyújt. Részleteiben odafigyelést igénylő művelet a vietnámi kávé elkészítése, a mechanizmus része például, hogy a filtert át kell melegíteni a forró vízzel, ez pedig kicsit emlékeztet a kínai teaszertartások egyes lépéseire. Körülbelül 4-6 perc alatt készül el a kávéital és érdemes átlátszó poharat választani a lecsöpögtetéshez – így teljes az élmény, hogy figyelhetjük ahogy a gravitáció teszi a dolgát. Azért is csodálatos a vietnámi kávékészítés, mert kizárólag a filter szükségeltetik hozzá, nem kell több speciális és drágán beszerezhető eszköz. A phin az egyszerűségről és a “most” megéléséről szól.

phin, zen kave, viet kave, vietnam, guormet, kave, ruzs es mas, kavezas

Amikor a kávé is passzol az ételsorhoz

A phinhez használt blend arabica és robusta keveréke, vajon pirított szóját is kevernek hozzá, ezért a krémes, mogyorós-csokoládés illat. És persze íz is. “Az újhullámos, citrusosabb, savas kávék nem passzolnak az ázsiai konyhák ízeihez, de ez a krémes, édes változat pont szépen kíséri az egzotikus fűszerekkel készített leveseket, tésztákat, rizses ételeket is. A sűrített tej csak édessé teszi a kávé phint, nem hozza a tejes jelleget, ami nem is illene a menühöz.“– Regős Dánielnek, a Khan étterem egyik tulajdonosának, is fontos, hogy vendégeiknek autentikus gasztronómiai élményben legyen részük.

phin, zen kave, viet kave, vietnam, guormet, kave, ruzs es mas, kavezas

Phin-alapon, fantáziával, gourmet módra

A desszert-jelleget erősíti már eleve a cukrozott sűrített tej használata, de ahogy a Sáo-Khan-Quí-Opium vonalon is kóstolható, szinte végtelen számú például a jeges, édes desszertkávé-italok sora. Nekünk leginkább a nyári szezonban evidens a jeges kávék fogyasztása, Vietnámban
viszont egész évben sláger a zúzott jég és a phin kávé kettőse. A sűrített tejből, kis tejszínből és matcha porból kevert habkrém például izgalmas kiegészítő. Ha pedig mégis maradnánk a forró kávé fogyasztásánál. tojássárgával is készítenek phin-t, ami európai emlékekkel egy kicsit az olasz Tiramisu ízvilágára emlékeztet.

Kapcsolódó bejegyzések