Post Image

EZT A CSODAFILMET A KÉSZÜLŐ FAGYIKRÓL LÁTNOD KELL!

Rúzs & Más / 2021-05-10

Legszívesebben megnyalnánk a képernyőt, úgy hat az érzékszerveinkre a 2019-es év fagylaltját készítő Wilheim Dávid (DaCrema) kisfilmje. Nem csoda, hiszen az elkészítéséért a szintén ebben az évben az év gasztrofilmesének választott Terei Miklós (E-motion Pictures) volt a felelős. Ez ugyanolyan jó párosításnak bizonyult, mint ahogy egyes ízek hatnak egymásra a fagylaltokban.
„Számomra a fagylalt egyszerre művészet és kreativitás, ezért olyan filmet akartam készíttetni, ami hűen mutatja be azt a kompromisszum mentes szenvedélyt, amellyel ezeket a fagylaltokat készítem” – meséli Dávid, aki 15 éve unokatestvére mellett ismerkedett meg a fagyikészítéssel, akkor még mosogatófiúként. Bár csak munkát keresett, de hivatást és küldetést talált abban a pici nagykanizsai fagyizóban, így hamarosan minden idejét a szakma tanulmányozása töltötte ki és teljesen a fanatikusává vált. Nem ismer kompromisszumokat, a legjobbaktól tanul és az alapanyagokat is gondosan válogatja. Amit lehet, hazai elhivatott helyi termelőktől szerzi be, ilyen például a becsehelyi kivi, a nagyrécsei szeder vagy az iharosberényi eper és málna, amelyeknek illata és íze páratlan. A nem honos alapanyagok is válogatott prémium beszerzési forrásokból érkeznek, ilyen a piemonti mogyoró, az ugandai vanília vagy a Seychelle-szigeteki rum. A mesterséges ízfokozók, aromák, színezékek és tartósítószerek teljes mértékben tiltólistásak nála.

KATTINTS A FILMÉRT:

https://fb.watch/5jWpRL7zRa/

„Amikor belenyalunk egy gombóc fagyiba, ritkán gondolunk bele, hogy az íz mögött mennyi fantázia, alázatos munka és milyen alapanyagok állnak, csak élvezzük. Ezt is érzékeltetni akartuk a kisfilmmel, a még magasabb fokú élvezet érdekében” – folytatja Miklós, aki olyan neves hazai éttermeknek jegyzi az imázsfilmjét, mint a Stand, az Onyx, a Borkonyha, a Salon vagy a Harrer Chocolat és a Gerbeaud.
„Egy olyan elegyet szerettem volna alkotni, amely képileg egyszerre elegáns és profi, ahol a látvány és a hangok közelebb hozzák a nézőt az alkotási folyamathoz, Dávid művészetéhez, ugyanakkor tisztán üzenik, hogy valójában ez nem más, mint minőségi alapanyagok megfelelő keveréke. Ehhez különösen jó hasznát vettük egy speciális makró optikának, amellyel a gyümölcsök felett „repülünk”.
Két dudás néha jól megfér egy csárdában

da crema, fagyi, fagyizó, gasztro, film, gasztrofilm, gasztronómia, díjnyertes, fagylalt, ruzs es mas

„Ugyanaz a szenvedély hajt minket, nagyon hamar egy hullámhosszra kerültünk, Miki pontosan megértette, hogy mit akarok. Nagyon hálás vagyok Antonio-nak, hogy bemutatott minket egymásnak” – utal Dávid az együttműködésre és Fekete Antonio-ra, az ország egyik legismertebb ételfotósára és a Cookbooks gasztro könyvesbolt tulajdonosára.
„Lehet, hogy Kanizsáig vagy Balatonmáriáig kell utazni érte, de azért a tonkababos szederszószért bőven megéri!” – mondja Miklós, utalva a DaCrema fagyizó két jelenlegi egységére Nagykanizsán és Balatonmáriafürdőn, illetve a díjnyertes „Piemonti Királya” fagyira, ami pörkölt piemonti mogyoróból készül, tonkababos szederszósszal van meglocsolva valamint mogyorós ropogóssal és csokoládés ostyatörettel van megszórva. Már leírva is jól hangzik, most láthatjuk és hallhatjuk a filmben is őket, de a legjobb, ha tényleg meg is kóstoljuk!

da crema, fagyi, fagyizó, gasztro, film, gasztrofilm, gasztronómia, díjnyertes, fagylalt, ruzs es mas

Kapcsolódó bejegyzések