Post Image

EGY HÁZTETŐN TALÁLKOZTAM A VÍZANGYALLAL

Rúzs & Más / 2021-09-03

Annyira örülök, hogy ismét egy magyar márkáról írhatok Nektek! A TV reklámokban és a Rossmann polcain már találkozhattatok a Vízangyallal – nekem először egy városligeti háztetőn sikerült. Ott viszont rögtön többel is: a Vízangyal kozmetikumokkal, Gelencsér Tímeával, a Vízangyal szépséges reklámarcával, valamint a Vízangyal szülőatyjával, a márka alapítójával, Balogh Leventével, aki a Szentkirályi Ásványvíz tulajdonosa, a Cápák című TV műsor oszlopos tagja, ifjú tehetségek üzleti mentora.

vizangyal, balogh levente, szentkiralyi, gelencser timea, meska, testapolas, asvanyviz, kozmetikum, ruzs es mas

Igaz, hogy eredetileg fürdőruhás nyárbúcsúztatóra készültünk, de érkezésünkkör éppen esett az eső – egy vizes rendezvényhez ez végülis passzol – majd újra kisütött a nap, de strandidő nem lett. Ám szerencsére a szeszélyes augusztus végi időjárás sem tudta aláásni a jó hangulatot.

Európa legjobb ásványvize már kívülről is hidratál

A három különböző illatban kapható tusfürdőből, folyékony szappanból, testápolóból és kézkrémből álló kollekció, illetve a kollagénes italok, hosszú évek fejlesztése után idén nyártól vált elérhetővé a nagyközönség számára. Az eseményen a termékek megismerkedhettünk a festőművész Németh Emesével azaz Meskával, akinek a festménye inspirálta a termékek dizájnját.

vizangyal, balogh levente, szentkiralyi, gelencser timea, meska, testapolas, asvanyviz, kozmetikum, ruzs es mas

A Vízangyal termékek elhozzák a természetesség érzését a fürdőszobába, allergénmentes illatanyagokkal, a természetes és érintetlen ásványvíz hidratáló erejével. Az Aquatic Blue, Hydro Fresh és Floral Empire fantázianévre keresztelt kollekciók nyár óta elérhetőek a Rossmann drogériák polcain, valamint a webshopban.

vizangyal, balogh levente, szentkiralyi, gelencser timea, meska, testapolas, asvanyviz, kozmetikum, ruzs es mas

vizangyal, balogh levente, szentkiralyi, gelencser timea, meska, testapolas, asvanyviz, kozmetikum, ruzs es mas

vizangyal, balogh levente, szentkiralyi, gelencser timea, meska, testapolas, asvanyviz, kozmetikum, ruzs es mas

Balogh Levente a rendezvényen elmondta, hogy már évek óta dolgozott azon a legprofibb szakemberek bevonásával, hogy a Szentkirályi kincset érő ásványvizet ne csupán belső, de külső felhasználásra is hasznosítani lehessen. A jégkorszaki lencséből származó ásványvíz a legszigorúbb ellenőrzések mentén kerül a palackokba és most már a bőrtápláló összetevők (Urea, Shea vaj, szőlőmagolaj, argánolaj) mellett a szépségápolási termékekbe is.

A siker kulcsa az összefogás, a tehetségek támogatása

Az eseményen Németh Emese, Meska is részt vett, akinek Hírnök című festménye szolgáltatta az inspirációt a Vízangyal márka logójához. „Egy álmom vált valóra, azáltal, hogy festményem széles körben, egy ilyen kiváló minőségű, magyar termék csomagolásán keresztül ennyi emberhez tud eljutni.” – mondta el az eseményen a festőművész.

vizangyal, balogh levente, szentkiralyi, gelencser timea, meska, testapolas, asvanyviz, kozmetikum, ruzs es mas

Meskát Levente a Cápák között forgatásán ismerte meg, azóta pedig számos közös projektben dolgoztak már együtt, melynek megkoronázása volt maga a logó kiválasztása.

A márkabevezetéshez készült reklámfilmben, valamint a kommunikációs kampány online felületein már debütált, de a rendezvényen személyesen is megjelent a Vízangyal nagykövete és reklámarca, Gelencsér Tímea. „Boldog vagyok, hogy egy ilyen szép film született, amiben a tánc iránti szenvedélyem és a vízzel való játék egyaránt testet ölthetett. Érzékeny bőrömnek különösen fontos, hogy a lehető legtisztább termékeket használjam, a Vízangyal család pedig egyáltalán nem allergizál, könnyed illatai pedig bárkit levesznek a lábáról.”

vizangyal, balogh levente, szentkiralyi, gelencser timea, meska, testapolas, asvanyviz, kozmetikum, ruzs es mas

„Nagyon fontosnak tartom a tehetségek felkarolását és támogatását, ez inspirál engem a mai napig. Büszke vagyok rá, hogy egy olyan magyar termékcsaláddal álltunk elő a hazai piacon, ami világszerte párját ritkítja és természeti kincsünk, a 100%-os tisztaságú magyar ásványvíz jótékony hatásait képes nemcsak belülről, de kívülről is hasznosítani.” – osztotta meg Balogh Levente, alapító, tulajdonos.

Balogh Levente a rendezvényen azt is elárulta, hogy az első, három illatból álló testápolási kollekció mellett, már további termékek is készülőben vannak, így például a késő őszi arcápolási készítmények mellett, a zéró kalóriás kollagénes italok is hamarosan belépnek a piacra.

Fotók: Hortobágyi Júlia, Rúzs és Más

Kapcsolódó bejegyzések