Post Image

BESZÉLJÜNK AZ ÁTTÉTES EMLŐRÁKKAL KÖZTÜNK ÉLŐKRŐL!

Rúzs & Más / 2021-11-11

Tudod kik a „láthatatlan nők”? Ők azok, akiknek a hétköznapjaira egy gyógyíthatatlan betegség ró óriási terhet, az áttétes emlőrák.
Októberben egyre többet hallhattunk, olvashattunk a mellrák korai felismerésének fontosságáról, az önvizsgálatról, mammográfiai szűrésről, gyakran éppen azoktól, akik leküzdötték a betegséget. De mi van azokkal, akik évek óta, nap mint nap megvívják a harcukat a mellrákkal, és IV. stádiumú vagyis áttétes emlőrákkal élik mindennapjaikat?

emlorak, stadium, attetes, mellrak, novartis, emlorakkal elok, ruzs es mas, terapia, kezeles

A NOVARTIS workshopot szervezett a téma jobb megismerésére

KEVÉSBÉ ISMERT TÉNYEK AZ EMLŐRÁKRÓL

A rákos megbetegedések számát tekintve a nők esetében világszerte első helyen áll az emlőrák. Magyarországon az esetszám emelkedést mutat, 2018-ban 8396 esetről tudunk, az emlőrák okozta halálozás 2200 fő/év körül stagnál. A betegség 3-ból 2 áldozata 55 év feletti, a betegek átlagéletkora 62 év. Mivel nem tudjuk az okát és nem tudjuk megelőzni, egyetlen esélyünk a korai felismerés. Ennek ellenére hazánkban mindössze a behívottak 40%-a megy el a mammográfiai szűrésre.

A férfiak esetében a rákos megbetegedések 1% az emlőrák.

Azok, akik lombikprogramban vettek részt veszélyeztetettebbek a jelentős mértékű hormonkezelések folytán! Fokozatosabb odafigyelés szükséges a részükről (aki teheti, már 40 éves kortól járjon mammográfiás szűrésre!).

Az emlőrák egy heterogén, egyedi betegség, minden páciens esetében más a lefolyása. Alapvetően 3-féle emlőrákról beszélhetünk: HER 2 (rendellenes gén), hormonérzékeny daganat és tripla negatív. Az első két esetben receptorok vannak jelen a daganatos sejteken, ami által könnyebben kezelhetők célzott kezeléssel. A Tripla negatívnál nincsenek receptorok.

Az emlőráknak 4 stádiumát különböztetjük meg, melyek 5 éves túlélési esélye a következőképp alakul:
I.stádium – körülhatárolt emlődaganat – 98%
II.stádium – hónalji nyirokcsomóba adott áttét – 93%
III.stádium – helyileg előrehaladott (nagyméretű daganat) – 72%
IV.stádium – áttétes (mBC) – 25 %

A korai stádiumú mellrák 30%-ánál áttét alakulhat ki akár 5-15 év múlva is. A gyógyulás vagy az állapotromlás nem mutat összefüggést a beteg életkorával.

Az onkológiai szakrendelőkbe nem kell beutaló, csak időpontot kell kérni – gyanú esetén ne halogassuk az onkológus felkeresését!

Október 13-a az áttétben szenvedő emlőrák betegek világnapja.

Az egyre modernebb terápiáknak köszönhetően az áttétes emlőrák diagnózisa ma már nem egyenlő az azonnali halálos ítélettel! Az áttétes beteg folyamatos ellátás mellett teljes életet élhet.

emlorak, stadium, attetes, mellrak, novartis, emlorakkal elok, ruzs es mas, terapia, kezeles

Dr.Boér Katalin onkológus előadása alapján készült a cikk

ÚJ TERÁPIÁK

2000-ben került bevezetésre az első célzott terápia, melynek célpontjai olyan fehérjék, amelyek a daganat növekedésében és áttétképzésben szerepet játszanak. A célzott kezelésekkel egyre kevesebb kemoterápiára van szükség. Tavaly óta immunoterápiát is kapnak a Tripla negatív emlőrákos páciensek, amely a szervezetet támogatva kiegészíti a gyógyszeres kezeléseket, azaz a kemoterápiát. Az onko-teamek bevezetésével, melynek során több szakterület orvosai döntenek az egyénre szabott terápiáról, a halálozás 18%-kal csökkent! Ma már minden esetben az életminőség megtartó, palliatív kezelés a legfőbb szempont. A közeljövőben a tripla negatív emlőrák kezelésére egy új célzott kezelés, és 4 új, a HER 2 receptort célzó terápia van kilátásban. Az onkológiai kezelések jövője, hogy a gyógyszer csak a daganatos sejtbe hatoljon be, a környező sejteket ne roncsolja.

ÍGY SEGÍTHETJÜK AZ EMLŐRÁKOS BETEGEKET

Nem is gondolnánk, hogy betegek, mert „nem néznek ki betegnek”. Nem hullik ki a hajuk és nem tűnnek gyengének – épp ellenkezőleg, sokszor akár évtizedeken át járnak kezelésekre, miközben aktív életet élnek, zsonglőrködnek az idejükkel a család, a munka és a kezelések közt. Nem beszélnek a betegségükről, mert félnek az embertársaik reakcióitól, a megbélyegzéstől, az elszigetelődéstől. Fontos, hogy befogadjuk őket és ne betegként tekintsünk rájuk, hanem olyan emberekként, akik az életükből a legtöbbet akarják kihozni. Ha tehetjük vegyük rá őket a mozgásra, sportoljunk, sétáljunk velük, mert a testmozgás mellékhatás nélkül segíti az életminőséget, rövid és hosszú távon egyaránt előnyös. A motivált betegnek jobb esélyei vannak a gyógyulásra, mint annak, aki elhagyja magát – segítséget kell neki adni ahhoz, hogy váljon motiválttá vagy motivált maradjon. Ebben az onkológiai szakrendeléseken dolgozó pszichoonkológus is jelentős támogatást nyújthat.

emlorak, stadium, attetes, mellrak, novartis, emlorakkal elok, ruzs es mas, terapia, kezeles

A jelenlévőkkel megosztották tapasztalataikat a betegséget testközelből ismerő Tóth Krisztina, az Egészség Hídja összefogás alelnöke valamint Dr.Kenessey Andrea kardiológus szakorvos

TÉNYEK ÉS TÉVHITEK AZ ÁTTÉTES EMLŐRÁKRÓL

1.tévhit: az áttétes emlőrák gyógyítható
Nem gyógyítható, de kezelésekkel kordában tartható. Az áttétes emlőrákkal élő nők életük végéig kezelésre szorulnak. Jellemzően addig tart egy kezelés, amíg a daganatos betegséget kordában tartja és a mellékhatásai a beteg számára elviselhetőek, valamint orvosilag menedzselhetőek. Ha ez már nem működik, a beteg áttérhet egy másik lehetséges terápiára.

2.tévhit: az áttétes emlőrákban szenvedőknek kevés idejük van hátra
Bár az mBC (áttétes emlőrák) szinte biztosan megrövidíti az ember életét, akár évekig is fenntartható és kezelhető.

3.tévhit: az áttétes mellrákban szenvedők betegnek néznek ki és a hajuk is kihullik
A kemoterápián kívül számos más terápiás lehetőség is létezik, és a betegek gyakran „jól néznek ki”, amikor ilyen kezeléseket kapnak. Viszont az, hogy jól néznek ki, nem jelenti azt, hogy jól is vannak. A kezelések következtében jellemző a fáradékonyság és az ezzel járó kisebb terhelhetőség. Egy tanulmány „a láthatatlan nőknek” nevezi azokat, akiknek a hétköznapjait nehezíti, lehetőségeit beszűkíti a külső szemlélő számára láthatatlan kór. Az előrehaladott emlőrák diagnózisa rendkívül nagy lelki, társadalmi és pénzügyi terhet ró a betegekre.

4.tévhit: az áttétes emlőrák agresszívebb kezelést igényel, mint a korábbi stádiumban felfedezett daganatok
Ez épp fordítva igaz: az orvosok a korábbi stádiumú mellrákot kezelik agresszívebben, mert a teljes gyógyulás a cél, az összes rákos sejt elpusztítása. Az mBC esetében a kordában tartás a cél, az hogy a beteg a lehető leghosszabb ideig jó életminőségben élhessen.

5.tévhit: Az áttétes emlőrák diagnózisa azt jelenti, hogy vagy elmulasztott valamit a páciens, vagy első alkalommal nem volt megfelelő a kezelés
A melldaganat nem mindig fejlődik egymás utáni lépésekben az elsőtől a negyedik stádiumig. Bár a rendszeres szűrővizsgálatok növelik az emlőrák korábbi stádiumában történő diagnosztizálásának esélyét, nem garantálják azt. Ugyancsak nincs magyarázat arra, hogy vajon a kezelések ellenére miért újul ki a daganat az esetek 30%-nál, nincs összefüggésben azzal, milyen kezelést kapott a páciens.

6.tévhit: Az áttétes emlőrák egy konkrét ráktípus, melyet mindenkinél ugyanúgy kell kezelni
Mivel a IV.stádiumú emlőrák is ugyanúgy különböző típusú lehet, mint a többi stádiumban lévő betegség, ezért számos kezelés létezik a betegség típusától és a páciens egészségi állapotától függően.

7.tévhit: ha a mellrák csontokba, agyba vagy tüdőbe terjed, akkor csontrák, agydaganat vagy tüdőrák lesz belőle
Az emlőrák továbbra is emlőrák marad, bárhova is ad áttétet.

8.tévhit: ha egy korábbi stádiumú emlőrák áttétes emlőrákként kiújul, az 5 éven belül megtörténik
Sokan abban a hitben élnek, hogy az 5 évig tartó rákmentesség azt jelenti,hogy utána nem fordulhat elő áttétes kiújulás. A távoli kiújulások azonban több évvel vagy akár évtizeddel a kezdeti diagnózis után is előfordulhatnak. A 20 éven belüli távoli kiújulás kockázata 13 és 41% közt változik a daganat méretétől és a nyirokcsomók érintettségétől függően.

9.tévhit: az mBC-ben szenvedők lelki és mentális tapasztalatai megegyeznek a korábbi stádiumú betegekéivel
A korai stádiumú mellrákban szenvedőket megnyugtatja, hogy egy nap befejezik a kezelést és továbblépnek. Az áttétes mellrákos betegek tudják, hogy életük végéig folytatniuk kell a kezeléseket, de az életük ennek ellenére rövidebb lesz. Súlyos teher.

Kapcsolódó bejegyzések