AZ YVES ROCHER ÚJ, KÖRNYEZETVÉDŐ KOZMETIKUMOKAT MUTAT BE
65 éve, alapításuk óta küldetésüknek tekintik a természetes szépség támogatását, a természet maximális védelme, tisztelete mellett és ebben nem kötnek kompromisszumot. Szerencsére vásárlói oldalról is egyre erősebb az igény a felelős fogyasztásra, amely a
szépségápolásnál is nagy szerepet kap. Az Yves Rocher számára kiemelten fontos, hogy olyan termékeket fejlesszen, amelyek amellett, hogy eleget tesznek a felelős vásárlói fogyasztási szokásoknak, támogatják a vállalat környezetvédelmi felelősségvállalását is, azaz
hozzájárulnak a bolygó védelméhez. Fontos, hogy a természetért, a bolygóért mindannyian tehetünk és ezt akár a fürdőszobában is elkezdhetjük.
Szilárd termékek a bőr- és a hajápolásért
Szilárd termékekből álló kollekciójukat kifejezetten azzal a céllal fejlesztették ki, hogy eleget tegyenek környezetvédelmi kötelezettségvállalásaiknak és olyan kozmetikai termékeket kináljanak, amelyek csökkentik a környezetre gyakorolt negativ hatásokat. Legyen szó samponról, balzsamról, sminklemosóról, dezodorról vagy arcradírról, a szilárd termékek csomagolásához sem műanyagra sem vízre nincs szükség, de még a tartósítószerek is elhagyhatók!
Szilárd arcradír bio borsmentával
A gyengéd, de hatékony peeling eltávolítja az elhalt hámsejteket, és puhává és tisztává varázsolja a bőrt. A szilárd peeling rendkívül finom összetétele tiszteletben tartja a bőr természetes pH-értékét, megőrzi rugalmasságát és komfortérzetét.
1 szilárd arcradír = akár 2 x 125 ml klasszikus folyékony bőrradír
Szilárd arctisztító bio körömvirággal
A gyengéd, mégis hatékony sminklemosó eltávolítja a sminkmaradványokat és a szennyeződéseket a bőrről, puhává és tisztává varázsolva azt. A szilárd sminklemosó rendkívül finom formulája tiszteletben tartja a bőr természetes pH-értékét, megőrzi rugalmasságát és komfortérzetét.
1 szilárd arctisztító = akár 2 x 125 ml klasszikus folyékony arclemosó
Tusfürdő utántöltők
A Bain de Nature teljesen újrahasznosítható öko utántöltői új, gazdaságos, 600 ml-es formulában érkeznek. Négyszer kevesebb műanyagot tartalmaznak, mint a 400 ml-es palackok, 90%-ban újrahasznosított tengerparti műanyagból készülnek és csomagolásuk teljes egészében újrahasznosítható. Ezek a termékek tökéletes párost alkotnak az újratölthető palackkal, amely ugyancsak újrahasznosított műanyagból készül és az öko utántöltő segítségével legalább ötször újratölthető. A pumpás fejnek köszönhetően a termékből pont annyi tusfürdő adagolható, amennyi éppen elég, így egy csepp sem veszik kárba.
A képen látható utántöltők 93%-ban természetes összetevőkből állnak, egyikük zab- és hajdina kivonattal puhítja nyugtatja a bőrt, míg a másik málna és borsmenta illatba burkolva frissít fel. Az újratölthető pumpás palack egyszerűvé teszi a használatot és megakadályozza a tusfürdő pocsékolást.