Post Image

A SZÉPSÉG BELÜLRŐL FAKAD – A DOVE BEBIZONYÍTOTTA!

Rúzs & Más / 2018-11-13

A Dove hisz benne, hogy a női szépség nem a külsőből ered, hanem tisztán belülről fakad. Ezt be is bizonyították legújabb kampányukkal, amelyhez úgynevezett Blind casting, azaz “vak válogatás” során választották ki a modelleket. A jelentkezőktől csupán a történetüket kérték, fotókat vagy videót nem – első alkalommal a forgatáson látták meg modelljeiket!

A történeted határoz meg

A Dove mindig is az igazi nőket helyezte a középpontba, megmutatva pozitív és erőteljes oldalukat – ennek a küldetésnek szentelte a márka az új testápoló kampányát. Hogy a végeredmény valóban a nők igazi személyiségéről szóljon, a Dove csavart egyet a klasszikus szépség reklám elemeken, felcserélődtek a szerepek és a preferenciák! Hagyományos casting helyett a márka a nők történeteire volt kíváncsi, ezért szereplőválogatás helyett egyszer sem találkoztak a jelöltekkel, és a kampányban szereplő 18 nőt is úgy választották ki, hogy csupán a történetüket ismerték. Így a személyes találkozóra először a forgatáson került sor.

Van köztük vesedonor, tűzoltó, cápafotós, hegyi mentő és szívműtéten átesett. Mindegyik nő mögött olyan elképesztő élettörténet van, amit első ránézésre soha nem találnánk ki. Ez a gondolat foglalkoztatta a Dove film alkotóit is az új reklám készítése során: miért ne lehetne egy szépségkampánynak mélysége, amikor az igazi értékek is a mélyben gyökereznek?

Szeresd a bőröd!

A mai digitális világ alapvetően nem az igazi, mély értékek területe, mégis, a kulturális eltolódás meghatározó szereplői, az influencerek, celebritások és wellness szakértők nem győzik hangsúlyozni: szeresd és törődj a testeddel – lelkeddel, legyél jelen, légy önmagad, érezd jól magad a bőrödben! Itt kapcsolódik be a Dove, hiszen mi lehetne nagyobb gondoskodás, mind táplálni a bőröd? Az új kampány a Dove Nourishing Body Care testápoló kollekció köré épül. Ideális választás, hiszen a Dove testápoló termékei nem csak a felszínre koncentrálnak, igazán mélyen fejtik ki hatásukat (a Dove Nourishing Body Care család termékei NutriDUO komplexet tartalmaznak, mely a bőr természetes tápanyagai- és olaj tartalmuknak köszönhetően, segítenek gátolni a nedvesség elpárolgását a bőr felszínéről és táplálni a mélyebb rétegeit is). A kellemes, krémes textúra és a csodás illatok egyszerre kényeztetik a tested és simogatják a lelked, így egyszerre kívül – belül jól érezheted magad.

Dove, történeted, belső szépség, rúzs és más, blind casting

A Dove arra is szeretné felhívni a figyelmet, hogy a bőrápolásra szánt idő fontos, mert ez nem csak a bőrről vagy a külsőről szól, hanem sokkal inkább önmagad megbecsüléséről és jóllétedről. A márka ezért is állította a kettős hatású termékeket a kampány középpontjába, hogy emlékeztessen: az értékeket „bőrfelszínnél” mélyebben találjuk.

Dove, történeted, belső szépség, rúzs és más, blind casting

Ez az innovatív és provokatív kampány újabb szintre emeli a Dove hosszú távú elkötelezettségét az igazi szépség és az igazi nők iránt. A márka korábban is csak hétköznapi, természetes nőket jelenített meg reklámjaiban, az új kampány azonban még inkább kiszélesíti és kiterjeszti a reklámipar határait. Ezzel a lépéssel az egész társadalom nőkről alkotott képét igyekszik megváltoztatni, egyúttal más márkákat is bátorít, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez.

Dove, történeted, belső szépség, rúzs és más, blind casting

Kapcsolódó bejegyzések